A fura című előadás a minap Budáról Budára költözött, egy Bartók Béla úti galériából a Jurányi Inkubátorházba. Lehet, hogy a darab is, akárcsak a történet főhőse, még keresi a helyét. És az is lehet, hogy meg is találta, hiszen a Jurányiban otthonra lelhet egy német kortárs regény merésznek szánt színpadi adaptációja. A történetben, melyet egy harmincas évei elején járó német író, Benedict Wells jegyez (színpadra alkalmazta: Fekete Ádám), egy huszonöt éves berlini fiú keresi az identitását, helyét az életben és nem mellesleg első regényén dolgozik, írónak készül.
Úgy látszik nagyon is eljött az ideje, hogy identitást kereső műveket színpadra vigyenek, a Trafó Next Fesztiválján is találkozhattunk ilyenekkel. Ezúttal a német szerzőhöz hasonlóan fiatal rendező, Fehér Balázs Benő kezdeményezését Orlai Tibor karolta fel, ő finanszírozta az előadás létrejöttét. Fehér Balázs Benő Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor színészosztályában végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, de amellett, hogy játszik, hamar elkezdett rendezni is. Az egyetemen nagy sikerrel vitte színre Boris Vian Tajtékos napok című klasszikusát, de rendezett már a Katona József Színház kamaraszínházában, az Átriumban és márciusban a Radnótiban állítja színpadra Dosztojevszkij A játékos című munkáját.
A fura valószínűleg egy „örömzenének” indult, hiszen Fehér hű alkotótársával, Fekete Ádámmal adaptálta a Spinner című regényt, ebből született az előadás címe is. A színészek között is több olyan felbukkan, akivel már korábban is dolgozott az eddig üde, friss szellemű és nagyon is szabad előadásokat rendező Fehér Balázs Benő. Tehát szinte minden adott volt az újabb sikeres munkához. A fura azonban azt hiszem, zavarba hozza a nézőt. Egyrészt valóban eltalálja azt, amiről szólni akar, vagyis a huszonévesek bizonytalanságairól, a szabadságvágyukról, ugyanakkor arról is, hogy mégis szeretnének valamit az élettől, szerelmesnek, sikeresnek lenni és sorolhatnánk tovább. Ennek a folyamatnak az útvesztőiről szól az előadás, csakhogy az alkotók nem döntötték el, hogy mélyre szeretnének ásni, vagy inkább szórakoztatni akarnak. Ez lehet az oka annak, hogy pörgős jeleneteket kapunk ugyan, de okosabbak nem igazán leszünk. Néha nevetünk is egy-két jobban megírt szituáción, de leginkább a káoszt látjuk. A fiatalember elindul ugyan erre is, meg arra is, de szinte a legelején elveszítjük, hogy aztán újabb irányba tereljen bennünket, de onnan is letér. Persze a közeg sem segíti őt, sőt.
Vázlatokat, felskiccelt szituációkat nyújtanak át az alkotók a nézőknek, de amint felvázoltak valamit, rögtön tovább ugrunk és átlibbenünk egy következő életmozaikba. Csak kérdés és kérdés. Válaszok nélkül. Felütés, felkiáltójel, újabb és újabb kezdet, befejezés nélkül. Persze az is lehet, hogy A fura lényege éppen maga a keresés, a befejezetlenség. Meg azon is érdemes elgondolkodni, hogy ki a fura manapság. A történetben a főszereplő jellemzi így önmagát, így egyfajta felmentést is ad magának. Így nem kell felelősséget vállalnia semmiért, hiszen ő egyszerűen fura és kész. Nem sorolható be sehová, minden kategórián kívül esik. A másik izgalmas szála az előadásnak az álom és a valóság közti átmenet, meg is jelennek olykor maszkos figurák a színpadon, jelezve, hogy itt bizony álmodunk, csakhogy ezek a részek dramaturgiailag kevésbé kidolgozottak, nem adnak mélyebb vagy újabb minőséget a produkciónak.
Az előadás főszerepét a fura fiút játszó Rada Bálintnak nincs könnyű dolga, éppen azért mert ezt a folyamatos keresést kell megjelenítenie. Úgy, hogy közben karakteres legyen, miközben éppen az a sajátja, hogy sodródik. A többiek - Radnay Csilla, Rába Roland, Bán Bálint, Nagy Dániel Viktor és László Lili - több szerepet játszanak változó intenzitással, de végig küzdve aszerint, hogy éppen mennyire kidolgozott az adott figura, amit meg kell formálniuk. Az előadás látványtervezője Izsák Lili pontosan megmutatja, hogy mit is jelent a körülöttünk lévő átmenetiség. Mint ahogy Zságer-Varga Ákos is ennek a hangulatnak megfelelő zenei világot teremt.
Főhősünk az előadás végére aztán talán kissé váratlanul mégis csak képes dönteni, a beteljesült szerelem helyett a munkát választja. (Talán sok Csehovot olvasott.) Új papírt fűz be és elkezdi lázasan püfölni az írógépét. Miközben egy farkasnak öltözött árny figyeli és egy csapásra sötétbe borít mindent.
A többi, vagyis, hogy miként viszonyulunk ehhez ez az egészhez, már csak rajtunk, kissé megilletődött, bizonytalan, vagy éppen kevésbé bizonytalan nézőkön múlik.
