Bár a német elnökválasztás eredménye előre lefutottnak tekinthető, nem mindegy, hogy Steinmeiert már az első vagy második fordulóban megválasztják-e a német szövetségi gyűlés tagjai, vagy várni kell erre a harmadik szavazási körig. Politikai elemzők úgy vélik, hogy a voksolás egyfajta erőpróba Angela Merkel számára. Feltételezések szerint ugyanis több kereszténydemokrata, illetve keresztényszociális képviselő a szavazást arra használhatja fel, hogy így tiltakozzon Angela Merkel politikája ellen.
A leköszönő Joachim Gauckot 2012. március 18-án választották meg államfőnek. Akkor az uniópártok, az SPD, az FDP, valamint a Zöldek közös jelöltje volt, tehát ugyanazok a politikai erők támogatták, mint most Steinmeiert. Már a 2010-es államfőválasztás során is Gauckot jelölték a szociáldemokraták és a környezetvédők, akkor azonban még nem állt mellé a CDU és a CSU. A távozó államfő munkájával nagyon elégedettek honfitársai. Mindig hűséges maradt elveihez, a szabadság, az emberi méltóság védelméhez és az európai alapértékek tiszteletéhez. 2014 júniusában élesen bírálta Oroszországot, amiért a Kreml hátráltatta Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz. Ennél még messzebbre ment ugyanezen évben, szeptember elsején, a második világháború kitörésének 75. évfordulóján, amikor egy gdanski beszédében azt mondta, Oroszország „de facto felmondta a partnerséget a Nyugattal”. Egyben azzal vádolta a Kremlt, hogy támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak. Úgy foglalt állást, a Kreml megsértette a nemzetközi jogot, illetve emberi jogsértéseket követett el. A Rheinische Postban szintén 2014 szeptemberében megjelent interjújában úgy foglalt állást, elképzelhetetlen lenne, hogy hivatalos látogatásra Oroszországba utazzék. A német elnök azzal is vádolta Moszkvát, hogy az állítólagos „nyugati fenyegetés” álcájával más népek önrendelkezését korlátozza.
A német evangélikus lelkész, teológus, aki az újraegyesítés után az NDK állambiztonsági szolgálatának iratait feltáró hivatal elnöke volt 2000-ig, egy másik interjújában szerényen megjegyezte: nem tud majd minden várakozásnak megfelelni. Arra a kérdésre viszont, tart-e a kihívástól, magabiztosan jelentette ki: "a félelem tartozott életem kedvenc témái közé".
Szintén feltűnő volt, amint egy 2015. április 23-án elhangzott beszédében Gauck az örményekkel szembeni, 1915-1917 közötti török fellépést „népirtásnak” nevezte. (2016 júniusában a Bundestag fogadott el erről határozatot, melynek nyomán hűvössé vált Ankara és Berlin viszonya.) A külföldi bírálatokra meglehetősen érzékenyen reagáló török külügyminisztérium erre azt közölte, a német elnöknek „nem áll jogában olyan bűncselekménnyel vádolni a török népet, amit nem követett el”.
Az Európát érintő kérdések mellett gyakorta foglalt állást az emberi jogokról, érezhetően ezt prioritásként kezelte. Ezzel komoly elismerést váltott ki az ENSZ különböző szervezeteinél. Rendkívül pozitív visszhangra talált, hogy találkozott a német neonáci terrorsejt áldozataival. Fontos alapelve az emberség. Mint mondta, emberinek kell lenni a vezetőknek, hiszen egy országot képviselnek. Gauck a Spiegelnek adott egyik interjújában az emberektől is aktivitást várt. „Nem elég az, hogy a számítógép, vagy a tévé előtt, illetve magazinokat olvasva tájékozódunk a világban zajló eseményekről” - emelte ki.
A populizmus nagyon távol áll Gaucktól. Sőt, kifejezetten irritálja. Életrajzírója, Norbert Robers találóan jegyezte meg: "Joachim Gauck messzemenően a régi maradt. Igazi polgárelnök".
Tavaly júniusban aztán nem éppen váratlanul Gauck bejelentette: nem vállal újabb mandátumot. Mindössze ötperces nyilatkozatban jelentette be, hogy 2017. március 17-ig kíván elnök maradni, s eddig az időpontig „örömmel és teljes elkötelezettséggel” látja el feladatát. Kifejtette, „nagyon nagy megtiszteltetés” számára, hogy a polgárokat szolgálhatta, s honfitársai nagy erőt adtak neki.
Döntését azzal indokolta, hogy mandátumának lejártakor már 77 éves lesz, így egy újabb megbízatás esetén 82 évesen köszönne le. Ám nem tudja ígérni, hogy ilyen előrehaladott korban hasonló odaadással tudná végezni a munkát, ezért döntött a visszalépés mellett. Mint mondta, ettől függetlenül örömmel töltötte el, hogy több párt is maradásra akarta bírni.
Sokáig úgy látszott, hogy a nagykoalíció pártjai nem tudnak majd közös jelöltben megállapodni a 2017-es elnökválasztás előtt. Semmi jel sem utalt arra, hogy a CDU-nak a parlamenti választás évében érdemes lenni e tekintetben közös nevezőre jutni az SPD-vel. A szociáldemokratáknál már régóta rebesgették, hogy a német belpolitika messze legnépszerűbb személyisége, a legalább hetven százalékos megítéléssel rendelkező Steinmeier lesz a jelöltje, de 2016 áprilisában a Spiegel azt közölte, Merkel nem kívánja támogatni őt. Igaz, ekkor még nem volt teljesen biztos az, hogy Gauck nem vállal második mandátumot. Az elnök bejelentését követő felmérések rendre azt hozták ki: a közvéleménynek igenis tetszene a külügyminiszter elnökké jelölése.
A nagykoalíció több egyeztetést tartott a közös elnökjelöltről. A 2016 októberi egyeztetést nem koronázta siker, s úgy látszott, nem is közelednek az álláspontok. Csakhogy Merkel jelöltjei folyamatosan mondtak nemet, így a kancellár kényszerhelyzetbe került. 2016. november 14-én végül a nagykoalíció megállapodott abban, hogy közös elnökjelöltté teszi meg Steinmeiert. Ez nagy győzelem volt Sigmar Gabriel számára, ám az SPD népszerűségét nem befolyásolta a döntés. Gabriel ezért januárban bejelentette, nem lesz kancellárjelölt, s a pártelnökségről is lemond. Helyét átadja Martin Schulznak, az Európai Parlament volt elnökének.
Azóta szárnyal az SPD népszerűsége, s Schulz és Steinmeier közösen is gondoskodhat arról, hogy az idei év a szociáldemokratáké legyen. A szavazás azonban nemcsak a baloldali, politikai erő számára fontos, hanem magának Merkelnek is, mivel egyfajta fokmérő számára. Ha ugyanis sok kereszténydemokrata képviselő érvénytelen voksot adna le, az azt jelentené, hogy sokan még mindig nem bocsátottak meg neki pártján belül a menekültek tömeges beengedéséért. Az pedig különösen rossz hír lenne számára, ha épp a választás évében tapasztalna széthúzást a CDU-n belül.
