Az egyik falu református lelkésze a közeli kisváros éttermében rendezte fia bankettjét, máskor onnan rendelte az ételt, ha családi ünnepséget tartottak. A számlát azonban nem saját zsebből, hanem a szociális szolgálat pénzéből fizette ki - állítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon élő Bíró Zsoltné, aki szakképzett szociális munkásként évekig dolgozott a református egyháznál. Sok hasonló történetet tud, és az említett eset messze nem a legnagyobb volumenű ügy. A református házi segítségnyújtás rendszerében szerinte rutinszerű gyakorlattá vált, hogy etikátlanul vagy szabálytalanul, gyakran súlyosan jogsértő módon használják fel az állami támogatást.
A református egyház 2011-ben fogadta el azt az ajánlást, amely arra hívta fel az egyházközségeket, hogy hozzanak létre saját szociális szolgálatot - idézi fel Bíró Zsoltné. A megyéjében működő mintegy hetven egyházközségből néhány kivétel akadt csak, a túlnyomó többség eleget tett a felkérésnek. Valószínűleg országos szinten sincs másként. A szociális szolgálatok feladatkörébe tartozik a házi segítségnyújtás is (lásd Otthoni vészhelyzet című keretes írásunkat). Az egyházak ehhez a tevékenységhez az alapnormatíván kívül az úgynevezett kiegészítő normatívát is megkapják az állami költségvetéstől. Az, hogy mindenhol jöjjenek létre szociális szolgálatok, elméletileg pozitív kezdeményezés. Addig ugyanis - magyarázza Bíró Zsoltné - esetlegesen és eltérő intenzitással végeztek ilyen munkát a református közösségekben.
A megvalósítással azonban már akadtak gondok. A szociális szolgálatok telephelyét jellemzően a parókiákra (lelkészi hivatalokba) jelentették be, vezetőnek általában a helyi lelkészt nevezték meg. Bíró Zsoltné több tucat településen dolgozott, nemcsak Szabolcsban, dunántúli megyékben is. Úgy tapasztalta, a lelkészek egy része lelkiismeretesen vezeti a szolgálatot, másik - nem jelentéktelen - részük viszont puszta jövedelemszerzési lehetőségként tekint a feladatra: érdemi munkát nem végeznek, csak felveszik a pénzt.
"Az elején én is lelkes voltam, teljes erőbedobással dolgoztam. Szakmai vezetőként segítettem beindítani a szolgálatokat. Amikor már minden flottul ment, úgy gondolták, nincs rám szükség. Még több profit kellett. Nem kívánatos személy lettem, mert túl sokat tudtam" - mondja Bíró Zsoltné.
A lelkészek bére döntően a gyülekezet létszámától és a hívek anyagi körülményeitől függ. A szociális szolgálat létrehozása előtt az elmaradott, perifériára szorult falvakban a református lelkipásztorok nem ritkán mindössze 60-70 ezer forintot kerestek havonta. Ehhez jött még az állami bérpótlék és az egyházi szolgáltatásokért (temetés, esketés) kapott "stólapénz". Jövedelmük így se nagyon haladta meg a minimálbért, ami akkor is méltatlanul kevés, ha figyelembe vesszük, hogy a rezsiköltség java részét a gyülekezet állja. A szociális szolgálatoknak köszönhetően a szegény településeken nagyjából megduplázódott a lelkészek javadalma. Bíró Zsoltné a rossz anyagi helyzetet nem tartja elfogadható érvnek: erkölcstelen, ha valaki munka nélkül jut jövedelemhez az adófizetők pénzéből. Ráadásul ismer jómódú gyülekezetben szolgáló - nagy fizetéssel, több ingatlannal és drága autóval rendelkező - lelkészeket is, akik szintén semmit nem tettek járandóságukért.
Az egyházban is érezhették, hogy valami nem stimmel. Erről tanúskodik a református szeretetszolgálati iroda 2013-ban kiadott belső körlevele. A házi gondozás támogatása - olvasható a dokumentumban - jelentősen csökken, ellátottanként évi 166 ezerről 145 ezer forintra. A szükségletek alapján tényleg nehezen indokolható az a jelenség, hogy a házi segítségnyújtásban részesülők száma néhány év alatt 48 ezerről 111 ezerre nőtt: "Valóban számos esetben tapasztaljuk a csak papíron működő szolgáltatások gyakorlatát, és arra egyáltalán rá nem szoruló ember ellátását". A kormány diagnózisa tehát helytálló, a megoldás ugyanakkor nem a támogatás csökkentése, hanem a fokozott ellenőrzés lenne, amit "számos alkalommal javasoltunk valamennyi döntéshozónak" - állapítja meg a belső körlevél. A megtakarítási lehetőségeket számba véve a dokumentum megemlíti, hogy "egyes szolgálatok költségvetésébe" a lelkipásztorok személyi jellegű kiadásait is beépítették. Ezek csökkentése vagy törlése olyan megtakarítást eredményezhet, amely a szociális szolgálatok működésére nézve nem jelent kockázatot.
Kevésbé bonyolultan fogalmazva: a reformátusok maguk is elismerik, hogy a szociális szolgálatoknál a lelkészek nem dolgoznak meg a pénzükért, jelenlétük nem befolyásolja az ellátás színvonalát. A belső körlevelet amúgy a szeretetszolgálati iroda vezetője írta - az a Czibere Károly, aki ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára.
Mivel nem érzékelte, hogy a körlevélnek lett volna hatása, Bíró Zsoltné maga lépett. Első körben "házon belül" próbálta elintézni a dolgot, a református egyház több képviselőjének is jelezte, milyen visszásságokat észlelt. Semmi sem történt. Az egyik lelkész ellen munkaügyi pert indított, de végül őt marasztalták el. Aztán a Magyar Államkincstár számára kezdte leírni panaszait. Ekkor olyasmi történt vele, amit addig csak kémfilmekben látott. Feladó nélküli borítékot talált a levélszekrényében, a küldeményt Kisvárdán postázták. A boríték az államkincstárnak szóló bejelentése vázlatát tartalmazta. Bíró Zsoltné a saját szövegszerkesztőjén írta, és csak saját e-mail címére küldte el, senki másnak. Valaki tehát feltörte a gépét, kinyomtatta a szöveget, majd postázta a szerzőnek. Bíró Zsoltné máig nem tudja eldönteni, hogy az ismeretlen feladó fenyegetésnek, vagy inkább jóindulatú figyelmeztetésnek szánta a borítékot. Annyi biztos, hogy nagyon megijedt. Feljelentést tett a rendőrségen, és elhatározta, hogy a sajtóhoz fordul. Nem bátorságból adja nevét és arcát a nyilatkozathoz, hanem jól felfogott érdekből. "Bevallom, hogy félek. Azóta, hogy kibontottam azt a borítékot, úgy érzem, bármi előfordulhat. A férjem és a két fiam mellettem áll, de megvédeni csak a nyilvánosság képes" - hangsúlyozza.
Ha már elkezdte, végigcsinálja. Folyamatosan írja bejelentéseit az államkincstárnak, településenként összegzi, hogy a református szolgálatoknál milyen módon élnek vissza az állami támogatásokkal. Bíró Zsoltné szerint a gondozási és helyettesítési naplókkal is trükköznek. Úgy becsüli, hogy - mivel országos jelenségről van szó - a jogsértő módon felhasznált összeg mértéke az elmúlt évek során bőven elérhette a milliárdos nagyságrendet.
Pár éve a Baptista Szeretetszolgálatnál tört ki hasonló botrány. A Magyar Államkincstár arra a következtetésre jutott, hogy a szervezet a házi segítségnyújtás keretében végzett munka során több mint 3 milliárd forintot számolt el szabálytalanul. A református egyház keményebb dió, hisz Orbán Viktor miniszterelnök és - többek között - Balog Zoltán miniszter is református vallású. Bíró Zsoltné ennek ellenére azt reméli, hogy a "dominót, amit elindítottam, már nem lehet megállítani".
(Cikkünk folytatásában a bejelentésekben szereplő konkrét ügyekről írunk majd.)
A Református Szeretetszolgálat honlapján olvasható meghatározás szerint a házi segítségnyújtás olyan szociális szolgáltatás, amely az elhagyatott, magányos, idős emberek számára saját otthonukban nyújt segítséget. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést. Továbbá: segítségnyújtást a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, azok elhárításában.
A házi segítségnyújtást a gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában biztosítják. A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.
Kincstári vizsgálatok
A gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézmények munkatársait is beleszámítva közel ötezren dolgoznak a reformátusok szolgálatoknál. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatok szerint a református fenntartók az igénylések alapján tavaly 10 milliárd forintos állami normatív, illetve mintegy 6 milliárdos egyházi kiegészítő támogatásra voltak jogosultak.
A minisztériumhoz - legalábbis a Népszavának küldött válasz szerint - "nem érkezett jelzés" visszaélésekről. Az Emmi javasolta, keressük meg az "ügyben illetékes" Magyar Államkincstárat. Utóbbi megyei igazgatósága arról tájékoztatta lapunkat, hogy a reformátusoknál tervezett ellenőrzést a bejelentésekre tekintettel a "rendelkezésre álló erőforrásaink átcsoportosításával" a lehető legkorábbra előrehozzák.
