Tizennégy éves gyerekek ezreit zárták karámba, s terelték őket tévútra a szakgimnáziumi képzéssel. Közülük harmincnak a sorsát a minap közelről is láttam: vendégnek hívtak egy megyeszékhely középiskolájába, meséljek sajtószabadságról, újságírásról, a nyilvánosság erejéről. Esett szó persze erről is, ám aztán arra terelődött a beszélgetés, milyen jövőt látnak maguk előtt azok a tizenhat-tizennyolc évesek, akik a nyolcadik osztály elvégzése után ezt a fajta képzést választották.
A kép siralmas.
Harmincukból alig kettő akar a jövőben azzal a szakmával foglalkozni, amelynek választására – vagyis arra, hogy döntését már gyerekfejjel, tizennégy évesen meghozza – ez a kormány rákényszerítette. A rendvédelmi szakon tanuló falusi lány arról mesélt, hogy kozmetikus és tetováló akar lenni, csak a rokonság beszélte rá, hogy válassza a biztosnak tűnő rendőri hivatást. Négy évet dobhat ki a kukába, mert a képzési ciklusban változtatni szinte lehetetlen. Osztálytársa inkább gyógyszerésznek menne: kétséges, milyen esélyekkel indul az egyetemi felvételin, hisz nem tanult kémiát, az nem tartozott hozzá a „szakmai profiljához”. Tucatnyian tárták szét a kezüket azok, akikben még vágy sem fogalmazódott meg arra, mit kezdenének az életükkel. Informatikus szakra jelentkeztek, mert a csapból is az folyik, hogy az informatikusok könnyen helyezkednek el, többségükről azonban az évek során kiderült: nincs tehetsége a programozáshoz, nem érdekli a számítógép. Csapdahelyzetbe kerültek, hisz szakgimnáziumi - volt szakközépiskolai - érettségijük a kormány szándékának megfelelően immár jóval gyérebb általános tudást tartalmaz, mint „rendes” gimnáziumi társaiké. A terv eredetileg az volt - azt is kommunikálták -, hogy ezek a gyerekek majd alaposabb gyakorlati ismeretet szereznek, amit az iskolából kikerülve azonnal hasznosíthatnak, s könnyebben elhelyezkednek a munkaerő-piacon.
Ennek az „ideának” a teljes csődjét láttam a gyakorlatban, röpke negyvenöt perc alatt, végigfaggatva mind a harminc gyereket.
Szakértők már a törvény életbe lépése előtt megkongatták a vészharangot: nem jó, ha négy év alatt kevesebb biológiát, földrajzot, fizikát vagy kémiát tanul egy szakközépiskolás gyerekek, akinek szinte nulla esélye marad arra, hogy pályát módosítson, s más irányt vegyen, mert alapvető tudásanyag hiányzik majd a fejéből. A Magyar Pedagógiai Társaság szakképzési kollégiumának vezetője borzalmasnak, átgondolatlannak, tervszerűtlennek és zavarosnak nevezte a kormány elképzeléseit. Persze, ahogy mostanság lenni szokott, a hatalom nagy ívben tesz rá, mit mond a szakma: a tudás, az értelem, az előrelátás és előre gondolkodás újra „bolsevista trükké” vált.
A harminc gyereknek mondhattam volna, ez van srácok, ilyen az élet. A puding próbája az evés, s ti a rossz fazékba kerültetek. Nemhogy svájci vagy brit magánegyetemre, de még egy másik szakmai képzésre is alig tudtok majd átevickélni. A sorsotok tizennégy éves korotokban megpecsételődött.
Mondhattam volna, de a szemükből láttam: felesleges minden szó. Tudják.
