Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy még hosszú éveken keresztül komoly fejtörést jelent az Európai Unió számára a menekültválság. Ha a szíriai polgárháború egyszer lezárul is - bár fény egyelőre nemigen pislákol az alagút végén -, Afrikában, kivált a Szaharától délre eső szegényebb államokban oly mértékben gyarapszik a társadalom, hogy alighanem évtizedek múltán is ezrek és ezrek kelnek majd útra, s próbálják elérni Európát, az ígéret földjét.
A legfontosabb tranzitállam Líbia marad. Tripoli kapcsán nem is lehet egységes államról beszélni, hiszen egy részét a szélsőséges iszlamisták tartják ellenőrzésük alatt. Az ENSZ által elismert kabinet „erejéről” mindent elárul, hogy Fajez Szerradzs miniszterelnök hétfőn kis híján életét vesztette a konvoja elleni támadás során.
Marokkó eleve megszűri a menekülteket, részint a Spanyolországgal több mint tíz évvel ezelőtt kötött megállapodás értelmében. Tunézia és Algéria is szigorúan ellenőrzi határait, Líbiában azonban annyira gyenge a központi kormányzat a forradalmi vezető, Moamer el-Kadhafi 2011-es megbuktatása és megölése óta, hogy szinte bárki mindenfajta nehézség nélkül juthat el az ország területére. Ez az oka annak, hogy nigeriek, szomáliaiak, eritreaiak, és dél-szudániak indulnak tömegével útnak az EU felé líbiai területről, gyakran lélekvesztő bárkákon.
Vágyálom, hogy az EU hasonló menekültügyi megállapodást kössön Tripolival, mint tavaly Törökországgal. A napokban a líbiai miniszterelnök is egyértelmű nemet mondott erre, határozottan kijelentette, egyetlen menekültet sem fogadnak vissza. Nem is fognak. A Nyugat által elismert kabinet ugyanis alkalmatlan arra, hogy útját állja a menekültáradatnak. Sok menekült arról a területről indul útnak, amelyet az Iszlám Állam tart ellenőrzése alatt. A szélsőséges iszlamisták számára fontos bevételi forrássá vált az emberkereskedelem.
Miközben az EU és Tripoli közötti megállapodásra vajmi kevés az esély, Róma – Brüsszel nem túl nagy örömére – különmegállapodásra törekszik Líbiával. Az EU vezető személyiségeinek már nagyon elegük van EU „keményfejű” politikusaiból, s abból, hogy sok tagország csakis a saját feje után megy, veszélybe sodorva ezzel a közös Unió jövőjét.
