Clopin-szindróma – harsogja a diagnózist Mészáros Árpád Zsolt, miközben bebiceg a háziszínpadra. Nem valamiféle ritka betegségről van szó, mindössze annyi történt, hogy mind ő, mind pedig a Clopint, a cigányok királyát játszó másik színész, Homonnay Zsolt is balesetet szenvedett. Az utóbbi speciális rögzítőkötéssel érkezik, Mészáros meg bebugyolált bal térddel és néhány elrettentő fotóval, amelyen a bucira dagadt testrész pompázik. „Másfél deci vért szívtak le belőle” – mondja nevetve, s miközben váltótársa igyekszik nem rontani a bokája állapotán tánc közben, ő a hangjával segít: előrébb jár a szereptanulásban.
A munka hőse mégsem a két bicebóca, hanem a Quasimodót alakító Veréb Tamás, aki egy első látásra is roppant kényelmetlen, félgörnyedt testhelyzetben dolgozik a négyórás próba teljes ideje alatt. A hátán egy gondosan összehajtogatott, ragasztószalaggal összefogott lepedő: a púp. Embert próbáló feladat ebben a pozícióban mozogni, énekelni, gesztikulálni.
A Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 11-én debütáló A Notre Dame-i toronyőr próbafolyamatának elején járunk, a második jelenetet állítják össze a vízköpőket játszó színészek Kerényi Miklós Gábor rendezővel. Tanulságos és végtelenül szórakoztató párbeszéd ez: Vágó Zsuzsi és a direktor azt igyekszik kitalálni, ad-e ki hangot egy képzeletben mozgó szobor, amikor hirtelen megkövül, Veréb Tamás pedig azt próbálgatja, mennyire beszéljen artikuláltan Quasimodo magában, illetve akkor, amikor gazdájával van. Az utóbbit alakító Szomor György jó FBI-os profilozóhoz méltón rakosgatja össze Claude Frollo személyiségét: egyszerre gondoskodó és zsarnok, védelmező és bántalmazó, ráadásul rögeszmés is. Az egész jelenet elképesztően intim: egy ponton a rendező elnézést kér a színészeitől, amiért előttem kell mindezt végigcsinálniuk. „Olyan ez, mintha meglesné őket a zuhanyzóban, amikor legintimebb testrészeiket mossák” – mondja KERO, és valójában érzem: ez csak félig vicc.
„Mi mindig ennyire belemegyünk a viszonyok, a zene és a helyzetek elemzésébe, ez nagyon fontos egy jó musical-előadásnál – magyarázza a rendező. – A musicalt felszínességgel vádolók többsége olyan néző vagy kritikus, aki más típusú színháznak más típusú kapcsolatrendszerét kéri számon a műfajon. Arra, amit egy szobaszínházban három színész egymás izzadtságcseppjeinek az érzékelésével tud nyújtani, a musical nyilvánvalóan nem képes, különösen nem nagyszínpadon. Cserébe a zene különleges átélését, képeket és a gondolatok egy másfajta áramlását adja azoknak, akik ezekre fogékonynak.”
Veréb Tamás azt mondja: fizikailag és lelkileg is megterhelő szerep Quasimodóé. „Itt nincs helye a félgőznek: ha megúszósan akarnám csinálni, akkor is ugyanúgy fájna a mozgás. Most még keresgéljük, mi szükséges feltétlenül ahhoz, hogy érzékeltessük, Quasimodo egy mozgásában korlátozott, halláskárosult karakter. gyakorlatilag elejétől végéig a színen vagyok, három órát töltök ebben a pózban. Egy hosszabb jelenet után kiegyenesedni ajándék…” A színész azt mondja: a hitelesség a legfontosabb, ezért beszélgetett mozgáskorlátozott barátaival a szerepről, és úgy érzi, épp az érintettek számára nem lesz sértő, amit a színpadon látnak, hiszen nem parodizálják őket. „Ez sokkal inkább a mai társadalom elé tart tükröt: megmutatja, hogyan bánunk embertársainkkal.”
A csapat két órán át dolgozik egy néhány perces jeleneten, aztán érkezik Gubik Petra és Kocsis Dénes a következő etapra. A szerelmi évődés megtervezése aztán végképp túl intim: KERO suttogva, színészeit átkarolva instruál, én pedig tapintatosan távozom.
