Meglehetősen sok bírálat érte a korábbi Botka Lászlót – főként a párton (MSZP) belül, és inkább négyszemközti beszélgetésekben -, hogy nem nagyon akar kimozdulni Szegedről. Persze nem az utazási szokásait kritizálták, sokkal inkább bátortalanságát; kicsit riszálja magát, odakacsint a nagyobb feladat felé, aztán visszahúzódik szűkebb pátriájába. Bár nem tudom, hogy a választmányi elnökség feltétlenül visszahúzódást jelent-e, de az biztos, hogy akár pártelnökként, akár miniszterelnökként került szóba a neve, a végén mindig inkább városa vezetését választotta. Az tűnt biztosnak, és ott nem égett rá a szocialisták sok-sok sutasága (eufemizmus!).
Most, a szombati beszéde után, nem érheti őt ez a vád. Sőt. Túl azon, hogy hangsúlyosan egyes szám első személyben beszélt, annyi, de annyi üres, felejthető, semmilyen nyomot nem hagyó pártbeszédet követően nagyon is ütős kis szónoklatot tartott. Helyenként túlizgulva, bele-belebakizva, talán túl sokat olvasva, de mégis: az a felszólalás volt, ami után az ember azt mondja: na végre, ez az ember mondott valamit. De ugyanakkor az a beszéd is, amelynek állításai utólag kúsznak bele az agyakba és késztetnek gondolkodásra. Meg vitatkozásra. Meg kérdőjelek megfogalmazására.
Nem tudom persze, hogy egy ilyen miniszterelnök-jelölti beszéd után – mert az volt - szabad-e bizonyos dolgokat észrevenni, vagy észrevételezni, illik-e, ha valaki ráadásul rokonszenvvel figyeli a baloldal újraéledésének esélyét. Talán szimpatizánsként nem, elemzőként azonban feltétlenül. Észre kell venni például, hogy a helyszín – már ahogy a televíziós közvetítésben láthattuk – MSZP-felirattól mentes volt, amit nehéz nem tudatos díszletelemként értelmezni. A szónoki emelvény felirata az Új esély szlogent hirdette; jelenthet-e két elem együtt egyfajta elhatárolódást, még inkább lassú kihátrálást az MSZP mögül? Ha igen, akkor viszont mi a viszonya akár Botkához, akár az általa előadottakhoz az MSZP elnökének? Hiszen ő nyitotta meg a rendezvényt, az első tíz perc az övé volt, és ő adta át a szót Botkának, mégpedig rendkívül szellemes fordulattal. Azzal, hogy ő maga BL-döntőt szeretne, nem a labdarúgás Bajnokok Ligáját, hanem Botka Lászlót akarja döntőben látni, másként: miniszterelnöki kihívóként a végső küzdelemben. De vajon tudta-e, hogy mi lesz a tartalma Botka előadásának? Ezt csak azért tesszük fel kérdésként, mert ugyan feltételezhető, hogy igen – hiszen leírt szöveggel van dolgunk -, de mégis jelentős volt a különbség Molnár és Botka között; az előbbi az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, az utóbbi viszont lényegében minden korábbi formációt kizárt az együttműködésből.
És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amelynél az utólagos szövegértelmezés különösen elkezd működni. Idézzük fel ismét a pulpitus feliratát: Új esély. A tartalom ismeretében teljesen más értelmet nyer; nem egy puszta szlogen, nem egy frappáns jelszó, hanem nagyon is mély elhatározást takar, pontosan azt, ami a beszédben is megjelent: új programot és új személyeket. Hogy helyes volt-e ennyire egyértelműen kizárni a „klubból” Gyurcsány Ferencet, azt majd az idő dönti el – Orbán kizárása a politikából a trónkövetelők egyértelmű követelménye -, de ha azt akarta Botka, hogy e gondolatára figyeljenek a leginkább oda, akkor biztos célba ért. Minden híradás ezzel indította a tudósítást, ezt az üzenetet emelte ki. Pedig a bő ötven percnek nem ez lett volna a legfontosabb eleme, ha a nagypolitikai tartalmat akarjuk felfejteni. A Botka-beszéd programja igazi baloldali törekvést tükrözött; ellépett a liberális gazdaságpolitikától, el a kapitalizmus nagyvadjaitól – a multinacionális cégektől -, bátran meghirdette a gazdagok megadóztatásának programját és a szegények támogatását. Ez a tartalom igazán illett, vagy illene a szocialista párthoz – akkor miért nem volt ott az MSZP-logó? –, és illik egy új esély meghatározásához. Ehhez képest nem árt eltűnődni azon, hogy érdemes volt-e Gyurcsányt odaemelni Orbán mellé – félreértés ne essék: most nem a kijelentés igazságtartalmáról van szó -, és érdemes volt-e a 2010 előtti kormányzati szereplők és pártkorifeusok háttérbe lépését, kiszorítását szorgalmazni. Főként úgy, hogy itt nem lehet pontosan tudni, kinek, kiknek is szólt az üzenet, jóllehet érthető: a régi emberekkel nem hihető a megújulás. (De vajon kik a régi emberek? A nézőtéren tapsolók egy része ugyancsak az volt, de akkor kinek és minek tapsoltak?)
Meglehet, Botka úgy gondolkodott: ha pusztán egy új baloldali programot hirdet meg, arra a kutya sem figyel oda. Annyi ilyen hangzott már el – bár ennyire markáns még nem -, és egyikből sem lett semmi. Érdemesebb hát ajtóstól berontani a házba. Érdemes berúgni azt az ajtót, különben a beszéd lehullik a semmibe. Azaz, ha tudatos volt a lépés, retorikailag érthető, még akkor is, ha a valódi szándékot rosszul tematizálja. A kérdés azonban immár az: elválik-e egymástól a Botka-út és az MSZP útja? Kihátrál-e az MSZP abból a tárgyalás-sorozatból, amely eddig, kétségtelenül, csak széthúzáshoz vezetett, és hozzákezd-e az önálló politizáláshoz, mindenütt az új baloldali programot hirdetve; illetve teljes mértékben azonosul-e a volt választmányi elnök terveivel, vagy lassan, fokozatosan leválik róla?
Egy biztos: a BL döntőbe csak megfelelő játékosállománnyal lehet eljutni, és még ez is kevés, kell hozzá egy jó edző és némi szerencse is. Botka, edzőként, a játékosállomány kicserélésével kezdené munkáját, ehhez adná az új taktikáját és meghirdetett tartalmát.
Ki tudná megmondani, hogy ez a terv elegendő-e a BL-döntőhöz?
