A saját hazugságaimmal szembesülök, mondta a Válótársak című sorozat kapcsán Stohl András, de mondhatta volna a Házassági lecke középhaladóknak című előadás apropójából is, amiben a Centrál Színházban egy feleségét csaló férjet játszik, aki tényleg úgy hazudik, mint a vízfolyás. Egyik mondata képmutatóbb, mint a másik. Egész mondatfolyamok törnek elő belőle, amelyek valóságtartalma meglehetősen csekély. A Stohl által játszott pasas közben tud mélyen szembenézni, meggyőző arckifejezést vágni, akár ma született báránynak mutatkozni. És valami iszonyatos felháborodást, hatalmas ribilliót produkálni, amikor rájön arra, hogy őt is megvezették. Egészen oda van. Nagy hangon kikéri magának. Egyáltalán nem érti, hogyan is lehet ilyet csinálni, és legfőképpen vele ennyire szörnyűséges dolgot megtenni. Még erkölcsi magaslatról igencsak sértetten papolni is kezd. Kioktat másokat arról, hogy teljes lehetetlenség amit csinálnak, holott ugyanezt hatványozottan megteszi ő is.
Megcsalós, nevettető bohózatról van szó, de Stohl ezer fokon ég egy látszólagos könnyedségben is, hihetetlen energiával játszik, ahogy mindig azt teszi. Munkakutya. Azt is nyilatkozta valahol, hogy a színpadon alig hazudott. Ezt nyugodtan el lehet neki hinni. Mindig előhozza belőle a legjobb énjét a színpad, ahol bőven meríthet a legrosszabb énjéből, felhasználhatja azt a nem éppen keveset, amit megélt.
Ritkaság az, hogy valaki teljesen hétköznapi, eseménytelenül becsületes polgári életet él, és olyan iszonytató dúvad tud lenni a deszkákon, mint amilyen volt Stohl az Úri muriban, a Nemzetiben. Ezt a szerepet ő sok tekintetben megalapozta civilben is. Egy borissza, kiabálós, éjjel-nappal mulató, másokat és magát kikészítő, elállatiasodott alakot játszott, egy antihőst, akinek a szeme se áll jól. Nem véletlen, hogy amikor autóbalesete miatt börtönbe kellett vonulnia, ami ráadásul már nem is az első baleset volt, ami abszolút az ő hibájából bekövetkezett, az Úri murit levették a műsorról addig, míg ki nem szabadult. Ezt nem lett volna aki akárcsak némileg megközelítve őt, utána csinálja. A zsigeri indulat olyan fokon tört elő belőle, hogy az dermesztő, fenyegető volt, tényleg meg lehetett tőle ijedni, hinni lehetett, hogyha ő nekiindul, akkor aztán kő kövön nem marad.
Bessenyei Ferenc volt még ilyen, nem véletlenül osztották rá A dúvad című film címszerepét, és neki is az egyik legemlékezetesebb alakítása az Úri murihoz fűződik. De ő klasszikus hősalkat volt, kimondottan öblös hanggal, jókora termettel, lángoló tekintettel. Stohl hétköznapibbnak látszik nála, nevezhető akár átlagos testalkatúnak, a hangja alapján pedig nem gondolnánk operaénekesnek. Ő a modern kori hős, vagy éppen antihős, aki nem áll piedesztálon, hasonlít hozzánk, és még azokat a balfogásokat is sűrítetten hordozza magában, amiket netán mi is képesek vagyunk elkövetni. Olykor egy hebrencs, egy meggondolatlan ember, aki bizonyos esetekben nem tudott ellenállni az alkoholnak, a kábítószernek, esetleg igencsak megszédül a nőktől, és miattuk netán kalamajkába is keveredik. Ugyanakkor nála odaadóbban, több energiával, átéltséggel és felelősségtudattal kevesen próbálnak. Megszállottan imádja a hivatását, és istenadta tehetség, amiből időnként elherdál valamit, lemegy a pokol legmélyére, a gödör alján köt ki, hogy aztán újra és újra talpra álljon, és felragyogtassa művészetét.
Bár nemrég is szóltak róla bulvárhírek, hogy elhagyta a családját, amiért egyébként nyilván rajong, szakmai szempontból ritka jó formában van. Nála az elhagyás és a rajongás valószínűleg inkább összefér egy emberben, mint másnál. Az ellentéteket képes magában egyesíteni, ezért tud végleteket megjeleníteni a deszkákon. Alföldi Róbert igazgatása idején utolsó rendezésében, a Nemzetiben, a Mephistóban, például olyan formátumos színészt alakított, aki minden talentuma dacára rútul paktál a totálisan elaljasodott hatalommal. Stohl egyszerre tudta megmutatni a méltánylandó tehetséget, és azt a mind pitiánerebbé váló férget, aki érvényesülésért cserébe bármilyen árulásra kész, és akár az ördöggel is szövetséget köt.
Aztán, amikor átszerződött a Vígszínházba, ottani első feladatában, a Danton halála címszerepében, ugyancsak egyszerre volt világrengető forradalmár, aki elszántan hozza új idők új dalait, és vérengzővé váló fenevad, aki számára akár már élvezet is a nyaktiló működése.
A Nemzeti régi érájából mindössze egy produkció él még tovább, Székely Csaba Bányavirág című telibe találó abszurdjában állás nélkül maradt bányászt ad, aki a haverjával együtt szinte már csak abban próbál vigaszt találni, hogy csaknem folyamatosan a föld alá issza magát, ezzel amúgy is lepukkant állapotát módszeresen tovább rongálva. Stohl ismeri a lepusztultság, a reményvesztettség, a teljes kilátástalanság, a letargia ezer árnyalatát. Megint csak a végletek! Jócskán láthattuk celeb műsorban, sikeres menő sztárnak mutatkozni, amikor az rítt le róla, hogy ő a Jani, ki ha ő nem! De egy lélekben teljesen megnyomorított, olyan ember megszemélyesítésére is képes, akitől csaknem elvettek minden életlehetőséget. Hogy aztán esetleg másnap Az Őrült Nők Ketrece című musicalben parádézzon az Átriumban. Vagy az Istenítélet előadásában igazáért példamutatóan, a végletekig kiálló kisembert adjon, aki békésen élt, de betört a lakásába is a hatalom, ezért kénytelen hőssé felmagasztosulni. Szemléletesen mutatja meg azt a döbbenetes folyamatot, ahogy az eredetileg jámbor ember ráébred arra, hogyan akarnak vele és a többiekkel kibabrálni, milyen elvetemülten lidérces, álságos eszközöket alkalmaznak, és, hogy az igazságszolgáltatástól sem lehet sok jót várni. Megmutatja, ahogy az egykor a fejét homokba dugó férfinak mindinkább kinyílik a szeme, és egyre inkább sarkára áll, már közel sem csak magáért, hanem mindazokért, akiket sárba tipornak.
Nehéz elsorolni mi mindent játszik. A Pesti Színházban, A testőrben, könnyed, elegáns, szellemes, a Vígben, a Bűn és bűnhődésben lúdbőröztetően tudathasadásos. Ripsz-ropsz ötven éves lesz. Vitatható személyiség, akiről homlokegyenest ellentétes vélemények is vannak. De nagyszerű színész! Sőt, lassan kimondható, hogy nagy színész.