Váratlan nehézségekbe ütközött a selyemút feltámasztásával próbálkozó kínai vezetés, amikor a Pekingben rendezett “Egy övezet, egy út” nevű nemzetközi találkozón az EU képviselői visszautasították, hogy aláírják a házigazdák kereskedelemről szóló nyilatkozatát. Az Európai Bizottság szóvivője, Daniel Rosati a minap mindössze annyit árult el újságíróknak az elutasítás hátteréről, hogy a dokumentum nem felelt meg sem a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak, sem az egyenlő versenyfeltételek követelményének. Ráadásul a kínaiak a tárgyalások késői szakaszában álltak elő a javaslatokkal, amikor már nem volt idő a megnyugtató megoldás kidolgozására.
Hírek szerint azonban a pekingi vezetés olyan nyilatkozatot dugott az európaiak (és mások) orra alá az utolsó pillanatban, amely egyértelműen a kínai vállalatokat kedvezményezné a külföldiek rovására. Az európaiak hiányolták a dokumentumból a közbeszerzések átláthatóságát biztosító kötelezettségvállalást és a kölcsönös piacra jutás garanciáit. Lapunknak illetékesek azt mondták, hogy a nyilatkozat szövege egyáltalán nem állt összhangban azokkal a becsvágyó célokat kitűző tárgyalásokkal, amelyeket az EU folytat Kínával két- és többoldalú keretben.
Nem is csoda, hogy megosztja az EU-t Kína egyre nyilvánvalóbb európai terjeszkedése. A vasárnap és hétfőn Kínában megrendezett Egy Övezet, Egy Út konferencián a nemzetközi politikában eddig visszafogottságot tanúsító Peking ugyanis lényegében stratégiaváltást jelentett be gazdasági programjával, amelynek egyértelmű célja a Nyugat felé való terjeszkedés. Az új Selyemút egy új kereskedelmi út kiépítését takarja; egy sor infrastrukturális beruházással, amelynek összértéke 2030-ig 24-26 billió dollár. A hatalmas összeg nagy részét Peking finanszírozná az Asian Development Bank, az ázsiai beruházási bank, valamint a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) New Development Bankja révén. Néhány infrastrukturális projekt (elsősorban vasútépítésről van szó) már megvalósult. Áprilisban például 12 ezer kilométeres vasúti összeköttetés létesült London és a kínai iparváros, Jivu között. A britek első Kínába tartó vonatukat whiskyvel, gyógyszerekkel, gépalkatrészekkel pakolták meg.
A kínai terjeszkedés azonban egyelőre inkább az ázsiai és afrikai térségben érzékelhető. Srí Lanka fővárosában, Colombóban például Peking 1,1 milliárd eurónyi összeget fektet be. Emellett Peking építi meg a kalkuttai, rangúni és nairobi kikötőt, de a görögországi Pireuszban is ezt tervezi.
A konferencián jelenlévő 29 ország zárónyilatkozatában hitet tett a kereskedelem és a nyitott gazdaság mellett, egyben felszólítottak arra, hogy fel kell lépni a protekcionizmussal szemben. Ez a terjeszkedés azonban nem egyszerű üzleti terv, hanem komoly stratégiai projekt, amelyet a közismerten Kelethez húzó Milos Zeman cseh elnök egyenesen az amerikai Marshall-tervhez hasonlított. Az EU-t egyelőre nem az aktívabb kínai külpolitika aggasztja, hanem a Kínában történő európai beruházások nehézségei, s az, hogy néhány szektor, a pénzügyi és az energiai pedig tabunak számít az európaiak számára. Az Európai Bizottság többször is rámutatott ezekre az anomáliákra: azok a korlátozások, amelyekkel az európai vállalatokat sújtják Kínában, nem érinti az Európában megjelenő kínai cégeket. A német SPD Kína-szakértője, Jo Leinen találóan fogalmazta meg: nem szabad megengedni azt, hogy a kínai Selyemút „egyirányú utcává váljon”. Az EU ezért azt akarja elérni, hogy azonos versenyképességi szabályok vonatkozzanak az Európában megjelenő kínai és a Kínában kereskedni kívánó európai vállalatokra.
Orbán Viktor tehát két tűz közé került. Egyfelől ugyan ínyére lenne Kína európai terjeszkedése, s láthatóan otthon érezte magát a keleti vezetők társaságában a konferencia során, másrészt nem mehet szembe Brüsszellel, mert a magyar vállalatokat ugyanúgy érintik a kínai korlátozások.
