Jézus pere nem isteni forgatókönyv szerint megírt bábjáték volt – idézte hajdani professzorát, Zlinszky Jánost a könyvbemutatón Fazekas István költő, műfordító, drámaíró. A szerző Amicus caesaris (császár barátja) című tanulmányában a történelem alighanem legismertebb perének zsidó és római jogi aspektusát elemezte.
Dogmatikai szempontból Fazekas fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Jézus valóságosan (100 százalékosan) ember és valóságosan (100 százalékosan) Isten. Máskülönben mindenben olyan, mint mi, csak egy vonatkozásban különbözik: mentes az emberi bűnöktől.
A jogelmélet szkeptikusai szerint a jog képtelen a teljes igazság feltárására. Fazekas István ezzel szemben úgy gondolja, sosem adhatjuk fel a reményt, hogy a jog igazságot is szolgáltathat. A sokféle megközelítésen és vitán túl abban legalább a „még magukat nyíltan ateistának valló tudósok körében” is konszenzus van, hogy Jézus valóban történeti személy volt, akit Pontius Pilátus júdeai prokurátorsága (a Róma Birodalom helytartója) idején keresztre feszítettek.
Jézus perének vizsgálatakor – a tanúvallomásként értelmezett bibliai leírások és a tekintélyes szakirodalom mellett – Fazekas István korabeli jogeseteket is tanulmányozott. Munkájában segítette az a tapasztalat, amit napjainkhoz közelebb eső koncepciós perek (például a Rajk László elleni) kutatása révén szerzett.
Fölösleges lenne bizonygatni ugyanis – jegyezte meg –, hogy a Jézus elleni eljárás szintén koncepciós per volt. A lényeg nem sokat változott az idők során. Úgy kell tenni, mintha szabályos keretek között folytatnák az eljárást, csak éppen a végeredmény már előre tudott: az illetőről be kell bizonyítani, hogy bűnös. Éppen ezért csakis az érvényes jogszabályok szándékos áthágásával lehet elérni a felelősségre vonást.
A „zsidók” a mózesi törvények keretében indítottak bűnvádi eljárást Jézus ellen, majd Pilátus egy egészen új eljárásban hallgatta ki a vádlottat. A különbségek ellenére mind a korabeli zsidó, mind a római jogban érvényre jutottak olyan igazságosságra vonatkozó alapelvek, amelyek a fejlettebb civilizált társadalmak jellemzői – hívta fel a figyelmet Fazekas István, egyebek mellett az ártatlanság vélelmét említve.
A zsidó hatóságok megrettentek Jézus fellépésétől, a rómaiakkal való összetűzés elkerülése érdekében határozták el kivégzését. A tanulmány szerint okkal feltételezhetjük, hogy Pilátus – aki alaptalannak tartotta a vádakat – szerette volna elkerülni az ítélkezést. A zsidó főtanács azonban politikai zsarolásnak vetette alá: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” Pilátus az „agresszív nyomás” hatására mondta ki a halálos ítéletet, annak ellenére, hogy a római jog szerint elítélni csak azt a vádlottat lehetett, akinek bűnösségéről a bíró meggyőződött.
Előadásában Fazekas István kitért arra, hogy a hatvanas években rendezett II. Vatikáni zsinat világossá kimondta: elfogadhatatlan, hogy a zsidóságot általánosságban felelőssé tegyék Jézus keresztre feszítéséért. Persze, normálisan gondolkodó ember addig sem állíthatott ilyet – utasította vissza a kollektív bűnösség elvét. (Tegyük hozzá: a konkrét esetben már csak Jézus zsidó származása miatt is abszurd ötlet előhozakodni efféle elméletekkel, ám mindez évszázadokon keresztül kevéssé zavarta a keresztény vallási háttérből táplált antiszemita propagandát.)
Zárásként a szerző – aktuálpolitikai áthallásoknak is teret engedve – arról beszélt, hogy a Jézus elleni per megmutatta, miért fontos az eljárási normák, alapelvek betartása. Végső soron a jogi eljárások is a szeretet törvényén alapulnak. Pilátus szerinte politikai értelemben korrumpálódott. Márpedig az a bíró, aki korrumpálódott, és úgy hoz ítéletet, a „vádlott szívét akarja kettétörni”. Fazekas István kijelentette: ha valaki engedi, hogy egy ügy korrupttá váljon, sérti a szeretet törvényét.
