Tudatos, manipulatív, a lavírozás nagy mestere, s még a magas intelligenciával rendelkező embereket is képes megtéveszteni – ez a kép alakult ki a szakértők meghallgatása után arról a gyöngyösi nőről, aki halálra éheztette másfél éves kislányát. A három és fél kilogrammos, a születési súlyától alig húsz dekagrammal több Kiara tavaly május 12-én halt meg, előtte azonban hónapokig szenvedett, míg végül a teste elsorvadt, s belső szervei összeomlottak.
Kozma Mihály igazságügyi orvostanszakértő szerint az anya által a halál lehetséges okaként többször is hangoztatott enzimhiányos anyagcsere-betegséget semmilyen vizsgálat vagy lelet nem igazolta, sem a legkisebb lánynál, sem pedig a szintén alultáplált, de a családból még időben kiemelt testvérei esetében. Fejlődési rendellenesség vagy genetikai probléma sem játszott közre a tragédiában, miként arra szintén többször célzott az anya.
J. Médea megnyilvánulásai – mind a bíróságon, mind korábban tett vallomásaiban – megerősítették, hogy a nő úgynevezett helyettesítő Münchausen szindrómában szenved, ezt igazolta Tóth Mária igazságügyi elmeszakértő és Csáti Szilvia pszichológus szakvéleménye is. - Ilyenkor nem önmaga, hanem a gondjaira bízott személy, jellemzően a gyerek ellen fordul a szülő. Ez egy nagyon bizarr személyiségzavar, de ha időben felismerik, életeket menthetnek meg vele. Nem betegség, hanem a gyermekbántalmazás súlyos, ám nagyon nehezen felismerhető formája – mondták. Általában az anya követi el a gondjaira bízott, önérvényesítésre még képtelen, hat év alatti gyermekkel, s az esetek 61 százalékában az áldozatok testvére is érintett. Előfordul, hogy a szó hagyományos értelmében éri fizikai bántalmazás a kiskorút, de sokkal jellemzőbb, hogy a sanyargatás körmönfontabb módját választja a szülő. A szakértők említettek olyan esetet, amikor sóval etette valaki a gyerekét, máskor fertőzött infúziós csövet dugott a szájába, hogy megbetegítse. Az éheztetés – amely J. Médea esetében fordult elő – szintén a sanyargatás ilyen formája – tették hozzá.
A helyettesítő Münchausen szindróma tüneteit produkáló anyáról rendszerint kiderül, hogy gyermekkorában trauma érte, vagy legalábbis ilyet vizionál: J. Médea többször is említette, hogy másfél éves korában végig kellett néznie édesanyja öngyilkosságát, ezt a történetet azonban rajta kívül más nem erősítette meg. Erős sóvárgást érez a szeretet, s a környezete elismerése iránt, ezért sokszor a gyermekét odaadóan ápoló anya szerepét ölti magára: a zömmel általa okozott tünetek miatt kórháztól kórházig rohangál, betéve ismeri a szakirodalmat, ám mikor kiderülne a pontos diagnózis, vélt sérelemre hivatkozva hirtelen orvost vált, s kezdődik minden elölről. Kísértetiesen hasonló történet zajlott le az elhunyt gyöngyösi kislány és szintén kórosan alultáplált idősebb testvérei ügyében is - utóbbiak vélhetően azért menekültek meg J, Médea karmaiból, mert a tőlük különélő apák határozott kiállására még időben kiemelték őket a családból.
Az már a rendszer hibája, hogy a kórházi nyilvántartások nincsenek összekötve, így egy ilyen típusú anya hosszú ideig hazudozhat gyereke vélt betegségeiről, s alattomos módszerekkel bántalmazhatja őt, anélkül hogy bárkiben gyanakvást vagy kételyt keltene.