A végül elveszített párharcok hibáiból (védekezési hiányosságok, helyenként pontatlan, elkapkodott támadások) feltétlenül tanulni kell, a pozitív tapasztalatokra (a Németország elleni második félidei visszakapaszkodásra, illetve a Horvátország ellenében az első félórában látottakra, de az első világversenyén eddig remekteljesítményt nyújtó Balogh vagy akár a rutinos Lékai formájára) viszont lehet építeni.
A látottak alapján megfogalmazódhat némi hiányérzet a magyarokért szorítókban, Horvátország ellen ugyanis az első félidőben meglévő többgólos előnynél sokan joggal dörzsölhették a tenyerüket: lám, a sérült Nagy László nélkül, egy jó erőkből álló riválissal szemben is szerezhet pontot a csapat! Végül azonban – amint azt éppen a horvátok elleni végjáték igazolta – azoknak lett igazuk, akik a torna előtt óvatosságra intettek, s azt mondták: egy magasabb fordulatszámon pörgő német és horvát válogatott ellen a magyar együttes ma még nem veheti fel 60 percen át a kesztyűt.
Amint azt a kiutazás előtt Xavier Sabaté szövetségi kapitány is kérte, legyünk reálisak. A pillanatnyi nullapontos állás összességében megfelel a várakozásoknak, az igazi erőpróba pedig a legjobb 16 között várhat a magyarokra. Az optimális az volna, ha a következő napok papírforma sikerei után a nyolcaddöntőben már egy, a fent megfogalmazódó "gyermekbetegségeit" levedlő Sabaté-csapat lépne pályára az előzetes ágrajz alapján várhatóan szakmailag előbb járó rivális ellen. Ha a torna azon szakaszában ilyen kép köszönne vissza, alighanem eredménytől függetlenül a sportág minden hazai szereplője, s a szurkolók is elégedettek lehetnek a magyarok szereplésével.
