A Gazprom orosz gázbirodalom nehezen viseli, hogy januártól szeptemberig a fehérorosz felhasználók 340 millió dollárral adósak maradtak a szállításokért. Amire a kellemetlen választ nem váratott sokáig magára: a harmadik negyedévben 5,3 millió tonnáról 3,5 millióra csökkentették a szállítást, és további csökkenési terveket is bejelentettek. Az orosz miniszterelnök-helyettes azt is kilátásba helyezte, hogy bírósághoz fordulnak igazuk érvényesítése érdekében. Mindez nem hatott: tavaly 281 millió dollár adósságot halmozott fel Fehéroroszország.
A két ország konfliktusának következménye az Eurázsiai Gazdasági Unióban is érezhető, amely pedig tárgyalásokat folytat Egyiptommal, Mongóliával, Szerbiával, Thaifölddel és Iránnal a szabad gazdasági zóna kialakításáról. Az eurázsiai uniót 2014-ben Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország és Örményország alapította, később Kirgizisztán is csatlakozott. A nemzetközi integrációval a tőke és a munkaerő szabad áramlását szeretnék biztosítani és a regionális politikai együttműködésről sem mondanak le. A múlt év végén elfogadták az unió vámtörvényét. Bár Vlagyimir Putyinnak nagyratörő álmai vannak az eurázsiai unió fejlesztésével, az eddigi eredmények ezeket az álmokat nem igazolják vissza. Évek óta csökken a résztvevő országok kereskedelmi forgalma. Ebben szerepe van annak, hogy a nemzeti valuták elértéktelenedtek a dollárhoz képest, márpedig a kereskedelmi forgalmat dolláralapon határozzák meg.
Az orosz-fehérorosz vita jelentősen ront a szervezet helyzetén. Minszk nem győzi követelni, hogy az orosz piac belső árain juthasson hozzá a gázhoz. S amig ez nem történik meg, nem adja fel pozícióit. A hivatkozási alap: mindaddig, amig a Fehéroroszországgal határos közeli orosz területeken több mint kétszer olcsóbb a gáz, a belorusz áruk piacképessége is elmarad az oroszokétól.
Aljakszandr Lukasenka elnök, hogy álláspontjának súlyt adjon, távol maradt a Szentpéterváron december végén megtartott uniós csúcsról, amelyen elfogadták az új vámtörvényt. Ezzel félreérthetetlenül azt üzente, hogy az eurázsiai integrációt is kész blokkolni, ha Moszkva nem hajlik meg az akarata előtt. Hogy borsot törjön az oroszok orra alá, eközben az Európai Unió felé orientálódik, amely már nem finnyás, amikor le kell nyelnie a fehéroroszországi jogsértéseket és diktatórikus viszonyokat. Minszk helyzete az ukrajnai válság kirobbanása óta felértékelődött, elfogadták közvetítői szerepét. Lukasenka, élve a rendkívüli lehetőséggel, decemberben rendeletet írt alá, amelyben olyan programot hirdetett meg, amelyben szerepel az Európai Unióval megkötendő partnerségi megállapodás. Putyin helyzete igen kényes. De Lukasenkáé sem más. Itt is, amott is csak engedményekkel kerülhetik el a mindkét fél számára elfogadhatatlan szakítást.
Ennek ellenére a fehérorosz elnök tovább feszíti a húrt, távol marad a volt szovjet tagállamok által létrehozott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tanácskozásaitól is, jelezve: vállalja a politikai szembenállást is annak érdekében, hogy gazdasági követeléseinek súlyt adjon. A belarusz parlament egyik vezető személyisége eközben kemény szavakkal ostorozza az orosz médiát, amely szerinte félretájékoztatja az orosz közvéleményt úgy állítva be a fehéroroszokat, mint akik jó barátokból és hű szövetségesekből Oroszországon élősködő partnerekké váltak volna, s bármikor az ukrán útra léphetnek.
Lukasenka van olyan dörzsölt politikus, hogy a legdrámaibb helyzetekben is talál módot a feszültség enyhítésére és annak tudatosítására, hogy eszébe sincs hátat fordítani Moszkvának, például engedékenynek tűnik a vámtörvény elfogadásának ügyében is. Moszkvát ezek a gesztusok nem hatják meg. Orosz megfigyelők szerint, Putyint a legjobban az idegesíti, hogy Minszk Brüsszel kegyeit keresi. Mint a Nyezaviszimaja Gazeta elemzője megállapítja, Fehéroroszország nemcsak fenyegetőzik a Brüsszelhez való közeledéssel, valóban tesz is ennek érdekében. Megkísérli az elmúlt években tönkretett kapcsolatok helyreállítását és igyekszik olyan messze elmenni, amit csak az európaiak lehetővé tesznek a számára. Csakhogy Brüsszel nyilvánvalóan ragaszkodna néhány olyan reformhoz, amely Lukasenka politikai hatalmának korlátozásához vezetne, erre pedig a fehérorosz elnök nem lesz kapható. Azt sem tudja ma még senki, vajon az Európai Unió tanult e az ukrán példából, megéri-e tovább éleznie viszonyát Moszkvával egy olyan diktatórikus hatalom érdekében, amelynek hétköznapi gyakorlatával egyáltalán nem ért egyet. Ukrajnában is egy olyan szövetségest sikerült szereznie magának, amely oligarchikus berendezkedésével, korrupt rendszerével, reform-képtelenségével csak nyeli a pénzt és termeli a konfliktust.
Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy Lukasenka nincs abban a helyzetben, hogy elhagyja moszkvai szövetségesét és egy nyugat-európait válasszon helyette.
