Trump elnöki beiktatása óta jelennek meg tudósítások arról, hogy a NATO tagállamainak emelni kell védelmi költségvetését, legutóbb az amerikai védelmi miniszter, James Mattis követelte ezt határozott hangnemben. Sokan erre válaszul már az önálló európai védelmi erőről beszélnek, van, aki önálló európai nukleáris elrettentő erőt vizionál. Ebben a kórusban a magyar miniszterelnök is sűrűn megszólal és nagyhangú ígéreteket tesz: ő erős magyar hadsereget akar (nem honvédségről beszél, ami megfelelne a magyar tradíciónak). Ezzel szemben a valóság az, hogy 6 éven át az ő javaslatára csökkentették a védelmi költségvetést. A mérték megdöbbentő: 6 év alatt több mint másfél évnyi támogatás maradt el. Így lett a magyar honvédelmi költségvetés a legalacsonyabb a NATO-ban, annyi, mint Luxembourgé, aminek van ugyan nagyhercege, viszont nincs katonasága. 2010-ben még az MSZP által elfogadott költségvetés a GDP 1,20 százalékát tette ki (315958,8 milliárd forint), 2015-re, vagyis az utolsó lezárt évre a kiadás 250459,9 milliárd forintra csökkent (a GDP 0,75 százaléka), és ebből több mint 30 milliárd forint a saját bevétel volt! A kormány terve szerint ugyan most növelni fogják a költségvetési támogatást: így lesz majd 5 év múlva annyi, amennyivel 2010-ben mi átadtuk. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a honvédek, tisztek és tábornokok, akik ilyen lehetetlen körülmények között is helytállnak.
Aggodalomra ad okot, hogy Magyarország biztonsága megingott 2010 után: elmaradt és a tervek szerint elmarad minden (!) pótlás és fejlesztés, amire ebben a 10 évben szükség lett volna, csökkent a szerződéses honvédek létszáma (6000 beosztás betöltetlen), a Magyar Honvédség elvesztette korábban kivívott jelentős szerepét a NATO-ban. Ha a kormányzati sajtó hírei megbízhatóak, akkor washingtoni látogatásakor nem fogadta az amerikai védelmi miniszter a magyar honvédelmi minisztert, ami világosan jelzi, hogy Magyarország szerepe leértékelődött. Az elmúlt évek kezdeményezései nem szolgáltak mást, mint néhány politikus és nyugdíjas „szakértő” téveszméinek a kielégítését. Önkéntes tartalékosokról szólt az ének, akik nem voltak sem önkéntesek, sem tartalékosok. Ők nem mások, mint nyugdíjas katonák és rendőrök, akik azért vállalták a tartalékos szolgálatot, hogy a nyugdíjukat ne adóztassák meg. Honvédségi ingatlanokat őriztetnek velük, ami többe kerül, mint korábban, amikor ezt őrző-védő szolgálatok végezték. (Megjegyzem, a NATO központját sem katonák őrzik!) A járásonkénti (!) területvédelmi századok felállítására létrehoztak egy nagy hivatalt egy darab mozgósítható katona nélkül. Olyasmire költötték a meglévő kevés pénzt és vették el az érdemi feladatokról, ami nem növelte a védelmi képességeket, így még kevesebb jutott a védelemhez szükséges feladatokra.
Nem zárták le a Gripenek lízingelését, nem kerültek magyar tulajdonba a gépek, és nem a Magyar Honvédség üzemelteti azokat. Nem vásároltak vagy béreltek olyan gyakorló repülőgépeket sem, amelyekkel olcsóbban lehetne gyakorlatozni, s amelyek között lehetnek harci feladatokra is alkalmasak. A sajtóhírek alapján jelenleg az is kideríthetetlen, hogy hány olyan helikopter van, amely üzemórával rendelkezik, vagyis repülhet. Valószínűsíthető, hogy a légimentést, amely egy-egy pápai és szolnoki 24 órás szolgálatot jelent, egy-egy tartalék géppel biztosítják, de hogy hány szállító és hány harci (MI-24-es) helikopter van hadrendben, nem tudni. Sajtóhírek szerint vettek ugyan három gépet, de hogy milyen üzemórával és fegyverzettel, arról nincs megbízható információ, azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán bármikor felszálltak volna. Az új helikopterek beszerzésére szolgáló tendert pedig – hiába ígérik évről évre – még mindig nem írták ki. A NATO pénzén a 3. radar állomást egy „gödörben” építették fel, így a légtér ellenőrzés biztonságos működtetéséhez szükség lesz réskitöltő radar századok működtetésére, ami irtózatos költséggel jár. Hasonlóan elmaradtak a pótlások a szárazföldi erőknél is, nem vásároltak gépjárműveket, egyéni védelmi eszközöket, nem fejlesztették a híradástechnikai eszközöket.
Most területvédelmi erőket akarnak szervezni, vélhetően lövészekre gondolnak. Ilyen alakulatokra akkor van szükség, ha hagyományos fegyverzetű erők támadása érheti Magyarországot, és nagy területen szétszóródva lassítható a támadás ereje. Jogos kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan szomszédos ország, amely részéről ez a fenyegetés létezik? A szomszédos országok, kettő kivételével, velünk katonailag szövetséges államok. A kivétel Szerbia és Ukrajna, azonban egyik részéről sincs olyan szándék, hogy megtámadják Magyarországot, de lehetőségük sem lenne rá. Akkor mire szolgálnak a járási századok? Mi a feladatuk? Erős a gyanú, hogy a korábban Jobbik által létrehozott Gárdákat akarják helyettesíteni, hogy mozgósíthatók legyenek politikai célokra!
Nagy hangon hirdették, hogy sorkatonai szolgálatra van szükség, de szerencse, hogy ezt nem merték meglépni. Nem lehet Magyarország védelmét biztosítani fél vagy egy év alatt kiképzett emberekkel, akik a kiképzés után azonnal le is szerelnek. A mai technika komoly kiképzést és folyamatos továbbképzést kíván. Ehelyett vonzóvá kell tenni a hivatásos és a szerződéses katonai pályát, mert így biztosítható hatékonyan Magyarország védelme. Ezzel szemben, azt „ígérték” a katonáknak, hogy bizonytalan az alkalmazásuk, nem biztos, hogy katonák maradhatnak. Sokat rontott a katonai hivatás vonzerején az is, hogy leváltották a köztiszteletnek örvendő vezérkari főnököt, és majdnem mindenkit leváltottak, áthelyeztek, akik korszerűen gondolkodtak, nemzetközi kapcsolataik voltak. Szerencsére az előléptetettek között is sok olyan van, aki alkalmas magasabb beosztásba, de sok olyan is vezetői feladatot kapott, akinek egyetlen érdeme, hogy mindent teljesít és akkor sem tiltakozik, ha a politikai döntés árt Magyarország biztonságának. Volt olyan politikus, sőt volt vezérkari főnök is, aki a hagyományos páncélosok és tüzérség hatalmas alakulatairól vizionált, mintha a II. világháborút akarta volna újra eljátszani. Felélesztették a Rákosi-korszak védjegyét, "az ellenség mindig belül van” elvét, közbeszerzés nélküli megbízási szerződésekkel, a katonai biztonsági ellenőrzést mellőzve, százmilliós nagyságrendben külső magáncégeket bíztak meg a honvédség átvilágításával. Nem csoda, ha ezek feljelentéseket kreáltak, hiszen sikerdíjukat akkor kapták meg, ha megtörtént a feljelentés, és nem akkor, ha az megalapozottnak bizonyult. Természetesen minden adóforintról el kell számolni, de alaptalanul vádolni és lejáratni a Magyar Honvédséget nemzetietlen magatartás.
2015 végén a Fidesz vezetői, Orbán Viktor és Kövér László nyilatkozatai arra utaltak, hogy mérlegelik Magyarország kilépését a NATO-ból és az EU-ból. Erről egyelőre letettek, mert nyilvánvalóvá vált: ha kilépnénk a NATO-ból, az alapvető biztonsági feladatok ellátásához az első öt évben a GDP 7-9 százalékát, utána pedig 3-5 százalékát kellene közvetlen katonai célokra fordítani. Teljesen értelmetlen viszont az a koncepció is, amelyet a miniszterelnök újabban hirdet, hogy az EU önálló haderővel rendelkezzen, hiszen az USA, Kanada és az Egyesült Királyság nélkül, vagyis a NATO nélkül az EU tagállamainak minimum a GDP 5 százalékát kellene védelemre fordítaniuk.
Azt gondolom helyesnek, ha a demokratikus ellenzéki pártok egészen másként tekintenek szövetségeseinkre. A honvédelmet, amely nemzeti ügy, két pillérre kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Nem árt óvatosnak lenni: még közvetlen környezetünkben is kialakultak olyan konfliktusok, amelyeknek ugyan nem célja Magyarország fenyegetése, de a biztonságát érinthetik. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén.
A szövetséges létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten! Ha a miniszterelnök továbbra is kételkednék ebben, figyelmébe ajánlom nemcsak a NATO 113 pontból álló walesi zárónyilatkozatának elemzését, hanem azt is, hogy tanulmányozza John Nash egyensúlyi tételét: a zéróösszegű játszmákban való részvétel helyett (ahol általában mi veszítünk) az együttműködés legyen a középpontban. Olyan stratégiát kell kialakítani és követni, amely beleillik a többi résztvevő egyéni stratégiája által alkotott, összehangolt, közösségi szintre emelt stratégia-együttesbe. Az együttműködés ugyanis így minden fél számára nyereség. Ez a felismerés Nobel-díjat ért. Érdemes lett volna elmennie a müncheni biztonsági konferenciára, ahol ennek megértésében tudtak volna neki segíteni. Hallhatta volna, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszter és amerikai kollégája, James Mattis is a NATO egységének fontosságát emelte ki.
