Fillon próbálta menteni a menthetőt felesége és gyermekei közpénzből való alkalmazása kapcsán. „Vannak régi megszokások a politikai életben, amelyek ma már nem elfogadhatók” - ismerte el a jobboldali jelölt több mint kétszáz újságíró előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Megismételte, hogy a felesége, Pénelopé Fillon fizetése - amely jóval magasabb volt a parlamenti munkatársak megszokott fizetésénél – jogszerű volt, s mindennel alátámasztható. „Tizenöt évig töltötte be a posztot átlag havi nettó 3677 euróért. Teljesen igazolható fizetés egy jogi és bölcsész végzettségű embernek" - hangsúlyozta.
Fillon magyarázatát a megkérdezett franciák 65 százaléka nem találta meggyőzőnek – derült ki a Haris Interactive felméréséből, s mindössze 26 százaléka vélte elfogadhatónak. A megkérdezettek 28 százaléka szerint még megnyerheti az áprilisban és májusban esedékes francia elnökválasztást, ez csak egy százalékkal kevesebb az előzőleg mért adathoz képest. Fillon számára azonban kedvező hír: növekszik azok aránya, akik szerint ki kell tartani elnökjelöltsége mellett. Jelenleg 35 százalék vélekedik így, ami négy százalékos emelkedést jelent. Egy hétvégén közölt felmérés szerint a franciák 68 százaléka Fillon visszalépését szeretné, a jobboldali választók többsége azonban továbbra is támogatja, hogy ő maradjon az elnökjelölt.
De mit is takargat Pénelopé rejtélyes fátyla? Ha emlékezetem nem csal, Madách tragédiájában Lucifer valahol Éva és Ádám idilljén gúnyolódva megjegyzi, szép talán az érzelemnek, de az értelemnek rendkívül unalmas. Valami hasonló történhetett Franciaországban is, amikor Fillon azzal akarta elhessenteni, a nejét, Pénelopét félmillió euró jogtalan fölvételéért ért vádakat, hogy a nagyközönség előtt forrón cirógatta és csókolgatta Madame nyakát, bizonyítandó, milyen nagy a szerelem. A párthíveket ez könnyekig meghatotta, az igazságszolgáltatást nem, vizsgálatot indított az ügyben.
Állítólag legalább két hétnek kell eltelnie addig, amíg a bírák eldöntik, hogy csakugyan történt-e törvényszegés. Egyelőre úgy tűnik, csak arra van bizonyíték, hogy őnagysága több esztendő alatt felvette a félmilliót Monsieur hivatali munkájának segítésére. Csak éppen semmiért, mert a munka valódi elvégzésére viszont nincs bizonyíték.
Ha az ítélet elmarasztaló lenne, igen nagy az alkotmányos katasztrófa, mert Fillont meg kellene fosztani államfőjelölti státusától, nem indulhatna az áprilisi, májusi választáson. Sebtében utódot kellene keresni, kifutnak az időből, március végéig valójában már csak néhány hét van hátra, nagy a baj, minden törvényszerűség a feje tetejére áll. De ha a bíróság netán ártatlannak találja is a házaspárt, akkor egyéb politikai dilemma állhat elő. Tételezzük föl, hogy Fillont ellenfelével szemben biztos többséggel megválasztják, beköltözhet az Élysée-palotába, de öt éven át, amíg a mandátuma tart, az a föltételezés lappang körülötte, hogy mégis csalásnak köszönheti a diadalát. Ez azt eredményezné, hogy Franciaországnak fél évtizeden át gyönge elnöke van, ami természetesen befolyásolja belpolitikai tevékenységét is, de még zavaróbban hathat tárgyalásaira a külső hatalmak vezetőivel.
A közvélemény-kutatások azt sugallják, hogy az idei francia elnökválasztást más természetű veszedelmek is kísérthetik. A rendszer kétfordulós, a jelölteknek két menetben kell megmérkőzniük egymással. A tapogatózó fölmérések azt jelzik, hogy Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökasszonya lehet az első, nem nagy veszéllyel még, mindössze egy százalékos előnnyel. Mögötte a második Fillon, az esélyesebb vetélytárs. A föltételezések a távolabbi jövőt illetően ettől még nem látnak veszedelmet, mert általában biztosra veszik hogy Párizsban mérsékelt jobbközép államfő lehet, Madame Le Pennek pedig a nemzetgyűlésben meg kell elégednie az ellenzék egyik vezetőjének a funkciójával. A demokrácia valahogyan átvészeli majd. De mert a politika amúgy is ideges természetű, kezdtek hangot kapni a vészjósló föltételezések. Különösen a Pénelopé Fillon-ügy után merült fel, hogy a férj a botrány miatt „megsemmisül”, a választók tekintélyes része elfordul tőle, a mérsékelt jobboldaliak is. Megtörténhet, így föltételes módban, hogy ne adj Isten, Marine Le Pen fut be az Elysée-palotába.
Nemzeti, de egyszersmind nemzetközi veszedelem is ez, mert a francia, de az európai demokráciát is a fasizálódás réme is komolyan fenyegetheti.
A hisztéria növekedett és növekszik Franciaországban. Ebben a kísérteties hangulatban, a minap a magát visszafogottnak hirdető Le Figaro nekiállt csillapítani a kedélyeket, citált közvélemény-kutató intézeteket. Elvben a kísértés valóban nem elhanyagolható, de nem is annyira kétségbeejtő. Az egyik kutató műhely, a Sofres vállalkozás azt igazolja csakugyan, hogy az elnökválasztási első forduló Marine Le Pen egyszázalékos vezetését hozhatja, ő indulhat az első helyről a második menetben, de a Pénélopé-ügy mégsem rendítette meg annyira a hangulatot. (Ezt igazolja az IPSOS kutatása is.) Nem rendítette meg olyan mértékben Fillon helyzetét, hogy kockáztatná biztos és végleges diadalát.
A második erőpróbában a jobbközép politikus biztos 60:40 arányban végezne az első helyen, és 2017 nyarától ő lehet az Ötödik Köztársaság új elnöke. Legalábbis ezen számítások szerint, ha a továbbiakban egyéb „meglepetés” nem történik.
Igen ám, de a levegőben lebeg a bíróság várható döntése. Ha úgy ítéli meg, hogy közpénz kisajátításával Fillon és hitvese törvényt szegett, a táborának helyette új jelöltet kell keresnie. Az elnökválasztásnak szigorúan alkotmányos a menetrendje, legföljebb március közepéig, illetve néhány nappal később dűlőre kell jutni a kérdésben. Ha viszont az az álláspont, hogy Fillonék semmi rendellenességet nem követtek el, hírnevének a csorbulásával ugyan, de jelölt maradhat, szembenézhet Marine Le Pennel, és ha nem, vagy nem lényegesen változnak a népszerűségi arányok, államfő lehet. A köztársaság első embere lehet azzal a politikai kockázattal, hogy megrendült hitellel, tekintélyének megnyirbálásával kezdhet nekilátni az új feladatnak.
Tegyük föl azonban azt az eshetőséget is, hogy a jobboldal mégis kénytelen lesz új ember után nézni. Ez esetben színre léphet a közélet „új üdvöskéje”, Emmanuel Macron, Hollande volt gazdasági minisztere, aki maga is független jelölt. Az új jobboldali jelöltállítás végre alkalmat adhat neki, hogy eséllyel szállhasson ringbe a már nyeregben lévő Marine Le Pen kiütésére. Az IPSOS közvélemény-kutató kimutatta, ha Macron indulna a második fordulóban, ő 65 százalékot kapna, míg a szélsőjobboldali dáma csupán 35-öt, így Macron szilárd többséggel a birtokában kezdheti el hatalmának a gyakorlását. Elindulhatna az új politikai karrier.
És ekkor jön az újabb, de még kacifántosabb fordulat. Ugyancsak az alkotmány írja elő, hogy az elnökválasztást követően hamarosan új parlamentet is kell választani, hogy az elnök biztos többséggel kormányozhasson. Tételezzük föl Macron győzelmét, de vajon milyen képviselői többségre számíthatna, mondjuk centrista, rosszabb esetben balközép programmal. A vesztes jobbközép, amelynek az emberét kigolyózta a balszárny, zokszó nélkül fölsorakozik Macron mögé, ahelyett, hogy bosszúra készülne? Vagy új többséget kell keresnie, például a vesztes és elkeseredett baloldali, szocialista táborból? És akkor Hollande-ék csúnya veresége után megint baloldali lesz a köztársasági elnök, és hasonlóan bármilyen szerény többségű, de baloldali a parlament? Tréfának is rossz állapot, csöbörből vödörbe. Ezért voltak a hányatott esztendők előbb a gonoszkodó Sarkozyvel, aztán a kétbalkezes Hollande-dal?
Mindez arra utal, bármiképpen alakul is a megoldás a két egymást követő választás után, az Ötödik Köztársaságnak, tegyük föl nem gyökeres reformra van szüksége, de okos módosításokra mindenképpen. Hiszen de Gaulle tábornok ezt a Respublikát úgy hat évtizede teremtette meg. És közben is, mi mindenen ment keresztül! Ideje volna az eszmélésnek.