A magyar gazdaságpolitika vissza-visszatérő - élvezetesnek éppen aligha mondható - színjátéka zajlik Matolcsy György és Varga Mihály miniszter között. Az egymásnak szóló üzengetések kiemelt témája pedig nem más, mint hogy vegyünk-e fel devizahitelt a nemzetközi pénzpiacokon vagy sem. A jegybankelnök - a lakossági államkötvények eladásának kétségtelen sikerére, a devizatartalékokra, valamint a külkereskedelmi mérleg évek óta tartó többletére hivatkozva - évek óta az elutasítás mellett van, míg a gazdasági miniszter álláspontja ennél megengedőbb: ha a pénzpiaci kínálatok Magyarország számára kedvezően alakulnak, akkor érdemes, még ha kismértékben is, kibocsátani devizakötvényeket. A közép-ázsiai egykori szovjet köztársaságok szinte ismeretlen pénznemében történő hitelvételről ugyan lemondtunk, de a kínaiak virtuális devizája, a renminbi (magyarra fordítva: népi pénz) gyakran szóba kerül. Bár már történt kötvénykibocsátás ilyen alapon is, de mindeddig győzött a józan ész és a hagyományos tőkepiaci alaptétel, ami egyébként a magánszemélyekre is igaz: abban a devizában érdemes eladósodni - ha már nincs más megoldás -, amelyben a bevételeink keletkeznek. A választék tehát meglehetősen szűk: az euró, az amerikai dollár és esetenként a svájci frank. Természetesen az állami hiteleket nyújtó országok - főként a közel- és távol-keletiek - azt szeretnék, ha az ügyletet saját, nemzeti pénznemükben kötnék meg. Ilyesmire azonban alig akad partner.
A pekingi diktátorpiknik amolyan "melléktermékeként" bejelentették, hogy hazánk megkapta a Budapest–Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát. (Az eximbankok sajátossága, hogy mindenütt állami tulajdonban vannak, így a hitelnyújtási konstrukcióikat az aktuális politika klíma és a jövőben kilátások fényében, a piaci árfolyamok függvényében eltéríthetik.) Aligha tévedünk nagyot, ha feltételezzük: ha sikerül tető alá hozni a végleges hitelnyújtási szerződést, akkor az Orbán-kormány csak a Paks2-höz hasonlítható, évtizedekre kiható - értsd: a következő kormányok kezét is megkötő -, kedvezőtlen megállapodást köt. A módszer nem egyedülálló, hiszen a NER büszkén felvállalta, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezeteknél felmondott, kimondottan lojális kamatozású hitelt egy a pénzpiacon felvett, drágábbal váltották fel.
Ne feledjük: valamennyi, az elmúlt napokban Magyarország gazdaságát elemző nemzetközi intézmény, az Európai Bizottság, az EBRD, az IMF és a Fitch Ratings hitelminősítő is figyelmeztetett, hogy magas és alig-alig csökkenő az államadósság GDP-hez mérhető aránya.
Az MNB közben a banki kamatoknál kedvezőbb hozammal dönti a lakosság nyakába a főként rövid futamidejű állampapírjait. Az alacsony kamatkörnyezetben ma ez az egyetlen befektetési forma, amely a növekvő infláció mellett ideig-óráig megőrzi az értékét. Teszik mindezt a banki megtakarítások letörése érdekében. Túlzás lenne azt állítani, hogy ebből fedezik majd a szerencsétlen kínai vasúthitelt. Arra ott lesz örök tartalékként az életszínvonal mesterséges befagyasztása is.
