Kevesen sejtették, hogy valaha Áder János lesz az országot irányító hatalmi tömb legbátrabb tagja, de most megtette, amit kevesen mernének: rázárta a koporsóajtót a Fidesz nevű politikai aggastyánra. Eltáncolhatott volna a döntés elől (ha visszaküldi a CEU-törvényt a parlamentnek), vagy áttolhatta volna a felelősséget az Alkotmánybíróságra. Persze azzal sem ment volna sokra: az AB jobbára aktívan oktató bírókból áll, és nincs annál kínosabb a jogon, mint amikor az embert a saját tanítványai röhögik körbe a leadott tananyaggal merőben ellentétes, rendelésre született ítélete miatt. De vállalta a történelmi szerepet, és pontot tett a 30 évvel ezelőtt egész biztatóan indult történet végére.
A Fidesz valamikor a fiatalok (meg a demokraták) pártja volt – hogy mára mi lett belőle, azt Áder hétfő esti szignójánál semmi sem szimbolizálja jobban. A kormánypárt épp most veszíti el végképp annak a generációnak a bizalmát, amelyikért egyébként a teljes pártmezőny öldöklő küzdelmet vív. (Aki nem ért egyet ezzel az állásponttal, ne is velünk vitázzon: kérdezze meg a saját gimnazista/egyetemista gyerekét.) Ez a nemzedék pontosan érti, hogy mi a CEU-ügy lényege, és önállóan is bele tudja illeszteni abba a folyamatba, ami a felsőoktatás lerohasztásával kezdődött még az előző ciklusban, majd folytatódott a reformnak csúfolt közoktatási szőnyegbombázással, most pedig épp a középiskolák szétverésénél tart. Nekik senki nem fogja tudni beadni, hogy nem az ő jövőjükről van szó, és – mivel sem a gyíkember-sztorikra, sem az anti-EU összeesküvés-elméletekre nem vevők – azzal is tisztában vannak, hogy kormányzás címén konkrétan jövőfelélés történik pillanatnyi politikai előnyök reményében. De mondunk még durvábbat is: ha választásra kényszerítik őket az orbáni biznisznacionalizmus és az európai perspektíva között, töprengés nélkül az utóbbira voksolnak (sőt fognak is szavazni jövő tavasszal).
Áder János hétfő este leszámolt a Fidesz jövőjével. Hogy parancsra tette, vagy bosszúból a neki szánt megalázó szerep miatt, az végső soron mindegy. A „nemzeti együttműködés” utánpótlás híján folytathatatlanná vált – és nem Soros György, hanem egy ősfideszes mondta ki a halálos ítéletét.
