Már csak pár napot kell aludni, hogy tiszta legyen a médiaégbolt, bárányfelhő se zavarja azoknak a tudósításoknak a célba érkezését, amelyek a tájékoztatás új univerzumába vezetik a fogyasztókat. Ma még ezek a hírek váratlanul érnek minket, nincs klasszikusan értelmezhető információs tartományuk, illetve van, nagyon is, de olyanok, mint az állott tojás, szaguk van, nem tudjuk hová tenni őket – fazékba, a többi tojás mellé nem valók. Nem is a bulvárság a legfőbb baj velük, hanem, hogy átüt rajtuk a szándék, az igyekezet, amely minden normát áthág, minden szakmai tisztességet annulál. Nem tévedés, felszínesség, vagy a nem kellő forrásellenőrzés ennek az oka, a jelenség abban rendhagyó, hogy a hazugságot készakarva építik fel, tárják elénk, viszik végig minden lehető felületükön, mértékadónak hitt és híg tematikájú oldalakon, megszerzett tévécsatornán. A tartalomszolgáltatás új formái látjuk, s úgy működik, mint a kampányidőszakok Magyar Vizslája, amely csapzottan beköltözött a nappalinkba.
A hitelesség zsinórmértékére adók fintorognak, posztolnak, néhány megmaradt, de lassú vagy gyors pusztulásra ítélt sajtózárvány rekedtre méltatlankodja magát, de a szinte valamennyi valóságelemétől megfosztott sztori nyoma sokáig ott marad a célszemély arcán. És legyen bárki, aki kellemetlenkedni merészel, aki kidugja a fejét a politikai homokból, netán képes utánajárni valaminek, s kitartása veszélyessé válik, még az alapállást sincs ideje felvenni, hogy védekezzen. A 2018-as győzelem alapjait most kell letenni, erre utal az ordenáré módszer és stílus, a roham a médiapiac utolsó darabkáiért. Az igazságon túli világ egyfajta ajzószer, segítségével gátlások, indulatok szabadulnak el minden oldalon, a kloákapolitizálás kellő mennyiségű szarral borít be már mindent, lassacskán egy szemernyi hely sem marad lényegi dolgainkra. Trösztösítve a tartalomszolgáltatás, a szerkesztőségek műhelyekből gyártósorokká alakulnak, a szűrés dezorientálása a soron következő feladat, amely a világhálón kétségtelenül kecsegtet bizonyos sikerrel, az utolsó simítások még hátravannak.
Ősrégi a recept, hogy az első hír információ, a második már magyarázkodás, amely feleannyira hatékony – ilyen szemérmetlen ízléstelenséggel azonban már rég tombolt a szándékos hamisítás, manipulálás, megroppantva magát a hitelességet is. A médiahatóság a nyilvánvaló esetek után hosszan töri a fejét, az újságírók érdekvédelmi szervezetei hosszan hallgatnak. Félredobva minden kódex, nem számítanak elvesztett perek, milliós kártérítések, holmi visszatartó erő ezen a pályán nem működik. A fontos, hogy az elkötelezett örvendezik, boldogan rászámol a sok hazaárulóra, a tétova polgárral pedig könnyebb elbánni, hiszen akinek minden gyanús, az (erős alternatíva hiányában) a változatlansághoz menekül. Zuschlagok, Terry Blackek minden mennyiségben, a korábban lealázottakból zökkenőmentesen válnak médiahősök, a minden lépcsőfordulóban megnyilatkozó szakértők készségesen rántanak le bármilyen leplet bárhonnan, a nagy átalakítás szédítő tempójában viharzónába kerülhet még az is, aki nem szívesen pártpolitizál, csak szókimondó, mint az analóg adástól napok múlva búcsúzó Class FM-nél Sebestyén Balázs.
Már csak pár napot kell aludni, és még több különös módon készített fotóval, abszurd történettel, kínos kapcsolattal fogunk találkozni. Az információs ököl célzott ütései ringgé alakítják a közéletet, közben a hatalom – érzékelhetően – sarokba szorít minden lejártást tisztázni próbáló, valós botrányokat föltérképező közlést.
Finkelstein és Habony szerint nem más ez, mint technika. Szóval, már csak pár napot kell aludni és - a kormánypárti sajtó kedvenc kifejezésével élve - elül a picsogás.
