korrupció;ügyvéd;vádemelés;

- Újabb korrupciós ügy - Ügyvéd is a vádlottak között

Hat emberrel, köztük egy ügyvéddel szemben emelt vádat egy korrupciós ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a vádhatóság.

A közlemény szerint az elsőrendű vádlottnak az ugyanabban a büntetés-végrehajtási intézetben szintén előzetes letartóztatásban lévő társai azt mondták, hogy az ügyében eljáró vezető ügyész lefizetésével biztosítani tudják, hogy megszűnjön előzetes letartóztatása és az ellene folyó nyomozás. A nyomozás adatai szerint a vádlottak nem vesztegetettek meg senkit, és valótlanul állították, hogy egy nyomozást vagy ügyészségi döntést befolyásolni tudnának. 

A Központi Nyomozó Főügyészség három embert kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, három másikat vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. Az ügyészség a saját felderítése alapján folytatott korrupciós ügyben indított nyomozás eredményeként az illetékes Szegedi Törvényszéken emelt vádat.

 Szexuális erőszak megalapozott gyanújával már őrizetbe is vették a két fővárosi mentőt - értesült a Blikk.