Vannak, akik egyedül indulnak el – őket talán a lelki építkezés vágya indítja útra. Azért egy himalájai kalandtúra mégis megkívánja, hogy legyen mellettünk vezető, aki tudja milyen buktatókkal kell szembenéznünk. Akár Kína – illetve Tibet – felől, akár Indián keresztül vágunk neki az útnak, mindenféleképpen más világba csöppenünk. Nemcsak a sokezer méteres csúcsok ritka levegője, de a hihetetlen kulturális különbségek miatt is. Ilyenkor pedig jobb, ha nekünk csak a táj, a természet és a egzotikum felfedezése marad.
Magyarok nyomdokain
Földünk legmagasabb, mintegy 2250 km hosszúságban elhúzódó hegysége, nyugaton a Pamír-fennsíkhoz, keleten pedig Jünnan hegyeihez csatlakozik. Benne két, egymással csaknem egyközű láncot különböztetnek meg. Az északi, amely a tibeti és indiai vizek közt vízválasztóul szolgál, nyugaton a Nanga Parbat (8116 m) csúccsal kezdődik, délkelet-felé húzódva, Kasmir északi határául szolgál. Gerince átlagosan 4000 m. Itt vannak földünk legmagasabb hegycsúcsai: a Csomolungma vagy Mount Everest (8840-50 m), a Kancsendzönga (8588 m) és a Dhvalagiri (8176 m). Már a XVII. századtól érkeztek ide európaiak, hogy felderítsék zárt világát, kultúráját. A turizmus számára viszont csak a huszadik század utolsó évtizede fedezte fel, igaz a 60-as, 70-es évek hippikultúrája is bevitte a köztudatba a tibeti vagy indiai meditációs kolostorok világát, ezzel együtt az érdeklődés is folyamatosan fokozódott.
Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben. Első magyar állampolgárként pedig az erdélyi Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én. Az érdeklődés azóta itthon is egyre nagyobb. Tibet varázsa és misztikus vonzása továbbra is töretlen. Tibet ma már szabadon látogatható. A kínai megszállás és a Kulturális Forradalom rombolásai kétségtelenül rányomták bélyegüket a terület jelenkori valóságára, a kopárságuk ellenére is szépséges tájak, a mélykék ég alatt elterülő vad hegyvidékek, a Himalája égig érő hósipkás láncai, a folyóvölgyekben és a széles, sivatagos fennsíkokon megbúvó távoli, apró tibeti falvak elkápráztatják az utazót.
Strapabíró pakk kell
Aki rászánja magát az útra, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a Himalájára nem kevés időt és pénzt is kell szánni. Talán nem véletlen, hogy a világ leghosszabb túrája, a 156 napos, Nagy Himalája névre keresztelt útvonal - mely Nepálban indul - a legdrágább szervezett hegymászóút a világon. Potom 17 900 angol fontba kerül. Igaz, hogy ezért keresztül-kasul mászhatja és barangolhatja a vidéket az ember. Mivel pedig ennyi pénze és ideje nagyon keveseknek van, ennél már sokkal olcsóbb megoldások is léteznek.
Bakancsos turistaként – állítólag – 200 ezerből is kihozható két-három hét, de azért jobb előzetesen szervezni is. Itthon több iroda is kínál 2-3 hetes Himalája-kalandot. Azt tudni kell, hogy akár Nepál, akár Tibet felől indulunk, az előkészületek is már itthon elkezdődhetnek. Elvégre nem nyaralásról van szó. Az úgynevezett alaptábor túrát választva is be kell szereznünk az elengedhetetlen – és tanácsolt – hozzávalókat. A szervezők szerint célszerű egy nagy, 70-75 literes hátizsákba, vagy jó minőségű, strapabíró sporttáskába pakolni a felszerelés nagy részét, hiszen a gyalogtúrán a teherhordók ezt viszik majd magukkal.
Elengedhetetlen a nagy műanyag zsák, valamint hogy a fontosabb holmikat gondosan csomagoljuk be az eső ellen. Ide bőröndöt semmi esetre se vigyünk! Mivel pedig a Himaláján az alapvető mozgásforma a gyaloglás, kell egy kisebb hátizsák is, amelyben meleg ruhát, vizet, a személyes iratokat, illetve a fényképezőgépet tarthatjuk. Fényképezőgép nélkül ne is induljunk útnak! Kell természetesen túrabakancs, hálózsák, lámpa és akkumulátor, polár pulóver, szélálló ruházat, meleg aláöltözet, vízálló kabát és nadrág, sapka és akár két pár kesztyű. Valamint napszemüveg, magas faktorú napkrém. A sor igény szerint bővíthető.
Varázslat a felhők között
Tibet nemcsak a hegyek miatt varázslatos. Lhasa, Tibet vallási, kulturális és gazdasági központja. Itt áll Tibet szimbóluma, a vöröses sziklatömbön emelkedő Potala palota, mely 1959-ig a Dalai Láma téli rezidenciájaként szolgált. Lhasa legszentebb temploma, a Jokhang, ahová Tibet minden részéről érkeznek a zarándokok, hogy itt - az ország „spirituális szívében” - imádkozzanak. Az épületet a Kulturális Forradalom idején katonai konyhaként használták, de azóta szépen helyreállították: az aranyozott tetők, a szentélyeket díszítő thangka és számos szobor igazi ritkaság. A Barkhor körül kisebb árudák sokaságában az tibeti árusok különféle kézműves termékeket, ékszereket és imazászlókat kínálnak.
Érdemes kipróbálni egy tipikus tibeti vacsorát, és megkóstolni a híres changot, a kihagyhatatlan helyi árpasört. Varázslatos érzés sétálni Lhasa belvárosában, a Ramoche templomnál, ami az egyik legrégibb vallásos épület Tibetben, avagy elég egyszerűen csak elüldögélünk a Barkhorban, s figyelni a Jokhang templomát körbejáró, vagy azt a földön leborulva körbekerülő zarándokokat.
Gyantse városának fő látnivalója a Kumbum sztupa, amelyet Tibet egyik legszebb, legkidolgozottabb sztupájaként tartanak nyilván. A sztupa és a környező kolostorépületek megtekintése után a vállalkozó kedvűek felkapaszkodhatnak a város fölé tornyosuló erődhöz (dzong), ahonnan pazar panoráma tárul elénk az egész környékre. A Mount Everest északi alaptábora, 5200 méteres magasságban fekszik és egy imazászlókkal díszített kis domb állít emléket az Everest mászóinak. A programok része az indiai határ mentén fekvő Chitwan Nemzeti Park megtekintése, ahol elefántokat, majmokat, vagy – ha szerencsénk van – akár tigriseket is láthatunk.
Köszönjünk nepáli módra
Ha India felől érkezünk a Himalájába, akkor szükség van a nepáli viszonyok ismeretére. Az országba a magyar turisták csak vízummal léphetnek be. Ezt nem szükséges előre beszerezni, megkaphatjuk érkezéskor a katmandui repülőtéren vagy a határátkelőhelyeken. Egy űrlapot kell kitölteni és egy igazolványképet csatolni hozzá. A vízum díja 25 USD, ami 15 napi tartózkodásig érvényes többszöri belépéssel is (multiple entry visa). Ha egy hónapig akarunk maradni 40 dollárt kell fizetni, negyed évre pedig 100-at. 10 év alatti gyermekeknek ingyenes a vízum. Nepálban a nepáli rúpia (NPR) az általánosan elfogadott fizetőeszköz, de ne csodálkozzunk, ha valahol indiai rúpiát (INR) kapunk visszajáróként.
A kapcsolattartás legfontosabb eszköze az internet lehet. Szerencsére internetcafé vagy ingyen wifi most már egyre több szállodában és étteremben van. Viszont sokszor gyenge a hálózat. Internetcafé sok helyen van és nem drága.
És akkor jönnek a helyi szokások, melyek az öltözködésen túl a köszönésformákig is terjednek, nem is beszélve az alkudozásról és borravalóról. Külföldiektől elfogadott, hogy 'Hello'-t köszönnek, de a nepáli emberek jobban örülnek, ha nepáliul köszönünk nekik 'Namaste'-t (ejtsd: námásztéé), miközben tenyerünket összetesszük, mintha imádkoznánk. Ez mehet mindenkinek, kortól, nemtől függetlenül, minden napszakban. Elköszönéskor egyszerű 'bye' is elég.
Aki tényleg meg szeretné ismerni ezt az országot, annak muszáj legalább egyszer kipróbálnia a nepáliak mindennapi ételét, a dhal baat tarkarit. Ez főtt rizs (baat), curry-s zöldségekkel (tarkari), lencsés öntettel (daal), csípős savanyúságfélével (achar) és papad-dal (chipszerű lepény). Az itt leírt a vega-változat, de készítik hússal is. A másik helyi finomság, amit feltétlenül érdemes kipróbálni, a tibeti eredetű momo. Ez leginkább a tortellinihez hasonlítható, de nagyobb és többféle töltelékkel készítik és csípős-fűszeres mártással kínálják. Italok közül kötelező a nepáli tejes tea (masala tea, milk tea) ami bivalytejjel készül.
Nepálban az emberek többsége este 9-10 óra tájban már alszik, reggel pedig korán kel. Éjszakai élet ezért nincs, mozi, disco, üzletek is korán zárnak, kivéve a turistanegyedekben, ahol az éttermek 11-ig nyitva vannak. Mindez persze csak ízelítő a világ egyik legvarázslatosabb vidékéről. Elvégre Tibetre vagy Nepálra hét év is kevés. Viszont aki már járt itt, akár csak egy rövid időre is, az biztosan visszatér a csúcsokhoz és az emberekhez.