„Az üzleti közösség végtelenül csalódott, mert ettől a generációtól ellopták azt a lehetőséget, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, a következő 50 évben ugyanis erre nem lesz lehetőség” – hangzott el március 2-án a Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének 2017. évi regionális gazdasági évnyitóján. Két nappal korábban a házigazda szónok ugyanezt az álláspontot képviselte egy budapesti rendezvényen, amelyen a miniszterelnök is részt vett, aki „bordatörésként” értékelte a kandidálás kudarcát. Cégvezetőkkel, üzletemberekkel, kamarai és szövetségi tisztségviselőkkel is beszélgettem az olimpia kapcsán a fővárosi konferenciát megelőzően, valamint azt követően, és az a vélemény alakult ki bennem, hogy a vállalkozói társadalom - a lakossághoz hasonlóan - rendkívül megosztott a kérdésben.
Több kelet-magyarországi mikro-és kisvállalkozóval tárgyaltam az utóbbi időben, akik közül jónéhányan egyáltalán nem voltak elragadtatva az ötkarikás játékok ötletétől. Sokan pártolták, de voltak olyanok is számosan, akik azt mondták, hogy a távoli - infrastruktúra tekintetében elmaradott - kistelepülések lakossága, munkavállalói és vállalkozói semmit nem profitálnak a budapesti nagyberuházásokból, ellenkezőleg: a fővárosi fejlesztések elszipkázzák a vidéki Magyarországtól az anyagi forrásokat. Mások a magas korrupciós kockázat miatt nyilatkoztak bizonytalanul és azt fejtegették, hogy egy szűk és kiváltságos vállalkozói kör fog csak nagyot kaszálni, a többség viszont hoppon marad. Privát tapasztalataimból mindössze annyi következtetést merek levonni, hogy a főváros vonzáskörzetében és az olimpiai beruházásokban érintett megyeszékhelyeken működő, nagyobb méretű ipari és kereskedelmi vállalkozások tulajdonosai érzékelhetően jobban szimpatizáltak az olimpiai projekttel, mint a vidéki kisvállalkozók. A fent idézett MTI-közlemény viszont azt sugallja, mintha Magyarországon a teljes versenyszektor beállt volna az olimpiai rendezés mögé, holott ezt tényadat nem igazolja. A lobbycsoportok egyezsége egy ideig kitartott, de egyértelmű társadalmi támogatottság nem volt, és hazánk választókorú lakossága sokáig bizonytalankodott. Reprezentatív felmérés nem készült a támogató és ellenző vállalkozók arányáról, összetételéről, így nem megalapozott a „végtelenül csalódott üzleti közösség” egységes besorolás. Csalódni azonban nemcsak a végeredményben, hanem az előkészítés színvonalában, az alkalmazott kommunikációs eszközökben, a párbeszéd intenzitásában, időzítésében és nívójában is lehetett. Az ellenzők és ingadozók haza- és városszeretetének megkérdőjelezése sértő, a pályázat sikerességének szempontjából pedig abszolút kontraproduktív volt.
Az sem világos, hogy a következő 50 évben miért ne lehetne Budapest a nyári olimpiai játékok gazdája? Én úgy tudom, hogy most csak a 2024. évi lehetőséget buktuk el, és emberi számítások szerint az elkövetkező öt évtizedben tíznél több alkalommal lehet pályázni, és talán egyszer nyerni is. Ehhez persze a mostanitól jelentősen eltérő gazdasági potenciálra, politikai és vitakultúrára van szükség. A pályázat visszavonása előtt (február 20-án) a Budapesti Olimpiáért Mozgalom közlemény formájában rögzítette, hogy a 2024-es pályázat politikai és társadalmi támogatottsága különböző okok miatt megbomlott, és igyekezni kell a politikai egységhez visszavezető út megtalálására, megerősítve azt egy népszavazással. Nem a lehetőség ellopásról beszélt a BOM, hanem a partnerekkel való összhang megteremtésnek fontosságáról és egy referendum kiírásának szükségességéről. "Ha ez valami oknál fogva már nem lenne lehetséges a 2024-es pályázat vonatkozásában, akkor deklaráltan 2019-re kell egy olyan politikai konszenzust teremteni az olimpia ügyében, amely lehetővé teszi, hogy a magyar főváros a 2024-es pályázat tapasztalataival és eredményeivel gazdagabban, valamint nem utolsó sorban a hibákból tanulva, még esélyesebben vághasson bele a 2028-as olimpiai játékok pályázati szakaszába". Ez a korrekt, sportszerű és előremutató megközelítés.
Itália és fővárosa már rendezett labdarúgó világbajnokságot, valamint olimpiát, tehát sportszervezési tapasztalatokkal rendelkezik az ország. Róma a közelmúltban mégis elállt a nyári játékok 2024. évi megrendezésének lehetőségétől, ugyanakkor senki sem nyilatkozta, hogy évtizedekre lemondanak az olimpiai álomról. Sőt úgy hírlik, hogy az olaszok szívesen rendeznének egy újabb foci-világbajnokságot, ami a résztvevők megnövelt száma miatt szintén merész vállalkozás.
Azt gondolom, hogy teljesen felesleges fél évszázadra eltemetni a jelentős sporteseményre vonatkozó magyar aspirációt. A tanulságokat levonva indokolt az ügyet rövidre zárni, és fegyelmezetten tudomásul venni, hogy 2024-ben fővárosunkban nem lesz olimpia. Nem történt tragédia, csak bebizonyosodott, hogy az alapos előkészítést, nagy szervezettséget és társadalmi összefogást igénylő attrakció bemutatására még nem vagyunk alkalmasak.
Legyen vége a nemzeti kesergésnek! Holnaptól szurkoljunk együtt azért, hogy az idei budapesti vizes világbajnokság sikeres legyen és magas színvonalú rendezvényként kerüljön a sporttörténeti emlékkönyvekbe. Higgyünk abban, hogy a nyáron néhány világcsúccsal és aranyéremmel ismét elkápráztatjuk a világot. A jövőre vonatkozóan pedig Mizsér Attila olimpiai bajnok okos mondatát ajánlom megfontolásra: „a sportból kéne kicsit több, a politikából kevesebb.”
