„Nyugdíjasok menjenek újra műszakba dolgozni? Akik már éppen túl vannak az aktív kor kizsigerelő munkásévein, de nem dúskálnak a nyugdíjban, újra fogjanak kalapácsot? Szövetkezetbe terelni a nyugdíjasokat, majd a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő kölcsönzött munkaerőként tovább használják ki őket? Erre a VDSZ válasza egyértelmű: NEM!" - áll a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) május 11-i közleményében.
Azóta is próbálom megfejteni, vajon mi verte ki a biztosítékot a munkavállalói érdekképviseletnél, de logikus magyarázatot eddig nem találtam. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet létrehozását célzó törvényjavaslat szerintem jó szándékú kezdeményezés, amely lehetőséget adhat egészséges és munka-aktivitásra képes nyugdíjas embereknek, hogy egy védettséget biztosító szervezetben (szövetkezetben), javadalmazás ellenében hasznos tevékenységet végezzenek. A már benyújtott javaslatot természetesen még pontosítani kell annak érdekében, hogy egyértelmű és a nyugdíjasok számára vonzó normaszöveget fogadjon el a parlament. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet létesítését szorgalmazó indítványt első és kísérleti lépésnek tekintem, amely a működési tapasztalatok elemzését követően a későbbiekben korrigálható.
Nem gondolom, hogy a nyugdíjasok szövetkezeti keretben való foglalkoztatása feloldja a merev, igazságtalan és torz hazai nyugdíjrendszer ellentmondásait. Annyit merek csak állítani, hogy az új szövetkezeti alakzat jövedelem-kiegészítést biztosíthat számos – már nyugállományban lévő, de dolgozni vágyó – embernek. Szó nincs terelésről, szó nincs kényszerről – mindössze egy eddig nem alkalmazott szövetkezeti konstrukció rendszerbe állításáról beszélhetünk. (Ha létezik iskolaszövetkezet, miért ne lehetne létjogosultsága a nyugdíjas szövetkezetnek?)
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Azt sem gondolom, hogy a kedvezőtlen demográfiai paraméterek, az elvándorlás, az inkonzisztens nyugdíjszabályok miatt kialakult munkaerő-hiányt ezzel a lépéssel tartósan és megnyugtató módon lehet ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon a versenyképesség javításának legfőbb garanciája a járulékfizető fiatal, illetve középkorú munkások és csiszolt agyú értelmiségiek itthoni foglalkoztatása. De ameddig ez nem valósul meg maradéktalanul, annyit azért hadd mondhassak, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet lehet olyan munkaerő-piaci katalizátor, amely ártani nem tud, viszont jó eséllyel javíthat a jelenlegi mostoha körülményeken. Miért is fáj ez?
A törvényjavaslat szerint az új szövetkezeti társulásban a tagok 90 százaléka nyugdíjas (ez kötelező minimum érték), akik közvetlen közreműködő tagként formálhatják, alakíthatják a gazdálkodás (termelés, szolgáltatás, javadalmazás stb.) szabályait. Tevékenységük ellenértékét - személyi jövedelemadó fizetése mellett - tagi jövedelemként vehetik kézhez, viszont nem keletkezik járulékfizetési kötelezettség (egészségügyi és nyugdíj). A szövetkezet (a kifizető) pedig mentesül a pillanatnyilag 22 százalékos szociális hozzájárulási adó fizetése alól. Azért ez így első blikkre nem megvetendő.
A javaslat további részletezésére csak azért nem térek ki, mert írás közben támadt egy „korszakalkotó” ötletem. A nagy szakszervezeti szövetségek (egészségügyi, pedagógus, kereskedelmi stb.) több tízezres tagságának egy jelentős része már nyugdíjas. Szerintem életszerű lenne, ha a szakszervezetek kezdeményeznék, hogy regisztrált, nyugállományba vonult tagjaik közérdekű nyugdíjas szövetkezetet alapítsanak. A munkavállalói érdekképviseletek biztosítanák, hogy a munkát végző tagokat ne lehessen kizsákmányolni, esetleg egészségtelen körülmények között dolgoztatni. A szakszervezet ellenőrizhetné, hogy a munkát végző nyugdíjas és a szövetkezet közötti szerződés ne tartalmazhasson az idős személy számára méltatlan feltételeket, irreális elvárásokat. Továbbmegyek: kellő körültekintéssel az is garantálható, hogy a szövetkezet vezető testületeiben a tagi érdekek képviselete folyamatos és erős legyen. Az alapításnál bábáskodó szakszervezeti szövetség segíthetne a tagi közreműködés részletes szabályainak kidolgozásában is.
Ad absurdum a tag kötelező vagyoni hozzájárulását is átvállalhatná az ágazati/szakmai szövetség. Szép feladat lenne például egy 500 fős regionális egészségügyi és házi-ápolási nyugdíjas szövetkezet létesítése, amelynek nyugdíjas tagjai (ápolók, nővérek, betegszállítók stb,) társadalmilag igen hasznos tevékenységet végezve juthatnának kiegészítő jövedelemhez. Előttem van egy megyei szintű oktatási nyugdíjas szövetkezet víziója is, ahol nyugdíjas pedagógusok reaktiválására kerülne sor. De egy kereskedelmi és vendéglátó-ipari nyugdíjas szövetkezet is megállhatja a helyét a piacon, ahol heti 20 órában dolgoznának az idősebb – egészségükben nem károsodott – szakemberek és 100 ezer forintos nyugdíjukhoz hozzákereshetnének még 80-100 ezer forintot. Mindezt szakszervezeti ellenőrzés mellett, vállalkozási jelleggel, szövetkezeti formában. Miért rossz ez? Miért nem a megvalósításon törik a fejüket a szakszervezeti szövetségek? Azonnali elutasítás helyett miért nem keresnek vállalkozói partnereket az alapításhoz, az együttműködéshez? Tényleg nem értem.
