A múltban már nem egy ízben volt példa arra, hogy a Fidesz, ha éppen politikai érdekei úgy kívánták, 180 fokos politikai fordulatot vett. Csakhogy a magyar társadalomban nem mindenki szenved amnéziában. Jól emlékezhetünk arra, hogy tavaly ilyenkor még Angela Merkel és Ferenc pápa állt a kormányzati média célkeresztjében, mert - megbocsáthatatlan módon - nem a kirekesztés politikáját hirdették, s nem mentek szembe az európai szolidaritás eszményével.
Csak idő kérdése, és jókora fordulatot várhatunk a kormányzati kommunikációban. Hirtelenjében ugyanis nem a német kancellár lesz a főgonosz, hanem szociáldemokrata ellenlábasa, Martin Schulz, aki a német SPD élére való vasárnapi megválasztása után azonnal nekiment azoknak az országoknak, amelyek támadják a médiát, elnyomják az ellenzéket, ellehetetlenítik a művészeket. Szót ejtett – név említése nélkül – a demokrácia cinikus és gonosz ellenségeiről is. Sokat nem kell töprengenünk azon, kire, kikre gondolhatott.
Schulz és Orbán között már régóta roppant hűvös a viszony, a magyar kormányfő például azért tartja veszélyesnek az SPD új elnökének politikáját, mert „több Európát” akar, s nem a nemzetállamok erősítését. Ráadásul Schulz is csatlakozhat azokhoz az európai vezetőkhöz, akik csökkentenék azon uniós országok támogatását, amelyek - szembemenve Brüsszellel - elutasítják a menekültek befogadását.
Nem kérdés, Schulz esetleges kancellárrá választása az eddigi legnagyobb veszélyt jelentené a magyar kormány számára. Orbán még nyeregben érezte magát Donald Trump amerikai elnökké való megválasztása után, hasonló folyamatokra számított Európában, ehhez képest szeptemberben épp az EU legfontosabb országában történhet olyan fordulat, amelyre még január közepén sem számítottak a német szociáldemokraták legelszántabb hívei sem. Ne feledjük, Berlin nemcsak a jelentősebb nettó befizető, gazdaságilag is ezer szál köt minket Németországhoz.
Schulz ellen indulhat itthon bármilyen lejáratókampány, felfedhetik például a „nagy titkot” egykori alkoholizmusáról, akad azonban egy bökkenő: mindez nem befolyásolja a német választókat. Csak a kis hazai homokozónkban vagyunk képesek abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy bárki más velünk akar játszani.
