baleset;vádemelés;Jakabszállás;

- Sportrepülőgép balesete - Vádat emeltek

A légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 63 éves repülésoktató férfi ellen, aki 2015. október 18-án a jakabszállási repülőtéren egy növendéket oktatva gondatlanságból a földnek csapódott egy sportrepülőgéppel - közölte a megyei főügyész.

Nánási László közleményében felidézte: a vádlott növendékével együtt éjszakai repülési feladatot hajtott végre egy kétüléses sportrepülőgéppel. A kiképzés során iskolaköröket végeztek, ami azt jelenti, hogy a leszállópálya fölé repülve a géppel érintették a talajt, majd egyből felemelkedve folytatták a repülést.

Az egyik földhöz közelítés során a vádlott úgy ítélte meg, hogy a gép túl magasan van, ezért úgy döntött, hogy a talaj érintése nélkül áthúznak a kifutó felett. A kifutópálya szegélyfényeit elhagyva azonban az éjszakai látási viszonyok miatt nem látták folyamatosan a földfelszínt. Ennek ellenére nem tértek át műszeres repülésre, és nem ellenőrizték a sebesség- és a magasságmérőt sem. Mindezért azt sem vették észre, hogy a gép - bár ők úgy vélték, hogy emelkedik - intenzíven süllyedni kezdett, így a kifutópálya után 50 méterrel a földhöz csapódtak.

A balesetben senki nem sérült meg, de a vádhatóság szerint a repülőt vezető vádlott az általa szállított növendék életét, testi épségét gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki. A 63 éves oktató szabadlábon védekezik.

Minden előzetes parancs vagy vezénylés nélkül sortüzet adtak