Észak-Írország;előrehozott választás;

Választási plakát Belfastban
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JEFF MITCHELL

- Egy év alatt a második északír voksolás

Előrehozott választást tartottak tegnap Észak-Írországban. Egy év alatt másodszor szavaztak, az újabb voksolást a koalícióban a Sinn Fein pártot képviselő miniszterelnök-helyettes, Martin McGuinness lemondása robbantotta ki. McGuinness, aki egykor az IRA parancsnoka volt, azért mondott le, hogy kikényszerítse az unionista északír első miniszter (kormányfő), Arlene Foster lemondását. 

A koalícióban a vitát egy régóta húzódó belpolitikai ellentét robbantotta ki. Foster ellen vizsgálat folyt, azzal vádolták, hogy megkárosította a költségvetést indokolatlan szubvenciók kiutalásával.

Martin McGuinness lemondása után a Sinn Feinnek egy hete volt, hogy helyettest állítson, de nem tették meg. Londonnak így nem maradt más lehetősége, az északír ügyek minisztere, James Brokenshire közölte, kiírják az előrehozott választást. McGuinness egyébként súlyos betegsége miatt nem sokkal később bejelentette visszavonulását a politikai életből..

Észak-Írországban legutóbb tavaly májusban választottak, akkor a protestáns Demokrata Unionisták Pártja (DUP) végzett az első, a katolikus Sinn Fein a második helyen. Várhatóan marad ugyanez a felállás, a konzervatív unionistáknak és a baloldali Sinn Feinnek három hete lesz, hogy megalakítsa az új kormányt. Ha nem jutnak egyezségre, az északír kormányzat önálló jogosítványai visszaszállnak Londonra. A két vezető párt nem csupán a kormányfő személyéről, az ír nyelv használatáról is vitázik. A Sinn Fein felvetette, hogy a Brexit esetén Észak-Írországban népszavazást kellene kiírni az Írországgal való újraegyesítésről.

A tegnapi előrehozott választások már új feltételekkel zajlottak, a Stormont (az északír parlament) képviselői helyeinek száma 108-ról 90-re csökken. A honatyák számát költségmegtakarítás céljából faragták le, a jövőben mind a 18 választókerületnek öt képviselője lesz az eddigi hat helyett.

Az Európai Unióban mindig is voltak belső viták, ezután is lesznek, de a nemzeti érdekek mellett ki kell állni. Magyarország - ahogy eddig - a jövőben is ezt teszi, és ebben a megértő társakra talált a visegrádi négyekben. Így összegezte a négy ország kormányfőinek varsói csúcstalálkozóját és az ott elfogadott nyilatkozatot a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor kifejtette, az unió jövőjéről elfogadott dokumentum „száz százalékban élvezi Magyarország támogatását".