vádemelés;

- Idegesítette a csecsemő sírása - Az apa megrázta, belehalt

Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és halált okozó testi sértés miatt vádat emelt egy gyermeke halálát okozó recski férfi ellen a Heves Megyei Főügyészség.

A vádhatóság pénteki közleménye szerint a férfi 2015-ben Mátraderecskén lakott 18 éves élettársa szüleinél, ahol akkor még egyetlen kisgyermeküket nevelték. A kislányt először három hónapos korában kellett orvoshoz szállítani külső hatásra kialakult koponyaűri vérzéssel, majd két hónap múlva hasonló okok miatt ismét kórházba került. A gyermek állapotát az orvosok stabilizálták, majd hazamehetett.

Később az apa, hogy síró gyermekét megnyugtassa, ölbe akarta venni, de óvatlansága miatt a kislány kicsúszott a takaróból és fejjel előre a padlóra zuhant. Másnap került csak kórházba, ahol megállapították, hogy agyzúzódással járó koponyacsonttörést szenvedett, amely maradandó fogyatékosságot eredményező életveszélyes sérülés volt és azonnali műtétet igényelt. Emiatt a gyámhatóság a gyermeket hivatásos nevelőszülőnél, majd az anyai nagyszülőnél helyezte el.

Ezután a vádlott és élettársa Recskre költözött, ahol megszületett a második gyerekük. Egyik este a kisfiú felsírt, és mivel ez az apát idegesítette, megpróbálta lecsendesíteni. Ez nem sikerült, a férfi a türelmét elveszítve nagy erővel úgy megrázta, hogy a gyerek feje a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött. A halkan síró fiút az apa az ágyba tette, csak hajnalban észlelték, hogy a csecsemő rosszul van, ezért bevitték az ügyeletre, de ott már csak a koponyasérülés következtében bekövetkezett halál tényét tudták megállapítani.

A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy 2017. január 7-én 21 óra körüli időben Győrben, a Baross Gábor úton felgyújtott egy újságos pavilont, majd elfutott a Czuczor Gergely utca irányába - írja a rendőrség honlapján.