- Szervezetileg mit jelent pontosan ez az újabb átalakulás?
- Ez év január elseje óta a közgyűjtemény neve ismét Magyar Nemzeti Filmarchívum, és a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működik. A működéséhez szükséges állami támogatást pedig részben az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapja.
- Ez kicsit kacifántosan hangzik.
- Pedig könnyen átlátható képlet. A filmalap egy állami vállalat, közhasznú nonprofit zrt. Ennek ágazati igazgatóságaként működik most a filmarchívum. Ilyen formában került hozzá a Mafilm és a Magyar Filmlabor is. Ellátja a Filmarchívum szakmai felügyeletét, de nem a saját költségvetéséből működteti, ehhez az Emmitől kap támogatást. Ami teljesen indokolt, hiszen egy kulturális értékeket őrző és terjesztő közgyűjtemény tevékenységéről van szó.
- Kétségtelenül előnyösnek tűnik, ha a szakmai, szervezeti felügyeletet egy filmes intézmény látja el.
- Szerintem is ez a lényeg, főleg azért, mert Magyarországon a filmörökség még mindig nem eléggé megbecsült része a nemzeti kulturális kincsnek. A filmalap sokkal hatékonyabban tudja menedzselni a tevékenységünket, mint egy minisztériumi főosztály.
- Vagy egy olyan átgondolatlan képződmény, mint a MaNDA.
- Nem tudok arról állást foglalni, hogy korábban minek volt értelme és minek nem. Én az elmúlt tizenhárom évben Franciaországban dolgoztam egy kisebb, bár jelentős múltú gyártó és filmforgalmazó cégnél, a Clavis Films-nél. Kelet-európai, főleg magyar filmek terjesztése volt a feladatom. Ennek során a működő szakmai kapcsolatok voltak fontosak számomra a magyarországi intézményekkel. És a MaNDÁ-val is jól tudtam együttműködni.
- Hogyan került Franciaországba?
- Az 1990-es évek közepén egy ösztöndíjprogram keretében kerültem Franciaországba, és végül ott fejeztem be közgazdasági tanulmányaimat. Ezen a területen kezdtem el itthon tevékenykedni, pár évig a Francia Intézetben is dolgoztam. Majd 2004-ben egy újabb ösztöndíjjal visszakerültem Franciaországba, ezúttal már Párizsba. A képzés után jutottam váratlanul lehetőséghez a Clavis Films-nél, amelynek vezetője éppen akkor döntött úgy, hogy megpróbálkozik magyar filmek DVD-kiadásával. Magyarul és franciául beszélő munkatársakat kerestek a feliratozáshoz és a promócióhoz. Odavettek.
- Korábban is gondolt arra, hogy kapcsolatba kerüljön a filmmel?
- Alapvető irányváltás volt ez az életemben, korábban inkább csak álmodoztam ilyesmiről. Mindig is nagy filmrajongó voltam, szenvedélyes autodidakta. Akárcsak családom többi tagja. A szüleim is sokat olvastak filmekről, valóságos kis szakirodalom gyűlt össze a lakásban. Egerben akkoriban még hat moziterem volt, amikor tehettem, ezekben ültem. Azt kell mondanom, filmekből szereztem általános műveltségem nagy részét.
- Franciaországban nehéz lett volna megszabadulni ettől a szenvedélytől.
- Valóban, ott teljesen mindegy, hogy az ember mivel foglalkozik - orvos, mérnök vagy gazdasági szakember -, a film belengi a hétköznapokat. Tömött sorok állnak a mozik előtt. A közel 3 ezer moziteremből nagyjából 1250 "art" besorolású. És a francia állam külön támogatja azok működését, amelyek jelentős francia műveket vetítenek, vagy műsoron tartják a hazai filmeket, miután kikerülnek a multiplexekből. Minden adva van, hogy az emberek moziba járjanak, sokféle filmet lássanak, és ők szívesen élnek ezzel a lehetőséggel. Amikor kint főiskolás voltam, hetente háromszor-négyszer moziban ültem. És létezik egy nagyon jó bérletrendszer is Franciaországban, amelyhez mára már szinte minden mozi csatlakozott. Nagyjából 20 euróért 10-15 filmet nézhet meg vele az ember.
- A magyar filmeket is könnyű volt terjeszteni?
- Természetesen nem. A kelet-európai film piaca beszűkült az elmúlt 25 évben. Korábban Jancsó, Szabó és egyéb kiváló rendezőink neve jól csengett, tódultak a nézők, ha valamit bemutattak tőlük. Most már évről évre nehezebb a közönséget megtalálni, és ennek fényében sikeresnek volt mondható a tevékenységünk. Elsősorban a DVD-kiadásokkal egy jelentős körben ismét fel tudtuk kelteni az érdeklődést a magyar film iránt. Minden megjelenést hosszú promóciós időszak kísért, Simon Sándor kollégámmal együtt vetítéseket szerveztünk, ezeken szinte ott álltunk a közönség mellett. Beszélgettünk a nézőkkel a filmekről, amikor tudtunk, alkotókat is vittünk magunkkal. Szabó István, Mészáros Márta többször is velünk volt az ország különböző városaiban. 2015-ben egyhónapos Jancsó-retrospektívet rendeztünk a Cinémathèque française-ben, amelyen Kende János volt a vendégünk. Itt az össznézőszám megközelítette a 10 ezret.
- Moziforgalmazással is foglalkoztak?
- Igen. 2015-ben a Szegénylegények, tavaly pedig a Szerelem digitálisan felújított változatát mutattuk be. Nem nagy volumenű, de folyamatos ez a tevékenység. A Clavis Films legsikeresebb vállalkozása ezen a téren talán egyik saját produkciójának, Armand Gatti 1961-ben készült Bekerítve című filmjének újbóli bemutatása volt. Ennek során betekinthettem a mai filmrestaurálás folyamatába is. Gatti műve volt az első holokauszt témájú francia film, annak idején nagy visszhangot váltott ki, több jelentős díjat is nyert. De a hetvenes évek közepétől nem lehetett látni. Néhány éve a francia filmarchívumban megtalálták a negatívot, értesítettek minket, és javasolták, újítsuk fel. A Francia Filmközponttól kaptunk rá támogatást, a digitalizálás után jött a restaurálás az Éclair laboratóriummal, abból készült egy DCP, majd visszavilágítottuk az anyagot 35 mm-es szalagra.
- Hogyan talált rá Önre a filmalap?
- A Clavis Films munkatársaként a magyar filmek franciaországi forgalmazása során mind több hazai filmes és kulturális szervezettel kerültem kapcsolatba. A MaNDÁ-tól kellett megvásárolni a jogokat, a promóciók idején sokat dolgoztunk együtt a Párizsi Magyar Intézettel. És komoly szerepünk volt abban, hogy 2015-ben a Szegénylegényeket, tavaly pedig a Szerelmet bemutatták a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics programjában. Mindkét felújított filmet ajánlottuk a fesztivál vezetőségének, és sokat jelentett, hogy jeleztük, a Clavis Films moziforgalmazásban be szeretné később mutatni őket. A cannes-i vetítésen találkoztunk a filmalap vezetésével, érdeklődéssel figyelték, hogyan segítjük a promóciót, látták, hogy Franciaországban kiterjedt kapcsolataink vannak.
- És felfedezték önt a filmarchívum számára?
- Ez azért komolytalan lett volna. És egy kicsit későbbi történet. Mikor megingott a MaNDA helyzete és bizonytalanná vált, mi lesz a hozzá tartozó filmarchívummal, egy fiatal filmrendezőnő, Kerékgyártó Yvonne kezdeményezésére konferenciát szerveztünk a budapesti Francia Intézetben Értékmegőrzés és közönségépítés címmel. Sikerült meghívni rá Emilie Cauquy-t, a Cinémathèque française és Massimo Benvegnut, a holland EYE filmintézet munkatársát. Kiváló magyar szakértőkkel együtt alaposan végigjártuk azt a témát, hogyan lehet eljuttatni a mai közönséghez a régi, klasszikus filmeket, és mi ebben a filmarchívumok szerepe. A beszélgetésen részt vett Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója. Meggyőződhetett róla, hogy ez a terület sincs híján lelkes szakembereknek. Mindenesetre a nyár végén, mikor eldőlt, hogy a filmalaphoz kerül az archívum, megkeresett, hogy vegyek részt az átalakítást előkészítő tervezési munkában. Leginkább a külföldi tapasztalataim érdekelték. El is készítettem egy tanulmányt a korszerűsítés fő irányairól a filmalap vezetőségével és a MaNDA munkatársaival együttműködve. A tervezetet felterjesztették az Emmihez, a múlt év végén elfogadták, és a kért költségvetési forrásokat is megítélték hozzá. Ezután ajánlotta fel Havas Ágnes, hogy menedzseljem a projektet. Elvállaltam, mert a nagy szakmai kihívás mellett úgy éreztem, valóban fontos, korszerű törekvések valósulhatnak meg a filmarchívum életében.
- Ahogy Woody Allen mondja az Annie Hall-ban: „Istenem, ha minden ilyen flottul menne!”
- Hogy mi megy flottul, majd csak most fog kiderülni. Sok szép terv született már erről az intézményről.
- Beszéljünk akkor a legújabbról.
- Úgy gondolom, a filmarchívum alapító okirata pontosan jelöli ki a meghatározó feladatokat: a magyar filmörökség gyűjteményi megőrzése, terjesztése és oktatása. A lényeg, hogy mindehhez megtaláljuk a korszerű eszközöket, formákat. El kell érni, hogy versenyképes műszaki minőségű magyar gyűjteményi állománya legyen a filmarchívumnak. Az elmúlt tíz évben a digitalizálás terén elszaladt mellettünk a világ. A technológiák folyamatos fejlődése mellett más országok archívumai olyan minőségű anyagokon tudják már elérhetővé tenni, terjeszteni gyűjteményük legértékesebb darabjait, amelyek maximálisan kielégítik a közönség mai elvárásait. Hogyan hívjuk fel a figyelmet a magyar filmkincsre, ha nincsenek megfelelő hordozóink, korszerű digitális anyagaink?
- De hát régebben megvalósult egy komoly digitalizálási program, és a MaNDA is ezzel a céllal jött létre.
- A MaNDA szerintem nem a filmes területre koncentrált. Kétségtelen, hogy korábban, a Gyürey Vera vezette filmarchívumban száz magyar játékfilmet digitalizáltak, de az a technika mára elavult. Át kell térni a 4K formátumra, amely sokkal több képi információ átadására képes a szkennelésnél. A mai értékelés szerint ennél többet a szemünk nem is tud érzékelni. Az új technológia természetesen a felújítások minőségét is lényegesen javítja. Úgy látjuk, hogy a Magyar Filmlabor mai felszereltsége valóban nemzetközi szintű, lépést tud tartani ezekkel a követelményekkel, és eredményesen lehet velük dolgozni a digitalizáláson, restauráláson. Egyelőre a magyar játékfilmek lesznek a munka fókuszában.
- És elérkezünk a terjesztés kérdéséhez. Franciaországi tapasztalatai alapján mit gondol, hogyan lehetne hatékonyabban közvetíteni a közönség felé a magyar és egyetemes filmkultúra izgalmas, jelentős alkotásait? Különösen egy állandó filmmúzeum hiányában.
- Fájó pont az Örökmozgó megszűnése, de bízom benne, hogy létrejön egy új filmmúzeum, egy igazi filmközpont Budapesten. A filmalapnál megvan rá a szándék, dolgozunk a koncepción. Addig is próbálom megtalálni azokat a budapesti filmszínházakat, amelyek szívesen vetítenének archív filmeket, felújított anyagon. Vidéken már vannak eredmények, egyre több helyen kérnek felújított magyar filmeket. A cél egy francia típusú, országos filmmúzeumi rendszer kialakítása, olyan kulturális intézményekkel, mozikkal, amelyek készek befogadni a filmeket, méghozzá eseményközpontú formában, kiállításokkal, előadásokkal. Ez a korszerű formája a terjesztésnek. Most épp Győrben jártam egy fantasztikus filmplakát-kiállításon. A kialakuló hálózatnak folyamatosan kínáljuk majd saját programjainkat, sorozatainkat, a partnerek terveit pedig a filmek biztosításával kívánjuk támogatni. Minél több szereplőt sikerül bevonni, annál több az esély, hogy nálunk is fellendül a filmörökség „piaca”.
- Hogyan kívánják használni az internetes terjesztés lehetőségeit?
- Kétségtelenül szükség van rá, kérdés, milyen formában. Én nem vagyok a szabad hozzáférés híve, mert a filmek így értéküket vesztik. A lengyelek például feltöltötték a YouTube-ra a filmörökségüket, hogy gátat szabjanak a kalózletöltéseknek. Ám ezzel egyedül azt érték el, hogy a lengyel filmklasszikusokat ma nem lehet eladni a nemzetközi piacon. Én azt vallom, hogy a filmekkel kapcsolatos tartalmakat, információkat tegyük szabadon hozzáférhetővé, hogy az emberek kedvet kapjanak egy mű megnézéséhez. A filmarchívum ebből a szempontból is egy kincsesbánya. Tele van érdekes dokumentumokkal, werk-anyagokkal, forgatókönyvekkel, díszlet- és jelmeztervekkel, régi folyóiratokkal, fotó- és plakátanyaggal, szakirodalommal. Komoly adatbázisokat tudnánk publikussá tenni, gondoljunk csak Komár Erzsébet Mozgóképtár című CD-sorozatának anyagára. A filmek megtekintéséhez, letöltéséhez pedig kérnénk egy kisebb összeget. És közben lennének ingyenes időszakok, kedvezményes csomagok. Interneten is ki lehetne alakítani egy afféle bérletrendszert.
- Mik az első konkrét terjesztési tervek?
- Folytatjuk a digitálisan felújított filmek DVD-kiadását. Sajnos, az elődintézményekben készült lemezek terjesztésére egyelőre nem kaptunk engedélyt, ezért tűntek el a boltokból, remélem, csak átmenetileg. Jelenleg Bódy Gábor Psychéje rendezői változatának a kiadására készülünk. Közeli terveink között szerepel egy válogatás Fábri Zoltán alkotásaiból, lesz Dargay Attila-díszdoboz - ő idén lenne 90 éves -, Badal János emlékére pedig megjelentetnénk a Bakaruhában-t. Most fejeződik be a Valahol Európában felújítása, Radványi Géza utolsó filmjével, a Circus Maximus-szal együtt adjuk majd ki. Az év kuriózuma pedig alighanem Kertész Mihály 100 évvel ezelőtt forgatott némafilmjének, az Utolsó hajnalnak a restaurálása és kiadása lesz. De emellett folyamatosan keresek elkötelezett mozis forgalmazókat is a felújított, gyönyörű kópiák számára. Az már szinte biztos, hogy a Vuk, A tanú és Enyedi Ildikó első filmje, Az én huszadik századom régi fényében ismét mozikba kerül. Én mindig hangsúlyozni fogom, hogy a film elsődleges közege a mozi. Ahol közösségi élménnyé válik, ahol megjelenik a kép a vásznon, és az emberek együtt lélegeznek, nevetnek és sírnak.
