A Katona József Színházban, a Kamra színpadán 2013 óta rendületlenül fut Marius von Mayenburg borzongató és kemény darabja, a Mártírok. Von Mayenburgnak nálunk számos rajongója van, ahogy Kirill Szerebrennyikov orosz színházi és filmrendező is karizmatikus alkotóként vívott ki itthon nevet magának. A berlini Schaubühne színházi dramaturgja és a Don melletti Rosztovban született rendező most együtt lépnek a magyar mozinézők elé a Mártírok című filmmel.
A film eredeti címe lefordíthatatlan, a filmkülönlegességekre vadászó Magyarhangya közösségi forgalmazó a hazai filmbemutatóra megtartotta a színházi élményt előhívó Mártírok címet. A film eredeti címe (M)ucsenyik. Szerebrennyikov megtartotta a mártír szót, de mélyebb értelmezésnek is kaput nyitott. Az orosz mucsenyik szó mártírt jelent, a zárójelbe tett m kezdőbetű nélkül megmaradt ucsenyik értelme pedig: tanítvány. A szó már utal arra, vajon miért is tartott fontosnak Szerebrennyikov filmre vinni egy színdarabot.
Az apák és dédapák nemzedékének jó tanítványa Venjamin, a történet gimnazista hőse. Egyszerre csak ráérez, mint lehet az akaratát ráerőszakolnia a környezetére, ítéleteit kizárólagossá tenni egy közösségben. Nem hajlandó alapvető iskolai követelményeknek engedelmeskedni, helyette provokatív akciókba kezd, teljesen megközelíthetetlenné válik azzal, hogy minden figyelmeztetésre (mint egy tüzes átkokat okádó mai Savonarola) Biblia-idézeteket mond fel üvöltve. A mindenkori diktátorok jó tanítványaként ráérez másokban a jellem gyengeségeire, a nemzedékeken keresztül a lelkekbe ivódott meghunyászkodást és gyávaságot használja ki, miközben egyre tudatosabban manipulálja környezetét az ellentmondást nem tűrő Biblia-idézetek áradatával.
Szerebrennyikov nem fél átvenni a színdarab elsőrendűen színpadra teremtett tételszerűségét, stilizáltságát, nem igyekszik filmes dekorációval reálissá maszkírozni a színházhoz illő elemeltséget. A szereplők karakterének filmes árnyalásával, a helyzetek filmszerűsítésével sem bíbelődik túl sokat, egyfajta alattomosan veszedelmes magatartás pusztítós hatását akarja megmutatni, a manipuláció életveszélyes kábítására koncentrál, Szépítő cizellálás nélkül. Venjamin leállíthatatlan Biblia-idézeteivel olyan vehemensen képviseli a morális ítéleteit környezetével szemben, amivel sem a diáktársai, sem a felnőtt társadalom, az anyja és a tanárai nem tudnak mit kezdeni.
Elena, a biológia tanárnő az egyetlen, aki felveszi a fiú egyre erőszakosabb bigottságával, diktatórikus ítéleteivel szemben a kesztyűt. De végül egyedül marad ebben a párharcban. Legelőször a tanári kar hátrál ki mögüle, s enged a fiú erőszakosságának, s még a zsidózást is elfogadja vádként a felvilágosult nézetű tanárnő ellen. Két kegyetlenül forró jelenete van a filmnek. Amikor Elena Darwin elméletét tanítja, Venjamin tiltakozásul és elijesztésül óriási botrányt csap a bibliai világteremtés kizárólagosságát követelve. Majomnak öltözik, padokon ugrál, mígnem az igazgatónő gyáván „visszavonja” Darwint. Amikor Elena a szexuális felvilágosítás jegyében akar órát tartani, s jókora sárgarépákat és kondomokat oszt szét az osztályban a dolgok illusztrálására, Venjamin leveszi a ruháját és hisztérikusan üvöltözve meztelenül futkározik az osztálytársai előtt.
Szerebrennyikov filmje kíméletlen. Venjaminnak sikerül elérnie, hogy anyját is manipulálva, kihasználja a tanári kar gyávaságát és tehetetlenségét, bűnbakká és egyedüli felelőssé változtatja Elenát. A film egy szerencsétlen sánta fiún keresztül végig viszi azt a folyamatot is, Venjamin miként változtatja engedelmes eszközévé a sérült lelkű, magányos fiút, miként sikerül elültetnie benne a gyilkos szándékot. Mellbevágóan pontos tükör, miként tüzeli mind erősebbre a rajongást maga iránt a diktátori hajlam, s miként lesz áldozat végül a feltétlen odaadása miatt maga a rajongó.
Viszonylag szűk térben mozog a történet, egyre drámaibb hatású a szűk térben a sötét szenvedély rombolása. Szerebrennyikov filmje nem a hitről, nem a vallásról, de még nem is a Bibliai igazságokról szól, hanem az őrületté fokozódó hatalomvágyról egy tehetetlen környezetben. Ki más érthetné ezt kristály tisztán, ha nem mi, itt Európa keleti felén. Venjamin legfőbb segítőtársa a többiekben megbúvó gyávaság, a morális űr. Aki az abszurddá váló hatalmi tobzódással felveszi a harcot, azt kidobják maguk közül a nyugalom kedvéért.
A befejező jelenet, ahogy az iskolából kidobott Elena az osztályba visszatérve szöget ver a cipőjén át a padlóba, hogy ne lehessen őt elmozdítani, világos szimbólum. Filmhez képest ugyan erősen színpadias, de vitathatatlanul emlékezetes. A Magyarhangya eddig is úgy választott filmet, hogy az szóbeszéd tárgya legyen azok között, akik beülnek a közösségi vetítésekre. Szerebrennyikov filmje olyan provokatív és szókimondó, hogy pontosan erre alkalmas.
(Mártírok ****)
