biztosítás;DK;3-as metró;

- Biztosítás nélkül utazunk a veszélyessé vált metrókon

A Demokratikus Koalíció azt követeli Tarlós István főpolgármestertől és a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), hogy újra kössék meg a 3-as metró utasaira vonatkozó, évekkel ezelőtt megszüntetett utasbiztosítást.

Gy. Németh Erzsébet elmondta, hogy 2012-ben készült egy szakértői jelentés, amely szerint minden metrószerelvényben 11 olyan alkatrész van, amely alkalmas akár halálos áldozatokat is követelő tömegkatasztrófát okozni. A vészjósló szakértői jelentés után a BKK felmondta az utasbiztosítási szerződését - tette hozzá a fővárosi képviselő.

Úgy tűnik, hogy a fővárosi cég jó előre, már 2012-ben döntött arról, hogy kihúzza magát a felelősség alól, így ma a naponta füstölő 3-as metrón mindenfajta biztosítás nélkül utazik félmillió ember - fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta, hogy a BKK 2012-ben arra hivatkozva mondta fel az utasbiztosítási szerződését, hogy így évente 50 millió forintot tud spórolni. Tarlós István és a fővárosi cég tehát az utasok biztosításán spórol, miközben hagyja, hogy félmillióan utazzanak életveszélyben. Ezzel senki nem fogja elkerülni a felelősségre vonást, ha baj van a metrón, annak börtön lesz a következménye - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet.

A DK szerint az utasbiztosítástól függetlenül meg kell kezdeni a 3-as metró felújítását, nem szabad megvárni, hogy bekövetkezzen a tragédia - tette hozzá.



A metró nem játék, ehhez képest a ma kormányzók folyamatosan egymásnak dobálják a 3-as metró ügyét. A metró a működőképesség határán van, mégsem történik semmi. Az elmúlt hetekben már folyamatosak voltak a működési zavarok, legutóbb kedd este állt le az M3-as vonal közlekedése - hívja fel a figyelmet a sürgető problémára közleményében az MSZP.