Előítéletem van azokkal szemben, akik mindenben azonosulnak a mindenkori pártvonallal. Nem a politikusokra gondolok; számukra a partyijnoszty még demokratikus körülmények között is érthető és támogatható. Elvégre a parlamenti pártrendszer felelősséggel és fegyelemmel jár. A vezetőség határozatait illik komolyan venni. Egyetértés hiányában pedig le lehet – le kell – mondani.
Másra gondolok. Nekünk, akik nem vagyunk aktív politikusok, hanem afféle drukkerek, akik ezt vagy azt a pártot, ezt vagy azt az ideológiát valljuk magunkénak, nem kell mindig beállnunk a sorba. Sőt, roppant fontos pártunk, értékeink, vagy éppenséggel függetlenségünk és önbecsületünk szempontjából, ha néha eltávolodunk a pártvonaltól, elvbarátaink bosszúságára.
Saját példával kezdem. Ugyan nem vagyok természetbarát, inkább afféle aszfaltbetyár, aki jobban érzi magát Pesten vagy New Yorkban, mint bárhol a természet ölén, ennek ellenére támogatom a zöldek környezetvédelmi törekvéseit. Igazuk van: túl sok autó van a városokban, a forgalom tűrhetetlen, a levegő bár javult, de egészségtelen. Mit tegyünk? Washingtonban a bicikli manapság a „megoldás”. A nagyobb utcákon már szinte mindenhol van egy sáv, amely csak az övék. A baj az, hogy a sávval nincsenek megelégedve. Az autók között is helyt keresnek, időnként a járdát is elfoglalják. Önelégült, terjeszkedő banda! Ám ha kiderül, hogy „elhajló” lettem, a zöldek biztos kiközösítenek, esetleg kérdőre vonják liberális gondolkodásomat is.
Érdekesebb példa Konrád Györgyé. Szegény Gyuri (nekem ő az, mert valaha gimnáziumi iskolatársak voltunk) megértően nyilatkozott tavaly a kormány menekült-ellenes fellépéséről. Jól ki is kapott azoktól, akiknek a véleményét máskülönben osztja, és dicsérték azok, akikkel nem ért egyet. Kritikusai szerint Konrád nem veszi észre, hogy Magyarország történelmében akkor volt sikeres, s ugyanakkor erkölcsileg is példamutató, amikor hajlamos volt a befogadásra és nem hagyta magát az elzárkózás népszerű indulatától vezérelni. Alighanem figyelembe vette viszont, hogy az Istenadta Nép nagy többsége Európában és itt, Amerikában is (bár Kanadában nem) az elzárkózást támogatta. Részben azért, mert nem akart sötétbőrű szomszédot, részben azért, mert a kormánysajtó ezt harsogta éjjel-nappal.
Én mégis a kritikusokkal értek egyet, s nem csak morális megfontolásból. A menekültek kimagaslóan járulnak hozzá új országuk sikereihez. Munkakedvük páratlan. 2016-ban hat amerikai kapott Nobel-díjat. Mind a hat itt él, itt dolgozik, de nem itt születtek. Egyikük sem. Bár főleg ezért nem osztom tehát Konrád konklúzióját, függetlenségét annál inkább csodálom. Áthágta a politikai polarizáció íratlan szabályait. Azt mondta, amit gondolt, nem azt, amit elvártak tőle. Mert önállóan gondolkodni, ellenállt az alkalmazkodás csábításának.
