– Tavaly szinte egymásra torlódtak az események. De mi lehet ezek hátterében, mi a mozgatórugójuk?
PMZ: – A követhetetlenség a nőt jobban zavarja, mint a férfit, mert a nő biztonságra, stabilitásra törekszik, márpedig itt semmi sem volt kiszámítható. Lacival negyedévente készítünk egy összefoglalót, és mi is meglepődtünk, hogy mennyi minden történt. Az egyik esemény szinte kiütötte a másikat, de lényegében – ha belegondolunk - ez volt a cél.
KL: - Kisajátították és teletömték bulvárhírekkel a médiát, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a lényegről. Az úszósport ügyei, Kiss László sok évtizedes bűnének előbányászása, Katinka látványos szerződés-tépkedése, a Hosszú-Gyárfás viszály is arra voltak jók egész évben, hogy ne arról beszéljünk, miért emelkedett 100 milliárdra a vizes VB költsége, az eredetileg tervezett 17 milliárd helyett. Már nem esik szó a Népszabadság megszűnéséről, az Andy Vajna-féle TV2 színeváltásáról és nyomulásáról, vagy arról, hogy a kormány – úgy tűnik – megkörnyékezte az ATV-t is. Ugyancsak a felszín alatt zajló hatalmi harcok eredménye a Class FM kicsinálása, a megyei lapok megkaparintása. Azért tartom fontosnak hangsúlyozni ezt, mert a lakosság 90 százaléka mindebből ki van zárva, noha a szeme előtt zajlik, és a következményeit mindnyájan szenvedjük. Az átrendeződések közvetlenül csak néhány száz embert érintenek, közvetve azonban milliókat. Azok a mesteremberek, akik súlyos pénzekért megtervezik a médiafolyamatokat, pontosan tudják, miben van annyi szufla, ami hetekig kitart. Év végén új, tartósabb anyagból való gumicsont kellett, ezért vetették be a béremelést.
PMZ: – Ami azért volt különösen meglepő, mert a Jobbik már szeptemberben szót emelt a Parlamentben ennek érdekében, de Orbán durván lehurrogta a béremelést felvető Volner Jánost. Decemberben aztán kitört a béremelési láz, mert ez már a kampány része.
KL: – A béremelés hosszú időre témát adhat. Nagy cécóval beharangozzák, telekürtölik a médiát, hogy majd emelni fognak, megint telekürtölik, amikor valóban emelnek, és nem egyszerre kap mindenki, hogy jusson a sikerpropagandából egész évre. Néha meghallgatom az állami csatornákon a nemzeti híradókat. Örökké adnak, mintha övék lenne a mesebeli, soha ki nem fogyó pénzeszsák, és folyton azt halljuk, hogy a mi nagyszerű, gondoskodó kormányunk senkit nem hagy az út szélén.
– Honnan lett egyszerre ennyi pénz? Illetve ha nincs, akkor miből adnak?
PMZ: – A plusz bevétel a költségvetésben több forrásból tevődik össze. Az egyik, hogy bevezették a növekedési adóhitelt, ami azt jelenti, hogy a nagy cégek másutt megtermelt jövedelmük után is nálunk adóznak. A multiknak ez jó, főleg úgy, hogy a befizetést széthúzhatják három évre; visszamenőleges hatállyal ilyet sehol sem vezettek be.
– Az viszont nem létezik, hogy egy bulin mindenki nyer. Ebben az esetben ki a vesztes?
PMZ: – Más országokkal szemben nem tisztességes eljárás ez, lesznek is belőle viták, de nekünk most jól jött. Abból is plusz bevétel származott, hogy korábban az Unió különböző pereskedések miatt visszatartott egy csomó pénzt. Tavaly zárultak le a perek, elmarasztaltak minket, büntetést is kaptunk, de a visszatartott sok millió eurót folyósították. A harmadik tényező, hogy a tervezettnél kevesebb új uniós forrás jött be, amihez kisebb költségvetési kifizetések kapcsolódtak. Ezen kívül a vártnál gyorsabban nőtt a fogyasztás, ami megszaporította a hozzákapcsolódó adókat is, miközben a kedvező nemzetközi likviditási környezetben a kamatszolgálat is zsugorodott. Tehát nem az határozta meg a tavalyi költségvetési évet, hogy Magyarország jobban teljesít, ahogy a reklámok hirdetik, hanem különleges, véletlenszerű pénzügyi események. Decemberben aztán a kormány horribilis összeget, 1000 milliárd forintot osztott szét.
KL: – Van még egy forrás, aminek régebben nem volt jelentősége. A kint dolgozó több mint félmillió ember most már 1200 milliárd forintot utal haza az itthon maradt családtagoknak. Ez a pénz a családok zsebébe megy, viszont a vásárlásaik áfa és jövedéki adó tartalma az államot gazdagítja. Azt azonban, hogyan alakul 2017-ben a költségvetés, egyelőre senki nem látja át.
– Már említették, hogy a folyamatokból a lakosság nagy része ki van zárva. Adódik tehát a kérdés: lélektanilag milyen állapotban van az ország?
KL: – Bizonyos dolgok súlyosan hozzájárulnak az amúgy sem jó lélektani állapot további romlásához. Az egyik a vagyonok újraelosztása körüli állandó tánc, ami örökös botrányokkal jár.
– Csakhogy az emberek már kezdenek immunissá válni. Ha kirobban egy botrány, felháborodunk, de aztán jön a következő, és nem lehet úgy élni, hogy folyton émelygünk attól, ami körülvesz.
KL: – Meghagyom magamnak a jogot, hogy ami az, azt botránynak tartsam. Mert amikor ideraknak ennyi milliárdot, odaraknak annyi milliárdot, nem ellenőrzi senki, és aki lebukik, annak szeme se rebben, az bizony botrány. Matolcsy „áldásos” ténykedése, a Spéder- csoporttal való leszámolás, Mészáros álnaiv meglepődései - jé, most tévém lett, aztán újságom, szállodám - mind egy körbe tartoznak. Naponta látjuk, ahogy a Fidesz lecseréli a régi oligarcháit, és újakat futtat fel. Érdemes megnézni, mennyire átrendeződött a leggazdagabb magyarok névsora, olyan figurák bukkannak fel, akikről pár éve még nem is hallottunk.
PMZ: – Azt gondolná az ember, hogy ennyi botrány közepette az ellenzéknek egyetlen dolga volna: a botrányokat meglovagolva, közhírré téve, a maga oldalára billenteni a választókat. De mivel féloldalas a média, az ellenzék nem képes mindebből politikai tőkét kovácsolni.
KL: – Nézzük például a letelepedési kötvényt. Már világos, hogy valakiknek ebből is 100 milliárdos haszna származott, mégsem vontak felelősségre senkit, és a korrupciót feltáró ellenzék nem erősödött meg. Nézők vagyunk a saját országunkban. Hiányzik az elemi erejű felháborodás, ami kormánybuktatáshoz vezethetne.
– A tavalyi 56-os emlékév volt, joggal vetődik fel tehát a kérdés: mi volt más hatvan éve, ami utcára (is) vitte az embereket?
KL: – Egészen más a társadalmi viselkedés, amikor nyílt elnyomás van. ’49 és ’54 között mintegy 800 ezer ember ellen folyt büntető eljárás politikai okok miatt, alig akadt a fővárosban család, akit ez ne érintett volna. Azt nem érzik elnyomásnak az emberek, hogy olyan rendszerben élnek, amit nem szeretnek. Úgy látszik, a döntő többségnek ez a rendszer megfelel, valószínűleg azért, mert nem lát más alternatívát.
PMZ: – A Brexit és az amerikai választás azon dőlt el, hogy akik demokráciában, globalitásban gondolkoznak, úgy vélték, nem kell elmenni szavazni, hiszen a józan ész jegyében magától értetődő lesz a végeredmény. Főleg a fiatalok maradtak otthon, pedig az ő jövőjükről volt szó. Az osztrákok már tanultak ebből. A decemberi választáson minden eddiginél több ember vett részt, és ennek köszönhető, hogy nem választották meg elnöknek a szélsőjobbos Hofert.
KL: – Persze lehet vegetálva is élni, volt már ilyen a magyar történelemben, amely egyébként azt mutatja, hogy mindig jelentős nemzetközi fordulat érleli meg a mélyben lappangó indulatokat. Sajnos a nemzetközi viszonyok mostanában Orbán kezére játszanak. Pár éve még jókat röhögtem a tusványosi handabandázásain és úgy véltem, Viktor szembemegy az általánosan elfogadott politikai trenddel. De ideje felülvizsgálnom önmagamat, mert Putyin, Kaczynski, Fico, Erdogan, Trump szintén hangoskodó, hőzöngő populisták és ez a tendencia egyre erősödik.
– Ez azt jelenti, hogy akkor már nem számíthatunk semmi jóra?
KL: – Mindig van kiút. Nem lepődnék meg, ha a tengernyi korrupciós ügy bármelyikébe belebukna a kormány, mert ezt a többség utálja, csak egyéb lehetőség híján lenyeli. De az is lehet, hogy valami egészen link dolog miatt hirtelen kiborul a bili. Tehát a rendszer ugyanúgy megbukhat baromi gyorsan, mint ahogy elhúzhatja még nagyon sokáig. Az a baj, hogy foglyai vagyunk a ’89 óta kialakult világképnek. Abban gondolkozunk, hogy jön majd egy politikai erő, amelyik leváltja a másikat. Ez lenne a normális, de a normális világnak vége. Az első Orbán-kormányban még nívós emberek vállaltak szerepet: Chikán Attila, Stumpf István, Járai Zsigmond, Hámori József, Pokorni Zoltán. Nézze meg, kikből áll ma a kormány!
PMZ: – A mai Orbánéknak nem számít, ha hazudnak, nem számít, ha arcátlanok, abszolút biztosak magukban. Úgy váltogatják az embereiket, mint a bábokat a sakktáblán, és egyre rettenetesebb figurák jönnek, egyre szemérmetlenebbül viselkednek. Szégyenérzet nincs bennünk, szégyenkezés helyett támadnak.
– Aligha gondolhatta bárki, hogy egyszer még példakép lesz Simicska Lajosból. Ő is egy közülük, de neki legalább van tartása.
KL: – Én se hittem, hogy valamikor Simicska lesz a magyar sajtószabadság utolsó bástyája. Szóval megismétlem: nyugodtan elbúcsúzhatunk attól, ahogy régebben gondolkoztunk a változásról. A helyi közösségekben még bízhatunk, akik lassan ráébrednek, hogy foggal-körömmel védeni kell azt a világot, ahová nem szeretnék, ha benyomulna a politika. Ezek vagy össze tudnak állni szélesebb körű közösséggé, és akkor politikai tényezők lehetnek, vagy nem. Lázadás váratlan helyről, az önkormányzatok felől jöhet, akár külön-külön, akár együtt – ennek voltak már kezdeti jelei tavaly is. Ők már a bőrükön érzik, hogy mindent elszednek tőlük, miközben a fenntartói felelősség rajtuk marad. Mind több fideszes önkormányzat háborog, például azért, mert nem akarják, hogy államosítsák az iskoláikat, amelyekbe az évek során rengeteg pénzt fektettek. Vannak vezéralakok, Wittinghoff Tamás vagy Gémesi György, de mások is csatlakozhatnak, mert nem tudnak mást tenni. Most megemelték a polgármesterek bérét, hogy leszereljék őket, de attól, hogy megveszik a polgármestert, az önkormányzatok lehetetlen helyzete nem változik, csak tovább romlik. Súlyos dilemma lehet ez, nagyon nagy a nyomás rajtuk. Igazi fideszes kelepcét állítottak nekik, amiből a bátrabbak előbb-utóbb ki fognak törni. Legalábbis remélem.
– Tehát semmi sem biztos, csak a bizonytalanság. De mégis mit várhatunk ettől az évtől?
KL: – Szerintem 2017 az osztogatások éve lesz. Már el is kezdődött a minimálbér-emeléssel, a nyugdíjasok Erzsébet utalványával. Mindenki kap alamizsnát, mert a jótékony állam, ahol tud, segít.
– Ez jól kiszámított taktika: az osztogatásért sokan hálásak lesznek, amikor majd a választáson ikszelni kell.
PMZ: – Talán, de ne felejtsük el, hogy mindennek ára van. Annak idején a rezsicsökkentés politikai hasznát a kormány zsebelte be, de a gazdasági árát a cégek állták, mert a rezsicsökkentés az energiavállalatok működésébe való durva kormányzati beavatkozás révén valósult meg. Most nem egy terület, hanem az egész vállalati szektor bérpolitikájába avatkoznak bele azzal, hogy senki által nem kért mértékben emelték meg a minimálbért és a garantált bérminimumot. Ez azt jelenti, hogy bértolulás lesz és a bérek növekedésével nem tud majd lépést tartani a termékkibocsátás, emelkednek a fajlagos ráfordítások és csökken a profit főleg a hazai vállalkozói körnél, ahol a járulékcsökkentés nem ellensúlyozza megemelkedett bérterheket. Tele leszünk ebben az évben is sikermutatókkal, közben a laikusok számára láthatatlanul szétrohadnak a gazdasági fejlődés alapjai. Nem döglik be a gazdaság egyik percről a másikra, de lecsúszásunk, versenyképességünk romlása folytatódni fog. Ami természetesen nem izgatja a piacra járó nénit. Ő itt és most akar többet vásárolni, jobban élni – s ezt meg is kapja. Aki viszont kicsit tovább lát az orránál, meglehetősen nyugtalanítónak tartja azt, ami nálunk a „magyar modell” működtetése címszó alatt zajlik.
