A politikát régtől figyelő emberek előtt unásig ismert a történet a Fidesz-székház árának negyedszázaddal ezelőtti becsatornázása Orbán Viktor apjának bányájába. Talán az is, hogy első kormánya idején az - akkor már nagyra hízott - kőbányász cég konkurensét, Zarándok Jánost hogyan zeccölték ki erővel a Dunaferr beszállítói pozíciójából. Orbán apuka az egykori mentorát, önzetlen támogatóját, barátját miképpen alázta meg, tette tönkre úgy, hogy az belerokkant. Meg aztán a szőlőbányák... A pénz nem ismer barátot.
Arra már kevesebben emlékeznek, hogy a bezsákolt gánti zúzott követ a MOL-kutaknál is kötelező volt árulni. (Ugye, milyen pitiáner?)
Néhai Ferenczi Krisztina kolléganőnk nyomdokain most a Direkt 36 írt alapos tényfeltáró cikket arról, hogy a politikai pénzmohóság bűne örök.
Dióhéjban: a tízmilliárdokból fizetett csatornaépítési munkálatok révén (is) a miniszterelnök apja és két testvére által tulajdonolt cégek 2013. óta megkétszerezték a bevételüket, a nyereségük pedig még tempósabban nőtt. Számos esetben kaptak megrendeléseket állami finanszírozású munkákra. (Míg a közbeszerzések nyerteseit fel kell tüntetni nyilvános adatbázisokban, a beszállítókat nem.) E beruházások zömét természetesen EU fizeti. A legkisebb fiú, Áron szállítmányozási cége referenciái között is túlnyomó részt állami munkák szerepelnek.
Az így hazavitt milliárdokat nehéz összeszámolni. Pontos mértékük: sok. Pontosabban: rengeteg.
Ez már a „de, mi nyerjük a legtöbbet!” stádiuma a hatalmi mámornak.
Amint a miniszterelnök édesanyja a Népszavának, e sorok írójának 18 éve adott első és egyetlen, hosszú sajtóinterjújában elmesélte: az Orbán család évekig Líbiában élt. „Ha úgy tetszik, Kadhafi rezsimjét építettük” - fogalmazott akkor Orbán Győzőné.
Márpedig az ottani ezredes valami egészen hasonló módon tömte a bankszámláit, csak a lépték volt más...
