jövedelem;párbeszéd;áfacsökkentés;

- Párbeszéd: Áfacsökkentés helyett több jövedelmet!

A Párbeszéd szerint tévúton jár a kormány, amikor áfacsökkentéssel akarja növelni az életszínvonalat, az ugyanis kizárólag a jövedelmek emelésével érhető el.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az áfacsökkentés háromnegyedét a kereskedők és a termelők "nyelik le", tehát az összességében több tízmilliárd forintos forgalmiadó-mérséklés legfeljebb negyede maradhat a fogyasztóknál.

A Párbeszéd szerint ezért az árak csökkentése helyett a jövedelmeket kellene növelni, továbbá be kell vezetni a mindenkinek járó alapjövedelmet, ami a munkanélküliek mellett a kis- és közepes keresetűeknek is segítséget jelentene - fejtette ki a párt politikusa, hozzátéve, mindez a mostani minimálbér-emelés dupláját jelentené, vagyis több mint havi nettó 30 ezer forintos jövedelemnövekedést.

Tordai Bence kitért arra is, hogy a nyugdíjasok esetében az alapnyugdíj bevezetése mellett a jogos nyugdíjemelést is végre kell hajtani, annak idei mértéke ugyanis csak a törvény szerint járó emelés alig több mint fele.

Az ifjú kora ellenére már Oscar-díjjal büszkélkedő színésznő ezúttal is Francis Lawrence-szel, az Éhezők viadala-sorozat rendezőjével forgat, ezúttal a Red Sparrow c. thrillert.