"Hogy vagy?" "Jól.” „Hogyhogy?” „Jók a gyógyszereim."
Elkapott párbeszédszelet a Politikatörténeti Intézet emeletéről. Népszabadság-búcsúztatót tartottak az Alkotmány utcában csütörtök délután - az egykori lap egykori munkatársai mellett régi olvasók, médiaszakemberek, társadalomtudósok, fiatalok és öregek, és még például néhány, messziről kortalannak tűnő, közelebbről viszont jobb sorsra érdemesnek mutatkozó költő jóvoltából gyakorlatilag telt ház mellett. Ahonnan, mint azt a fenti dialóg mutatja, nem hiányzott azért a humor sem. Vagy a következő, aminek meg a Politikatörténeti előtt, a kvázi-dohányzóhelyen voltunk fültanúi. "Azért a ravatalt jó lett volna kicsit messzebb fölállítani…” „Messzebb? Mitől?” „Hát, a gyilkosoktól" – mutatott a Parlament irányába egy volt kolléga. (E sorok írója korábban tizenegy évig írt a Népszabadságba.)
Mindenesetre tehát nem minden ízében volt szomorú ez a csütörtök délután.
Odafenn egy pultnál sorban álltak azok, akik relikviákkal a tarsolyukban érkeztek a búcsúztatóra: az intézet felhívására sokan hoztak tárgyi emlékeket, fontos cikkeket, fotókat, levonatokat, Böjte József és Cselényi László ötlete nyomán ezekből „méltó kiállítás” lesz az intézményben. Előttünk éppen egy „I. évfolyam I. szám” landolt az ad hoc gyűjteményben, de akadt itt Vörös Újság (a Szabad Nép elődje) lapszámtól kezdve elegáns népszabadságos tollon keresztül a legújabb médiatörvény után üres címlappal (illetve: Magyarországon megszűnt a sajtószabadság! szöveggel) megjelenő Népszabadságig minden. Még Szabad Nép – Munkát minden dolgozónak! – felirattal ellátott lemeztáblácska is. A kiállítás mellett a szervezők panelbeszélgetésekkel várták az érdeklődőket, Antal Attila, Fleck Zoltán és Krizsó Szilvia triója a „A Népszabadság és Magyarország” témát boncolgatta, Bolba Márta, Böcskei Balázs és Misetics Bálint „A baloldali közösségépítés lehetőségeiről” beszélget, és bár Földes György és Csunderlik Péter moderátorok egyébként sem mennek el a közönség soraiból esetleg fölhorgadó kérdések mellett, „A közönség kérdez” címmel önálló blokk is az egybegyűltek rendelkezésére áll – itt Baksa Roland, Csepelyi Adrienn és Tanács István képviseli a Népszabadság legutolsó szerkesztőségét.
„A Népszabadság-sztori” című panelben az október 8-án "ideiglenesen felfüggesztett", magyarul: bezárt napilap három egykori főszerkesztőjét kérdezte Földes György, egyebek mellett arról, mit jelentett nekik a lap. Vörös T. Károly felidézte: 1987-ben került az újsághoz, éppen akkor, amikor már inkább elmentek onnan az emberek. S hogy miben bízott később mégis? Hogy egy egyre inkább kettészakadó országban is lehet egy felnőtt olvasóknak szóló, illetve az olvasót felnőttnek tekintő újságot csinálni. „Ez a kísérlet a Népszabadság megszüntetésével kudarcot vallott” – így Vörös. Murányi András, a Népszabadság legutolsó főszerkesztője elmondta: amikor 2015-ben fölvetődött, hogy ő legyen a főszerkesztő, nem volt kétséges, hogy személye vészmegoldás. A lap alapértékeinek, vagyis a hagyományosan erős riporter, publicista és szakújságírói gárda megtartása mellett ugyanakkor a dinamizálást tűzte célul, hogy erős műhelymunka mellett a Népszabadság még fontosabb szerepet játsszon a napirend tematizálásának terén. „Hogy lássuk, milyen Magyarországon élünk.”
Szó esett arról is, mit tartanak nagy sikernek és kudarcnak az egykori főszerkesztők. Eötvös Pál szerint a legnagyobb siker maga a Népszabadság volt, amely erős stabilizáló tényezőként nemcsak az ellenzékre, hanem az egész országra hatással lehetett. A kudarcokról szólva Eötvös maga hozta szóba az a Teller-levelet, amellyel kapcsolatban a volt főszerkesztő azt állította: létezik, csak éppen enyhébb fogalmazásban, mint ahogyan az a Népszabadságban anno megjelent. Vagyis: a laphoz az átdiktálás, átfogalmazás előtti állapotban került a levél.
Vörös T. Károly az érája legnagyobb kudarcai között Horn Gyula téves halálhírének az interneten való megjelentetését, a nyomdával és a terjesztéssel folytatott harcait nevezte, a rendszerváltás utáni Népszabadság legnagyobb sikerének pedig azt, hogy a lap jó viszonyt alakított ki a magyar értelmiség, a tudós és művésztársadalom színe-javával. Murányi András pedig azt, hogy 2016 harmadik negyedévében a Népszabadság példányszámcsökkenése gyakorlatilag megállt – vagyis a természetes olvasói lemorzsolódás miatt ez természetszerűleg azt is jelentette, hogy új olvasói rétegeket is sikerült a lapnak megszólítania. „Az igazi persze az lett volna, ha látjuk az utolsó negyedév számait is…”
De aztán jött a legnagyobb kudarc: a Népszabadság megszüntetése.