Itthon hiába futok a pénzem után, aki nem akar fizetni, megteheti – panaszkodik Böjthe Csaba asztalos. Szerinte az építőipari cégek tartozását nemigen lehet behajtani. Mire egy ügy eljut a bíróságig eltűnnek, megszűnnek. Kár is próbálkozni, csak felesleges pénzkidobás az egész - tette hozzá. Ebből elege lett, ezért Ausztriában keresett munkát, ahol nem hagyták, hogy kiszúrjanak vele. Beépített bútorokat készített, a megrendelő elégedett volt, de kevesebbet akart fizetni, mint amiben megállapodtak. Emiatt panaszt tett a Munkáskamaránál, ahol igazat adtak neki, és hozzájutott a pénzéhez, amiről egyébként lemondhatott volna.
Rácz Róbert a kialkudott órabérét nem kapta meg attól a felső–ausztriai cégtől, amelyiknél havi 2600 euróért lakatos. Ott egy ilyen ügy elintézése nem évekig, hanem legfeljebb egy-két hónapig tart – állítja. Mivel nem beszélt németül a kamaránál jogászon kívül tolmács is segített neki abban, hogy ne csökkenjen a nettó órabére, amit a munkáltató egyik hónapról a másikra egyoldalúan megváltoztatott. Azóta minden lehetséges munkahelyén elővigyázatos, előbb előszerződést köt, majd felkeresi a Munkáskamarát, ahol ellenőrzik a céget, a megállapodás tervezetét, és útmutatásokkal is ellátják, hogy megóvják az átveréstől.
Az osztrák példák jól mutatják, hogy milyen a valódi érdekképviselet, valamint azt is, hogy a munkavállalók jogvédelmének magyarországi és ausztriai modellje között mekkora a különbség. Elég azt kiemelni, hogy az osztrák Szövetségi Munkáskamarának nincs magyar megfelelője, holott fontos szerepet tölt be a jogérvényesítésben. Ezért akinek Ausztriában munkaviszonya van, annak kötelező tagként belépni a kamarába, amely meghatalmazás esetén törvényes képviselő lehet munkaügyi vitákban és peres eljárásokban. A szakszervezet a kamara által kiharcolt jogokon felül igyekszik további kedvezményeket elérni a munkaadónál, így még hatékonyabb a rendszer.
Az osztrák modell rendkívül erős védelmet nyújt a munkavállalónak – véli Horváth Csaba, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Vas megyei vezetője -, majd megjegyzi, ettől még itt Magyarországon nagyon messze vagyunk. Nem csupán azért, mert ott a legkisebb nettó havi munkabér 1400 euró, amit most emelni akarnak, meg hogy a szakképzett burkoló megkeresi a 2300, a kőműves a 2700 eurót, hanem mert más a bánásmód, a munka megbecsülése, és ha valakit sérelem ér, van hova mennie. A dolgozókkal szemben elkövetett jogtalanságok kezelése közt égbekiáltó a különbség a két ország között. Nem tűrik, hogy a munkaadó anyagi nehézségei miatt valaki két hónapig várjon a fizetésére. A magyartól nagyon messze eső osztrák szemlélet ugyanis az, hogy mások hibájából a munkavállaló életminősége ne romoljon. Amennyiben ez mégis előfordul, és a dolgozónak hiányzik a pénze, a munkáskamara a jogvédelmi alapból fizet, aztán behajtja a cég tartozását. Emlékeztetett arra is, hogy Ausztriában a munkaviszony szabályozása nem a munka törvénykönyve, hanem egymástól eltérő kollektív szerződésekkel történik. A munkaadói oldal a szakszervezettel több száz megállapodást köt, hogy valamennyi ágazatra és tartományra megfelelő szülessen. Így a foglalkoztatottak közel 95 százaléka a kollektív szerződések hatálya alá tartozik.
A jó példát érdemes lenne követni – jelentette ki Horváth Csaba. A szakszervezeti vezető azonban nem bízik abban, hogy nálunk belátható időn belül előrelépés következik be a munkavállalói jogok érvényesítésében. Borúlátó, mert nem elég, hogy hiányzik a magyar munkáskamara, a szakszervezet sem képes erőt felmutatni. Amíg Magyarországon a 4,4 millió munkavállalóból az öt szakszervezeti szövetségnek mindössze 450 ezer tagja van, addig Ausztriában a 3,4 millió dolgozóból az egyetlen szakszervezeti szövetségben 1,4 millió a tagok száma. Ebből jól látszik, hogy idehaza nincs összefogás, mindenki a maga útját járja, és nem veszi észre, hogy tragikus a helyzet. Az osztrákok szervezettsége majdnem eléri az ötven százalékot, a miénk pedig tíz százalék körül mozog.