Élénk visszhangot keltett Schmidt Mária pamfletje, amelyet a szerző és a kormánypropaganda láthatóan a Soros elleni kampány elvi alapvetésének szánt. Mivel olyan magvas megállapítások találhatók benne, hogy „Soros hálózatán keresztül primer politikai céljait akarja érvényesíteni, melyek mindig és mindenhol azonnal pénzre, mégpedig sok pénzre váltható üzleti hasznot hoznak a számára”, engedelmükkel nincs kedvem ilyesmivel vitába szállni. Ahhoz már túl sok ilyet olvastam a különböző szélsőséges honlapokon, amelyeknek vádjai, sőt szóhasználata köszön vissza e műben. E sokszor és sokak által kimutatottan kétes forrásokat csak az veszi komolyan, aki – a veretes szavakkal – „primer politikai céljait akarja érvényesíteni”.
Jelen esetben a világunkat fenyegető mumussá tenni Sorost. Schmidt felettébb kedveli a főgonoszok kipécézését, mintha mit sem zavarná történész létére, hogy ez a múlt század diktatúráinak szokása volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy a nép, nemzet számára személyében kell prezentálni az ellenséget. Sztálin összes koncepciós perének fővádlottja a távol lévő Trockij volt, aki alighanem mintául is szolgált Orwell híres regényének, az 1984-nek a gyűlöletfigurájához, Goldsteinhez. Másfél évtizede Schmidt adatta ki egy princetoni amatőr történész könyvét, amely (ahogyan az akkori Magyar Hírlapban megírtam) kísértetiesen emlékeztet az ötvenes évek slágerére, a Nagy összeesküvésre. Csak amíg utóbbiban a brit titokszolga mozgatja egy szál maga a szovjetellenes galádokat, addig a fordított szereposztásban a Komintern ügynöke teszi ugyanezt az orruknál fogva vezetett nyugati értelmiségiekkel, közte világnagyságokkal. Pamfletünk szerzője most e nagy összeesküvőként Sorost prezentálja nekünk, aki pénze rabláncára fűzte az összes liberálist, sőt óvatlan baloldalit is, kiváltképpen a civil szerveződéseket.
De még az amerikai Demokrata Párt is az ő „tulajdona”, ami történetesen egy ottani szatirikus műsorban hangzott el, ám vegyük csak készpénznek. Hiszen Soros is azzal vette meg a két nagy amerikai párt egyikét, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Hillary Clintonnak nyújtott sokmilliós kampánytámogatása. E tulajdonjogért persze még pereskedhet a mohó milliárdos, hiszen a bőkezű Clinton-pénzelők listáján nála is gazdagabbak, Warren Buffett, Bloomberg, sőt mások is megelőzik, de kicsiségekre nem nézünk. Ahogyan szerzőnket sem zavarja, hogy e vádjával az amerikai szélsőjobb hangadói megelőzték, hiszen állításaikat rendre hitelesnek tekinti. Amivel persze osztoznia kell „tévedéseikben” is: a pamflet kiinduló, Soros módszereit leleplező sztorijában a (bocs) soros bűnös az Orvosok Határok Nélkül mozgalom, amelyet ő „ugyancsak pénzelt”, ám sajnos nevét nem találni e szervezet támogatóinak listáján. Miáltal persze legalábbis itt le kell mondanunk tettenéréséről.
Csak a tényeket, asszonyom! – mondhatnám az egykori tévésorozat immár legendássá vált Friday rendőrőrmesteréhez hasonlóan, a Sorost leleplező buzgalmától belelkesült szerzőnek. Aki szerint „a recept egyszerű. Szemelj ki egy megszerzésre érdemes üzleti célt. Küldd oda a civiljeidet, destabilizáld a területet, szervezz hozzá megfelelő médiahátszelet, kreálj káoszt, és ha megvan, te legyél az, aki megszervezi a segítséget az újjáépítéshez és közben kimazsolázza a legjövedelmezőbb üzleteket”. Hogy ez a többi mohó üzletembernek nem jutott eszébe!
Persze, ha meggondoljuk, hogy a – saját elhibázott pénzpolitikája okán – bűnbakra vágyó malajziai, thaiföldi vagy akár brit kormánynak igencsak kapóra jött a sajtóvád: Soros egymaga döntötte be valutáját, akkor talán eltűnődünk azon is, miként tehette volna ezt a temérdek spekuláns közül egyedül? Attól, hogy valaki előbbre lát egy bajt, mint a többi, még nem okozója annak, ha persze haszonélvezője is. A rubelválságot pedig Schmidt előtt komoly elemző még nem tulajdonította mumusunknak. S ugye jócskán akadt ügy, amelyre Soros is ráfizetett. Avagy e mostani történelemátírói lendülettel ki kellene igazítanunk Madáchot is, aki szerint nem a kakas szavára kezd virradni, hanem a kakas kiált, merthogy virrad?!
Nem akarom megbántani a szerzőt, de nem a Soros-kakas szavára lett az arab tavasz sem (és túlzás lenne neki befolyást tulajdonítani a Muzulmán Testvériség köreiben). S nem árt még az apróbb tényeket is akkurátusabban kezelni: való igaz, hogy Reagan szavakban meghirdette a kommunizmus megdöntésének szándékát, bár ahhoz képest szépen megegyezett Gorbacsovval. S lenyelte, elődeihez képest mi egyebet tehetett volna, a lengyel statáriumot is. (És a Szolidaritás, miként az afgán felkelők támogatásával csupán folytatta azt, amit Carter és – lengyel származású – tanácsadója, Brzezinski már elkezdett.) Az pedig végképp hadban áll a tényekkel, hogy Soros célja így foglalható össze: „Európa destabilizálása az Európai Unió szétbomlasztása igazi nagy falat a számára, de most ez van soron”. Tény-leg?! Hiszen mumusunk egy sor interjúban éppen azért bírálta az európai vezetőket, hogy nem védik hatásosabban és jobban az uniót. Nem kezelik kellő gondossággal sem az euro-, sem a migránsválságot. De hát kéretik becsszóra elfogadni, hogy ő a migránsokkal akarja „kettészakítani az Uniót, a behozott, integrálhatatlan muszlim tömegekkel destabilizálni Európa nyugati felét, keleti felét pedig pénzügyileg kiszárítani”. Szerintem ugyan ez inkább Putyin célja lehet, s neki azért a teljhatalmú milliárdosnál valamivel nagyobb a hatalma, éppenséggel a menekülthullám kiindulópontján is. Viszont az is tény, hogy nekem nem jut eszembe erről elterelni a figyelmet és mindent rákenni Sorosra.
