Egyre kritikusabb vagyok az internettel és úgy általában a XXI. század elektronikus felfedezéseivel szemben. Pedig nézem a televíziót, főleg a hírműsorokat, használom és hasznát veszem a számítógépnek, néhány hónapja feladtam a szeretett (és emailezéshez egyszerűbb) Blackberry-gyártmányú telefonomat, és becseréltem egy legfrissebb típusú iPhone-ra. Egyik - 10 éves - unokám vezetett be az új gép rejtelmeibe.
Az igazi nagy probléma manapság az internet. Használata szinte elkerülhetetlen. Ha egy név nem jut azonnal eszembe, legtöbbször azoké, akiket nem kedvelek, akkor Google kartárs segítségével másodperceken belül befut az illető neve. Ha írás közben kell egy jó szinonima, megtalálom. És aztán itt van az email. Különösen azt kedvelem, hogy legtöbbször még azt sem kell odaírni, Tisztelt X, vagy Kedves Y, a titulusok nemigen számítanak. Kedvelem azt a közvetlen hangot, amit az email igényel.
De legalább két problémám mégis van. Az egyik közismert: mindörökre vége annak a kornak, amikor az angolok azt mondhatták, hogy úriemberek nem olvassák mások levelezését. Úriemberek talán most sem olvassák az emailjeimet, de mások igen. Ezt nehéz megszokni.
De az igazi nagy probléma a demokrácia és az internet összeférhetetlensége. Gondolok itt elsősorban arra, hogy az interneten a primitív emberi ösztönöket korlátozó gondolkodás általában háttérbe szorul. Az arany középút hívei kisebbségben vannak. Ez különösen a névtelen hozzászólások esetében van így. Ha senki sem tudja, hogy ki bújik meg egy goromba, gyűlölködő komment mögött, akkor az illetőnek nem kell tartania a következményektől. Márpedig minden normális civilizációnak szüksége van a primitív ösztön, a freudi id korlátozására. A szabadság rend nélkül anarchia. Piros lámpa kell ahhoz, hogy élvezzük és kihasználjuk a zöld lámpa lehetőségeit. Az interneten nincs piros lámpa. Szabad a gazda. Ily módon háttérbe szorul a kompromisszumos gondolkodásmód is, a demokrácia nélkülözhetetlen része.
Más szóval: az interneten minden vélemény szinte egyforma súllyal bír, a szakértelem nem számít. Ez különösen így van a politikai hozzászólásoknál. Ha mondjuk Henry Kissinger azt írja, hogy fontos jó kapcsolatokat ápolni Kínával, valaki névtelenül visszaszól, mondván: ez a kis zinger biztos sok pénzt keres Kínában, különben is, itt az ideje, hogy eltűnjön a balfenéken.
A problémához tartozik az is, hogy az internet képtelen fellépni a hazugságok ellen. Ha valaki egyszer azt közli, hogy én Hillary Clinton “bizalmasa” vagyok, akkor felesleges megírnom, hogy ez tévedés, mert életemben egyetlen szót sem váltottam a hölggyel. Az internet segítségével a hazugság mint tény jelenik meg újra meg újra – és senki sem felelős érte!
Ezért egyszerre áldás és átok az internet. A sok-sok jó mellett tudni kell azt is, hogy az abszolút, „tökéletes” szabadság és egyenlőség hamis és megtévesztő szellemében működik. A nagy kérdés az, hogy lehetne-e korlátozni – a szabadság feláldozása nélkül.
