Rendkívül összetett, sok szereplős "tudomány" a nyugdíjrendszer működésének modellezése, a különféle demográfia folyamatok alakulásának elemzése, amely végső soron determinálja, mennyi pénzt tud fordítani a társadalom az időskorúak eltartására. Nagyon színvonalas érveket sorolnak fel a demográfusok arra, hogyan befolyásolja a nyugdíjrendszer rövid és hosszabb távú lehetőségeit a születésszám alakulása, a halálozási statisztikák tendenciái, a nemek közti egyensúly megborulása, a mobilitással kapcsolatos folyamatok. A biztosítási matematikusok is sajátos összefüggéseket tárnak fel a mai munkavállalók járulékfizetési képessége és a kifizetett nyugdíjak kapcsolatáról.
A nyugdíjalap már a múlté
Itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük a kiindulási alapot: azaz miért a járulékfizetők számának alakulásából vezetjük le a nyugdíjak kifizetésének a mértékét és biztonságát? Köztudott, hogy ma már nincs elkülönült nyugdíjalap. Megszűnt a kassza relatív önállósága, megváltozott a befizetések járulék jellege, azok adókká alakultak át. A nyugdíjalap betagozódott a központi költségvetésbe, intézményei és apparátusa az államigazgatásba olvadt. A mai nyugdíjak kifizetésének forrása a központi költségvetés. Statisztikailag ma még lehet ugyan követni, hogy mennyi volt az adott évben bizonyos adók összértéke (megszokásból ezt tévesen járuléknak nevezik), illetve a kifizetések mértéke, amelyek korábban a nyugdíj-biztosítási alap bevételei voltak, illetve kiadásait fedezték. A valóságban azonban ma már csak tájékoztatásul szolgálhatnak.
Az elmúlt évben a kimutatott nyugdíj-biztosítási alap bevételei 3 milliárd 800 millió forintra rúgtak, ez az összeg, ha minimális mértékben is, de meghaladta az aktuális nyugdíj-kassza 3 milliárd 700 millió forintos kötelezettségeit. A mai nyugdíjak mértékének és kifizetési biztonságának megállapításánál egyedül a mai járulékfizetők befizetéseit viszonyítási pontnak tekinteni - a nyugdíjasok szempontjából alapvetően vesztes pozíció. Ma már semmilyen elemében nincs jelen az úgynevezett „felosztó – kirovó” rendszer, ezért túl kell ezen a dogmán lépni.
Az újjáépítők jussa
Figyelembe kell venni, hogy a nyugati civilizációs társadalmakban (ide tartozónak tartjuk hazánkat is) a jövőben jelentős változások játszódnak le a „negyedik ipari forradalom” térnyerésével. A digitális ipar térhódításával, a robottechnológia, a biotechnológia, az automatizálás jelentősen átformálják a hagyományos „járulékfizetők” struktúráját. A jövőben jelentősen megváltoznak a munkaerő-piaci paraméterek is: nem annyian, nem úgy, nem oda és nem annyit fognak az aktív dolgozók befizetni.
Új elvi alapokra kell tehát a nyugdíjak erkölcsi, jogi és pénzügyi fundamentumát helyezni azért, hogy a társadalom előtt a nyugdíjak jogosságáról, mértékéről, a kifizetésének biztonságáról kellően lehessen érvelni. Meglátásom szerint az időskorú népesség ellátási kötelezettsége nem a mai ifjabb korosztály "szívessége". A mai 60-70-80 éves, vagy még idősebb korosztály tagjai a maguk aktív munkavállalói korszakukban "építették" ezt az országot, nemzedékek egymásra épülésével teremtették meg a ma aktív korosztály rendelkezésre álló „állami vagyont”.
Ezzel az állami vagyonnal a mindenkori vezető réteg rendelkezik, de jogos elvárás velük szemben, hogy úgy működtessék az örökül kapott állami eszközöket, hogy annak a hozamából azok részesüljenek, akik azt korábban létrehozták. Számomra ismerősen cseng az előttünk élő korosztály többször ismételt mondata: „mi építettük újjá az országot a háborús romokból”, illetve „mi rengeteg lemondás árán teremtettünk itt élhető körülményeket”.
Számoljunk a "kincseinkkel" is
Alapvetően most az örökül kapott földvagyon, az épületek, az építmények, a gazdasági társaságok, a múzeumi tárgyak, a szellemi vagyon hasznosításáról van szó. Ha gyakorlatiasan, a számok tükrében megvizsgáljuk, sok vagy kevés ez a nemzeti kincs, nincs miért szégyenkezniük az idősebbeknek. Több-kevesebb pontossággal tudható, hogy az állami vagyon pillanatnyi értéke 42 ezer milliárd forint körüli, a mai döntéshozóknak ezt a tekintélyes vagyont kell úgy működtetniük, hogy a hozamaiból kigazdálkodják a nyugdíjak fedezetéhez szükséges évi 3,1 milliárd forintot. A ma nyugdíjasai joggal várhatják el, hogy az örökül hagyott állami vagyon hozama biztosítsa a tisztességes megélhetésüket. Reális elvárás ez.
Amikor a nyugdíjak fedezetét számba vesszük, az állami vagyon működtetésének elvárható a hozamához hozzá kell számítani hazánk földrajzi elhelyezkedéséből, természeti adottságokból levezethető hozamot is. "Kézzelfoghatóan" forintosítható például az ország feletti „légtér” mint gazdasági erő, gondoljunk példaként a napenergia, a szélenergia piacosítására, a frekvencia-gazdálkodás bevételeire, a légszennyezési kvótánk értékesítésére. De a speciális földrajzi fekvésünk miatt további hozammal is számolhatunk, utalhatnék itt a természeti kincseink hasznosítására, vagy akár a tranzitforgalom bevételeire is.
Ma is adófizetők
Ha az állami vagyonnal, mint viszonyítási alappal kapcsolatosan volnának kételyek, akkor tovább kell gondolni a megoldási lehetőségeket, mi más úton-módon lehetne forrásokat biztosítani az idősek ellátására.
Megítélésem szerint a nyugdíjak fedezetét meg lehetne támogatni akár a lakosság fogyasztásával kapcsolatos adóbevételek egy részéből is. Azért a fogyasztási adó lehetne a forrás, mert a költségvetésben szereplő bevételi tételek közül a nyugdíjasokhoz legközelebb álló adónemről van szó. A számok tükrében ez annyit jelent, hogy a 3-3,2 milliárd forintnyi áfa-bevétel jelentős része a nyugdíjasok fogyasztása után keletkezik. Ez persze azt is jelenti, hogy a közvélekedéssel ellentétben a 2,6 millió nyugdíjban, ellátásban, járadékban részesülő személy, ma is adófizető polgár. A részükre folyósított összeg egy jelentős része adó formájában visszakerül a költségvetésbe, a nyugdíjasok által igénybe vett szolgáltatásokban és a vásárolt árucikkekben lévő áfa-tartalom révén a kifizetett nyugdíjak közel egynegyede visszakerül az államhoz.
Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem ördögtől való elképzelés az sem, ha az időskorúak ellátásának anyagi forrását részben, vagy egészében a fogyasztáshoz kapcsolódó adókból teremtenék elő. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a múlt évi áfa bevételek mértéke 3,1 milliárd forint volt, nagyjából azonos a nyugdíj-kassza kiadási kötelezettségeivel. Amikor a nyugdíjasok ellátásának új útjait keressük, azon is el lehetne gondolkodni, miként lehetne az időskorúakat a tőlük fogyasztási adó címén visszavett összeg miatt kompenzálni.