A kormány nem politikai PR-akciókkal van elfoglalva, jegyezte meg az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén Vas Imre alelnök. Ízlelgetem a mondatot, miközben kormányunk legutóbbi plakátkampányának gyöngyszeme (vö.: Magyarország erősödik) mellett periférikusan rálátok egy gigantikus Budapest 2024-es molinóra is a buszmegállóból.
Vas Imre az Isztambuli Egyezmény ratifikációjáról szóló ülésen mondta ezt a velőset, s ha mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy hirtelen komoly statikai gondok lépjenek fel az ülésterem födémében, egyértelműsítette is, mire gondol. Hogy tudniillik a nőjogi aktivisták, akik az épület előtt demonstrálva igyekeznek felhívni a figyelmet a ratifikáció fontosságára, valamint Szél Bernadett és Szelényi Zsuzsanna képviselők, akik újabb meg újabb beadványokkal harcolnak az ügyért, saját PR-céljaikra használják a családon belüli erőszak témakörét.
Nos, nem tudom, mennyit fizetnek a tudjukkik manapság a magyar feminista aktivistáknak egyórányi havas esőben ácsorgásért. Ezek szerint sokat, ha már píárra is van miből költeniük. Gondolom egyébként, ezek a nők mindannyian arra vágytak kiskorukban, hogy elgémberedett ujjakkal táblákat lóbálhassanak a Parlament előtt, hangszálgyulladást kapjanak a megafonba kiabált beszédeiktől, amelyek úgy szállnak el a jeges szélben, mint egy jókora pofon az egyszeri magyar háztartásban. Nyilván az volt az életcéljuk, hogy – krízislakások és megfelelő védelmi háló híján – titkos Facebook-csoportokban szerveződve, saját költségükön, magánéletüket feláldozva menekíthessék a bántalmazás áldozatait. Hogy mindenki bolondnak nézze őket, amiért vég nélkül hajtogatják: az egyenjogúság mindannyiunk érdeke, s csak a barbárok hunynak szemet a bántalmazás fölött. Hogy minden héten dühtől reszketve olvassák a kíméletlenül érkező hírt, amely így kezdődik: „szerelemféltésből” megölte feleségét, barátnőjét, élettársát.
A családon belüli, illetve a nők elleni erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezményt 2011-ben fogadta el az Európa Tanács. Noha Magyarország 2014-ben írta alá az egyezményt, a ratifikálás, azaz a jogilag kötelezővé tétel máig késik. Döntéshozóink persze azzal érvelnek, hogy az aláíróknak csupán mintegy fele ratifikálta már az egyezményt, csak épp azt nem teszik hozzá, hogy ráérünk még, nem kell nekünk elöl tolongani, fontosabb dolgaink is vannak ennél. Közben pedig hetente meghal egy nő családi erőszak miatt.
Amellett, hogy az Isztambuli Egyezmény deklarálja: a női egyenjogúság fontosságának megértése – társadalmi megértetése – elengedhetetlen az erőszak felszámolásához, átfogó megoldási munkaterv kidolgozását is célul tűzi ki. Szakpolitikai, bűnüldözési, jogi és oktatási teendők is kapcsolódnak hozzá. Ez pedig nem csupán pénzt, de komoly szakértői munkát is igényel.
A Fidesz oldalán látható videón Vas Imre rezzenéstelen arccal ecseteli: a párt támogatja az Isztambuli Egyezmény kihirdetését, mi több, évek óta folyik a ratifikáció előkészítése. Hogy milyen nőjogi szervezetektől kértek segítséget ehhez a munkához, rejtély. Az iratok titkosak. Nyilván nem akarnak neki nagy hírverést csapni, hiszen a kormány nem politikai PR-akciókkal van elfoglalva.
Elnézést, félrenyeltem a teámat.
Azt írja az orosz Komszomolszkaja Pravda: a bántalmazott nőknek büszkén kell viselniük sebeiket. Nekifutok újra meg újra, de sokadszorra is ugyanolyan rémisztő: valaki képes volt leírni azt a mondatot, másvalaki pedig jóváhagyni és nyomdába engedni, hogy az áldozatoknak büszkélkedniük kell a kék-zöld foltjaikkal. A vonatkozó cikk azt hivatott beharangozni, hogy Putyin elnök aláírta a családon belüli erőszakot dekriminalizáló – nevezzük már nevén: legalizáló – törvényt. Értik, ugye? A jóváhagyástól egyetlen lépés a direktpíár.
A cikkíró egy japán evolúciós pszichológus, bizonyos Satoshi Kanazawa kutatási eredményeire hivatkozik, amelyek szerint a partnerük által gyakran bántalmazott nők nagyobb valószínűséggel adnak életet fiú utódoknak. Már látom is magam előtt a reklámplakátot a buszmegállóban: Fiút akarsz? Üsd a nejed!
Apró szépséghiba, hogy ugyanennek a Satoshi Kanazawának olyan megbízható, precíz és elfogulatlan elméletei vannak emellett, mint hogy az afrikaiak azért éheznek, mert alacsony az IQ-juk, az afro-amerikai nők pedig objektíve kevésbé vonzóak. No, de ne ragadjunk le apróságoknál, amikor olyan nemes cél lebeg hazaszeretettől elhomályosult szemeink előtt, mint a köz érdekében fontos és szükséges reprodukció. Valahogy csak össze kell hozni azt a 90 százaléknyi férfit, aki a magyar politikában olyan, általa jól ismert és értett ügyekben felelősen határoz majd, mint az abortusz, az anyák szülés utáni visszaintegrálásának segítése, az üvegplafon betörése, a párkapcsolaton belüli szexuális erőszak, netán az, hogy szüléshez kössük, ki mennyi nyugdíjat kap majd.
Apró lépések vezetnek az aláírástól a ratifikációig, ahogyan a vak komondortól addig a pontig is – csak ellenkező irányba –, amelyen orosz mintára mi is azt kezdjük hirdetni: azért ver, mert szeret. Remélem, az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának előkészítésén dolgozó titkos munkacsoport nem Satoshi Kanazawa tanulmányait használja szakirodalomként.
