A második félév, úgy tűnik, az immár megszokott rend szerint indul a magyar iskolákban. A pedagógusok a kiszámítható és esélyteremtő oktatásért készülnek tüntetni, az államtitkár pedig szigorú arckifejezéssel nyulakat ráncigál elő a kalapjából. „Éppen zajlik a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása” – mondja például Palkovics László a hvg.hu interjújában, és ebbe csak az nem borzong bele, aki nem még a Németh-kormány alatt kezdte figyelni az egymást követő kormányzatok egymást kioltó reformjait.
No, nem mintha ez a NAT nem csak jobb lehetne a legutóbbinál, a gránitszilárdságú Hoffmann Rózsa-félénél. A tanárok kezét gúzsba kötő regula, bármit faragnak is rajta, már csak javulni tud. Viszont nehéz megérteni azt az ügymenetet, hogy az elmúlt egy év konok pedagógus-fellépései dacára ma is a leginkább érintettek feje fölött, zárt minisztériumi szeparékban zajlik a kármentés. A kockás inges, esernyős szakemberhad, amely számos alkalommal – legutóbb a Kockás könyvben – kiabálta világgá, hogy nemcsak véleménye van a mai magyar oktatásról, hanem javaslatokat is megfogalmazott a jobbá tételére, az államtitkártól legfeljebb lesajnáló megjegyzéseket kap. És ha csak annyit: de tudjuk jól, hogy manapság a lecivilezés, annak rosszalló szóvá tétele, hogy egy szakmai mozgalom „egyre több politikai ambíciót mutat”, felér egy osztályfőnöki rovóval. Ne csodálkozzanak, ha legközelebb már a NAV, aztán a TEK kopogtat az ajtón, mint a civileknél az mostanság szokásos.
Az államtitkár világossá tette: nincs itt semmi szükség holmi jó tanácsokra, szakmai véleményre, társadalmi vitára. Az ugyan nehezen tagadható, hogy a nemzetközi oktatáseredményességi felméréseken tényleg minden tárgyból rontott Magyarország, de legfőbb ideje, hogy a számok mögé nézzünk. Annyi történt mindössze, hogy az elitiskolák elittanulói prímán teljesítettek, mint rendesen, ámde lehúzták az átlagot, akiknek alacsony a „családi háttérindexük”. Ami persze magyarul annyit tesz, hogy aki nyomorba született, az nyomorban is hal meg, és ahol nincs otthon könyv a polcon, azt talán még írni-olvasni sem tanítja meg rendesen az iskola.
Történetesen 1945 óta ennek a fátumnak a megtörése lenne az oktatási rendszer legfőbb feladata. És a PISA meg a többi vizsgálat kudarca bizonyítja, hogy soha olyan gyalázatosan nem csinálta, mint ma. De Palkovics államtitkár világossá tette: a rendszer jó, az irány helyes, aggodalomra pedig semmi ok, mert reggelenként lesz kötelező „életvitel” óra, az pedig hétszentség, hogy megoldja a problémát. Esetleg ha mégsem, akkor majd megint kitalálnak valami mást. És tényleg nem kell idegeskedni, elvégre nem az ő életük megy rá a kísérletezésre.
