Eltékozoltuk az uniótól eddig kapott forrásokat. Bármennyire is kellemetlen és szomorú a megállapítás, az ország egyébként kedvező gazdasági alapmutatóin túli viszonyokat vizsgálva nagyon nehéz e kijelentéssel vitatkozni. Hogy milyen lehetőséget hagytunk ki azt két közelmúltbeli adat egymás mellé állítása különösen keserűen tükrözi.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még a Magyarország tízéves uniós tagságának alkalmából készített vizsgálatot a számunkra juttatott közösségi támogatásokról. A jelentés szerint „Magyarország számára az EU-tagság nettó pénzügyi mérlege egyértelműen előnyösen alakult, és ez a jelleg a tagság első évei után tovább erősödött.” A pozitív mérleg ráadásul nem is kicsiny. 2004-14 között az ország uniós pénzügyi mérlege nettó 8 089 milliárd forint volt. Ez a 10680 milliárd forint kapott támogatásból és a 2591 milliárd forintnyi befizetett hozzájárulás különbségéből áll össze. Szédítő „szabad” forrás állt az ország rendelkezésére, amelyből a felzárkóztatását gyorsítani lehetett volna.
A nagy summából fakadó lehetőséggel szemben áll a Világgazdasági Fórum (WEF) tavaly őszi felmérése. Eszerint Magyarország hat helyett rontva a globális versenyképességi ranglista 69. helyét szerezte meg, s nem mellékesen a 4,2-es pontszámmal történelmi mélypontra esett. Már ez is szomorú, az azonban megrendítő: annak ellenére, hogy az adott időszakban az uniós források elosztásának egyik legnagyobb haszonélvezői voltunk, a versenyképességi rangsorban csaknem az utolsó helyre estünk a tagállamok között. A WEF listáján a 28 tagú EU-nak csupán 25. helyére futottunk be. Hogy mennyire kegyelmi viszonyban között voltunk, azt jól mutatja ábránk. 2014-ben minden egyes magyar lakosra nettó 569 euró jutott, ezzel Luxembourg után az unió legjobban szubvencionált államaként működtünk.
Az ÁSZ jelentéséből kiderül, valójában még szomorúbb a kép, hiszen Magyarország, hazai kiegészítő költségvetési forrásokkal kibővített 2007-13 közötti pénzügyi fejlesztési kerete elérte a 11 908 milliárd forintot (tervezési árfolyamon). Ebből a vállalt hazai hozzájárulások mértéke 2 024 milliárdot tett ki. A Kohéziós Alapok forrásainak összege ebben az időszakban - a hazai költségvetési hozzájárulásokkal együtt - 8 205 milliárd forintra (69 százalék) rúgott, ami az elmaradott régiók fejlődését és a szociális felzárkóztatást kívánta szolgálni. Az uniós fejlesztési keret másik részét (30 százalék) a vidékfejlesztésre szánt források és a közvetlen agrárpiaci támogatások alkották. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János, épp a napokban beszélt arról, hogy az agráriumban az előző ciklusban például alig-alig valósultak meg érdemi fejlesztések, miután ezeket a forrásokat jellemzően jövedelemkiegészítésként használták az ágazatban.
És arról az „apróságról” még nem is beszéltünk, hogy 2007-2013 közötti időszakban Magyarország - igaz, több más EU-országhoz hasonlóan - nem tudta teljes mértékben felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat. Így azok egy része nem tudta segíteni a tervezett célok teljesítését, például a gazdasági növekedés élénkülését vagy a foglalkoztatás bővülését – állítja az ÁSZ.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy újabban a magyar kormány vesszőparipája a bedöntött versenyképesség rendbetétele lett, azzal a kiegészítéssel: a közösségi források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítjuk. Az a kabinetet minősíti, hogy ezt a tervet egy „állítsuk meg Brüsszelt kampány” árnyékában döntően uniós pénzből kívánja megtenni.
Megint rosszul költjük el a támogatást
