LMP;minimálbér;kisvállalkozók;

- LMP: legyen adómentes a minimálbér

A kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) kellene a kormány stratégiai partnereivé tenni - jelentette ki az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, nehezményezve, hogy a kabinet mintegy 300 milliárd forintos terhet rakott a kkv-szektorra.

Heltai László kifejtette: a stratégiai partnerség ebben az esetben azt jelentené, hogy adómentessé kell tenni a minimálbért, a társasági adó felső kulcsát pedig vissza kellene emelni a tavalyi 19 százalékos szintre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a kormány csökkentette a munkaadók járulékait, ennek ellenére a megemelt garantált bérminimum után magasabb összeggel növekedett a vállalkozás terhe, mint amennyivel csökkent, vagyis többet fizetnek be az államnak.

Mind a szakképzett munkaerő, mint a piaci lehetőségek hiányoznak a legkisebb társaságok számára - jegyezte meg Heltai László. Ezt mind a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikája következményének tekinti, de rámutatott arra is: az OECD-országok közül Magyarországon rakódik a legmagasabb adó a legkisebb jövedelmekre.

Heltai László szerint a Fidesz azért teszi mindezt, mert bár mást kommunikál, mégis a multikat gondolja a magyar gazdaság gerincének, döntéseiből pedig leginkább a Fidesz holdudvara profitál.

A politikus arra a kérdésre, nem tartja-e túlzónak, hogy pártjának országgyűlési frakciója csaknem 100 millió forintot költött tanácsadói szerződésekre, azt felelte: az ötfős képviselőcsoport hatalmas munkát végez, ők adják be a legtöbb beadványt, képviselőik szólalnak fel a legtöbbet, amelyhez szükség van háttéranyagokra, szakmai, kommunikációs támogatásra.

Szemben azzal, amit a Fidesznél és a KDNP-nél látunk, ahol reprezentációra és alkoholvásárlásra költenek - jelentette ki Heltai László, aki hozzátette: "bár a KDNP-seket megértem, hiszen nem egy önálló politikai akarattal rendelkező frakció, igazából mit tehetnek, isznak".

A Párbeszéd szerint tévúton jár a kormány, amikor áfacsökkentéssel akarja növelni az életszínvonalat, az ugyanis kizárólag a jövedelmek emelésével érhető el.