Kakuk Zoltánról, Salgótarján fideszes túlélőjéről írok, aki ezt posztolta Sándor Mária, a fekete ruhás nővér öngyilkossági kísérletéről: „kár, hogy túlélte”.
Hogy a fülkeforradalom óta nemzeti kinccsé vált lábon kihordott agyhalált helyesen, irodalmilag írjam körül, és jogilag magam védjem, idéznem kell a halhatatlan Švejkből. A vonaton Marek egyéves önkéntes mondja a korabeli Kakuk káplárnak: „valószínűleg azzal a váddal szeretne lecsukatni, hogy én gyaláztam magát. Ez esetben viszont hazudna, mivel a maga szellemi kincsesháza képtelen bármiféle sértés befogadására (…) Okrouhlicében is volt egy polgár, és ez megsértődött, amikor azt mondták neki, hogy tigriskígyó. Még sok ilyen szó van, ami egyáltalában nem büntetendő. Például, ha magának azt mondanánk, hogy pézsmapocok. Azért már megharagudhatna miránk?”
Kakuk úr, ön pézsmapocok! Mert pocok-elvbarátaitól megszokott, hogy büszkén kívánják mások romlását, halálát. Ez ma a hűség félhivatalos iránya – lásd, közösségi oldalak. Magyarázkodása meg riasztóbb, mint eredeti mondata.
De legyünk vidámak is, és nézzük meg, mit mond ez a helyi potentát, alkalmasint kiskirály. Továbbra is támogatja Orbánt, de a helyi Fideszt ezután támadni fogja. Milyen nagyívű politikai gondolkodás, mennyi ész... Amikor a talpas fejében szétválik a párt és a vezér fogalma. És ő csak egy a pézsmák közül, aki megint felbukkant a mélyből. Mi lehet odalenn, Istenem...?
Abban viszont teljesen biztosak lehetünk, hogy a Kakuk Zoltánoké a mennyek országa. Vajon ezért már megharagudhatna miránk?
