A Studio 5 tagjai fiatal (1976 és 1986 között született), de már korántsem pályakezdő zeneszerzők. Közös vonásuk, hogy valamennyien külföldön is tanultak: Bella Máté Lengyelországban, Kutrik Bence Kanadában, Mátyássy Szabolcs Svédorszában, Solti Árpád Belgiumban, Virágh András Gábor Ausztriában tökéletesítette tudását. Alma materüknek azonban valamennyien a budapesti Zeneakadémiát tekintik. A csoport – kérdésünkre Virágh András Gábor által megfogalmazott – hitvallása szerint „a mai magyar zeneszerzők Y és Z generációja annak a Ligeti György és Kurtág György nevével fémjelzett zenei tradíciónak az örököse, amely Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő után ismét nemzetközi szintre emelte a kortárs magyar zenét. A 20. század második felében a forma, a harmónia és a ritmus hármas egysége felbomlott, és az új zenéről alkotott kép sokak számára megváltozott. Az aranykor ezzel véget ért, de a Studio 5 tagjai úgy gondolják, hogy szemléletmódjukkal a nagyközönség számára ismét befogadhatóvá tudják tenni a mai klasszikus zenét.” A közös alkotócsoport létrehozásának gondolata egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg, azóta érlelik a bemutatkozó koncert repertoárját. Az első projekt és a próbafolyamat irányítására a mindössze 26 éves Dobszay Péter karmestert kérték fel, akivel a jövőben is rendszeres együttműködést terveznek. A Studio 5-nek egyelőre nincs adminisztratív szervezeti kerete, és nem is tekintik zárt csoportnak; elképzelhető, hogy a jövőben mások is csatlakoznak hozzá – mondja Virágh András Gábor.
A Studio 5 tagjainak zeneszerzői nyelve, eszközkészlete igen különböző, így a bemutatkozó koncertjükön elhangzó öt kompozíció szerintük „egyetlen univerzumba tartozó öt külön galaxis”. Bella Máté darabjának címe (Laniakea) hawaii eredetű szó, amelynek jelentése: mérhetetlen égbolt. Ezzel a névvel látták el a 2014-ben felfedezett, a Nature című folyóiratban bemutatott szuperhalmazt is, amelyet csaknem százezer galaxis alkot. Bella Máté művében először távolról, egyetlen struktúraként látjuk a sok ezer galaxist, majd ahogyan virtuálisan közeledünk, egyre inkább kirajzolódnak az apróbb összefüggések is. Kompozíciójának zenei anyagai főként állandóan ismétlődő, sűrű mikromotívumokból építkeznek. Virágh András Gábor a Tres Orationes (Három Könyörgés) című vokális kamaraművét 2011-ben komponálta, s a darab a diplomakoncertjén hangzott el először 2012-ben, a Müpában. „Babits Mihály számos latin nyelvű keresztény imádságot gyűjtött össze és fordított magyarra. Ezeket egy kötetbe rendezte az évek során, és a kiadványnak az Amor Sanctus (Szent Szeretet) címet adta. A Tres Orationes a kötet egy alkonyi himnuszából, egy zsoltárából, illetve a Gót szerzetesek egyik éjjeli imájából áll” – mondja Virágh András Gábor.
Solti Árpád Kindergartenliedchen című ciklusa egy eredetileg pedagógiai céllal, gyerekek számára írt dalkötet kortárszenei adaptációja. A három dal (Fiúk és lányok, Altató, Sportdal) három különböző karaktert jelenít meg, de mindegyikük az óvodai közeg élményeit idézi fel – már nem énekhangok, hanem a hangszerek speciális játékmódjainak alkalmazásával. Mátyássy Szabolcs darabjának címe (Bipolar Etudes) a zenei formák szélsőséges különbözőségére utal. A szerző célja az volt, hogy kompozíciójának két tétele nagyon markánsan eltérjen egymástól, de a mű mégis szerves egységet alkosson. A szerző szerint az első tétel (Válasz Ives-nak) Charles Ives amerikai komponista (1874–1954) A megválaszolatlan kérdés című művével áll összefüggésben; a második tétel (Az örvény közepén) pedig „egy értelmiségi, szentimentális, humánus fuldoklás.” Kutrik Bence Trembling műve 2015-ben íródott cimbalomra és kamaraegyüttesre, Móri Beáta felkérésére. A darab a természetben fellelhető, véletlenszerűnek tűnő formák, folyamatok szabályokkal történő leírására tesz kísérletet. Ebben a látszólagos káoszban szükségszerűen megjelennek könnyen értelmezhető, rendezett struktúrák is.
Hollós Máté FOTÓ: KÉGL ANDRÁS
Szerinte gyakran „közös esztétikai elvek teremnek csoportokat. Ilyen évtizedek óta a Négyeké (Csemiczky Miklós, Orbán György, Selmeczi György, Vajda János), amely a zenét a közönség által követhetőbbé törekszik alakítani a 20. század újító irányzatai után. De szemléletbeli közösség jellemezte a hetvenes években az amerikai minimalizmust meghonosító Új Zenei Stúdiót (Jeney Zoltán, Sáry László, Vidovszky László, Dukay Barnabás), a nyolcvanasokban pedig a ritmusvilágával szinte popzeneien népszerűvé vált repetitív irányzatot képviselő 180-as csoportot is (Márta István, Szemző Tibor, Faragó Béla, Soós András és mások). Immár negyedszázados az élő elektroakusztikus zenével kísérletező, Sugár Miklós vezette EAR Együttes. Nem csak rokon szellemi törekvések hoznak létre közösségeket. Ifjúságomban működött a Fiatal Zeneszerzők Csoportja, amelynek a pályája elején hét évig lehetett tagja egy komponista, hogy a kollektíva ereje könnyítse meg az egyéni megszólaláshoz jutást. A rendszerváltás után inkább alkalmi, néhány fős társulások jöttek létre közös elvek, vagy akár csupán a barátság zászlaja alatt. Az alkotóművész egyéni munkát végez, az íróasztalnál szinte magányosan, de az együtt gondolkodás, a társak, szövetségesek szellemi – vagy akár egzisztenciális – keresése segít az egyedi pálya alakításában és a párhuzamos vezérelvek hatásosabb artikulálásában is. Végül még a zenetörténet távlata is fölismerhet összefüggéseket” – vélekedik Hollós Máté.
