Arról szól, hogy van egy bariton, aki mindent elkövet, csakhogy megakadályozza, hogy a szoprán lefeküdhessen a tenorral. A sztori úgy került forgalomba, ha igaz, hosszú viszontagságok után, úgy egy héten belül Jonas Kaufmann, a német csúcstenor végre elénekli Wagner Lohengrinjának a címszerepét a párizsi Bastille operában. Hosszú, hosszú ideje tervezik, de eddig minden keresztbe feküdt az alkalomnak.
Kaufmannról az a hír, hogy a hajdan szoprán dívák, ünnepelt sztárnők helyét ő orozta el. Nem az első volt a műfajban, mert a XX. század kezdetén az olasz Enrico Caruso vállalta, mindent megtesz, hogy róla beszéljenek. Most, ha nem rosszindulatú a pletyka, Kaufmann vette elő ismét a feledésből. Istenítteti magát, nem alaptalanul, de azt híreszteli bámulatos a hangja, 2010-ben ő volt Bayreuth-ban a csoda Fidelio, Lucernben a Tosca Cavaradossija, hasonlóképpen Münchenben. Így állapodott meg a párizsi Bastille-lal is, hogy a Szajna partjának adományozza a hattyún kalandozó lovagot. Aztán ősszel jelentette be, a hangszalagjait „támadás érte”, türelem, várják ki. Akadt rosszindulatú, aki szót se hitt a hírnek, maga terjeszti, fölverné az árát, amely amúgy is tekintélyes. A párizsi Lohengrin legenda lett, akadt, aki vakbuzgón hitt benne, más kételkedett.
Semmi kétség, az operának egyébként is vakbuzgón hívő tábora se kételkedik benne, hogy csakugyan csoda lesz, egyrészt mert Wagner Kaufmann anyanyelve, Bayreuth-ról álmodik, miként Pavarotti volt a Verdi és Puccini hős, a spanyol Domingo a jogos partner, Kaufmannal a Lohengrinben nem vetekedhetik senki. De egyéb Wagnerben se, a Parsifalig bezárólag. Nemcsak a jegyek keltek el az utolsó szálig, ott lesz a zsöllyékben és a páholyokban a kritikusok színe-virága. Kaufmann hírneve új csúcsára száguld majd.
