Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride fő szervezőjével szemben

A rendőrség befejezte a felvonulás miatt indult büntetőeljárást, Buzás-Hábel Géza ellen az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt javasolnak vádemelést.

Hűtlen kezeléssel és hamis magánirat felhasználásával is meggyanúsították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját

Több mint 50 milliós kárt okozhatott a munkahelyének. Bántalmazásról nincs szó, pedig Juhász Péter Pált eredetileg amiatt jelentették fel. 

Donáth Anna a vádemelésről: Egyedül arra tudok gondolni, hogy ellenzéki figyelemelterelésre volt szükség

Nem tudja ellene hány év szabadságvesztést kért az ügyészség, de ő leginkább felfüggesztett börtönbüntetésre számít.

Szolidaritás Donáth Anna mellett, akit beidéztek az ügyészségre. Iványi Gábor támogatja. 2024. szeptember 5.

Vádat emeltek az ír férfi ellen, aki megölt egy amerikai nőt tavaly Budapesten

A főügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra.

Diákok alázták meg társukat Kisvárdán, vádat emelt az ügyészség

Az egyik elkövetőnek már volt büntetőügye, a bíróság közérdekű munkára ítélheti. A vádhatóság a csaknem tucatnyi részvevőt próbára bocsátaná, de magatartásfejlesztő képzésre köteleznék őket. 

Képünk illusztráció

Vádat emeltek Donald Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója ellen, aki élesen bírálta az amerikai elnököt és még könyvet is írt róla

John Bolton a vád szerint szigorúan titkos, minősített információk tárolt és osztott meg, ügyvédje szerint azonban már évekkel ezelőtt tisztázódott, hogy ilyen adatokat nem is tartalmazó naplóját láthatták mások. 

John Bolton és Donald Trump 2018-ban

150 ezer forint kölcsönért 7 millió forintot akart visszafizettetni egy házaspár

A férfi közölte a sértett nővel, hogy ő bárkinek elvágja a torkát, aki nem adja meg neki, amit követel.

Letöltendő börtönt kért az ügyészség a „félmilliárdos trágyadomb” ügyében

Hadházy Ákos szerint az elkövetőknek jó fideszes kapcsolataik lehettek.

Bíróság előtt felelhet a finn házaspár, akik mostohagyermeküket sanyargatták

A kisfiú többször próbált megszökni a házból.

Vádat emeltek az FBI volt igazgatója ellen

Ha elítélik, James Comey akár ötéves börtönbüntetésre is számíthat.

James Comey - Korábbi felvétel

Túl enyhének találja a vádakat az Árpád hídon kerékpárost gázoló ügyében a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke

Az ügyészség szerint nem lehetett súlyosabb vádat megfogalmazni.

Schneller Domonkos - Korábbi felvétel

Hálapénzt fogadott el négy orvos a győri kórházban, vádat emeltek ellenük

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, az ügyben két egészségügyi szakdolgozó is érintett.

A volt miniszteri biztos kamunak és politikai lejáratásnak tartja, hogy korrupció miatt vádat emeltek ellene

Suha György korábbi tiszteletbeli konzul szerint semmi nem igaz a Központi Nyomozó Főügyészség vádjaiból. 

Korrupció miatt vádat emeltek egy volt miniszteri biztos ellen

Az ügy fő vádlottja, aki korábban maga is tiszteletbeli konzul volt, a kapcsolataira hivatkozva, pénzért magyar és külföldi embereknek különböző országokhoz köthető diplomáciai pozíciók megszerzését ígérte. A Központi Nyomozó Főügyészség most vádat emelt ellene. 

Börtönbe küldené az ügyészség a testvérét hasba lövő gyerek szüleit

A vádirat szerint rendszeresen megengedték 9 éves és 12 éves gyermekeiknek, hogy a fegyverekkel egyedül játszanak. 

Vádat emeltek a mozdonyvezető ellen, aki elaludt és frontálisan ütközött egy másik vonattal Sápnál

A másik szerelvény vezetőjének az ütközés következtében súlyos, életveszélyes sérülései keletkeztek.

Vádat emeltek egy eleki férfi ellen, aki illegálisan gyűjtött össze több mint 400 tonna fémhulladékot

22 tonna akkumulátort értékesített engedély nélkül. 

Képünk illusztráció

Vonatnak képzelte magát egy autós Kiskörén, vádat emelt az ügyészség

Nem követte az út vonalvezetését, a vágányokon kötött ki. 

A baleset helyszíne - itt kellett volna jobbra tartani.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki rálőtt a lomtalanító munkásokra Óbudán

Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a Fővárosi Főügyészség.

Képünk illusztráció

Féltéglával dobott hátba egy rendőrt a nő, több bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene

Az agresszív hölgy körözött férfiismerősét védte volna meg így az egyenruhásoktól, akik éppen elfogták és megbilincselték. 

Képünk illusztráció.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki emberöléssel fenyegetőzött Novák Katalinnak küldött levelében

Felfüggesztett szabadságvesztést indítványoznak ellene.

Állam elleni bűncselekmények miatt emeltek vádat 9 szkíta ellen

Egyikük 90 éves.

Vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség 10 vizsgabiztos ellen

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselői a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során ügyfelektől.

Hamis ajánlások miatt vádat emelt a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom volt képviselőjelöltje ellen az ügyészség

Kiderült, hogy 21 aláírás nem a névtulajdonosoktól származik.

Szenes Gábor képviselőjelöltként 2022-ben

Belépett egy makói férfi az ukrán hadseregbe, tiltott toborzás miatt vádat emeltek ellene

Bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Engedély nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltést egy kuruzsló, felfüggesztett fogházat kérnek rá

Az internetről sajátította el a fortélyokat, azonban nem volt megfelelő képzettsége mindehhez. 

Képünk illusztráció

Egy dél-koreai művezető ellen emeltek vádat a gödi Samsung-gyárnál megégett villanyszerelő ügyében

Az eset még három éve, az akkor épülő akkumulátorüzemben történt, a súlyosan megsérült férfit 6900 volt rázta meg. Most kártérítési pert is indíthat, de az őt akkor foglalkoztató alvállalkozó időközben csődbe ment.

Fasiszta és rasszista propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu ellenfélként

Az indulástól eltiltott volt román elnökjelöltet bíróság elé állítják, népirtásért vagy emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen elítélt személyek kultuszának ápolása miatt is felelnie kell. 

Călin Georgescu és George Simion

Öltözői kamerán keresztül kukkolt a váci uszoda egyik alkalmazottja, most vádat emeltek ellene

Első körben a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntetette az eljárást. 

Benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját, mert nem adott neki cigarettát, vádat emeltek a borsodi férfi ellen

A sértett másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került, a korán megkezdett orvosi kezelés nélkül meghalt volna. A vádlottra fegyházbüntetést kért az ügyészség. 

Képünk illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang