Hét magánszemély és két vállalat ellen emeltek vádat Hongkongban a tavaly novemberi, 168 halálos áldozatot követelő tűzvész ügyében - közölték szerdán a helyi hatóságok.
A vádlottakat gondatlan emberöléssel, összeesküvéssel, pénzmosással, adóelkerüléssel, valamint az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérlettel vádolják. A hongkongi rendőrség és a város korrupcióellenes bizottsága (ICAC) 25 vádpontban emelt vádat.
A hét gyanúsított különböző beosztásokban vett részt a Taj Po kerületben található lakókomplexum felújításában. A vádemelés a projekt műszaki tanácsadóját és a fő kivitelezőt is érinti.
A felújítás alatt álló komplexumban 2025. november 26-án keletkezett tűz hét épületre terjedt át, és 168 ember halálát okozta. Ez volt Hongkong legsúlyosabb tűzesete az 1948-as, 176 áldozatot követelő raktártűz óta.
Korrupció gyanújával letartóztattak huszonegy embert a 160 halálos áldozatot követelő hongkongi épülettüzet követő razziákbanA korábbi vizsgálatok szerint a lángok terjedésében szerepet játszhatott az épületeket körülvevő bambuszállványzat és zöld védőháló, valamint több, a felújítás során használt építőanyag. A rendőrség márciusban 38 embert vett őrizetbe az ügyben, míg az ICAC további 23-at tartóztatott le vesztegetés és csalás gyanújával.
A tűzvész körülményeinek feltárására a hongkongi kormány független vizsgálóbizottságot hozott létre. A testület jogi képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy a tragédia napján szinte valamennyi tűzvédelmi rendszer csődöt mondott, elsősorban emberi mulasztások miatt.

