- Lesújtó uniós jelentés Ankaráról

Tömeges letartóztatások, az ellenzéki média megsemmisítése, több mint százezer „áruló” kirúgása, az egyik ellenzéki párt társelnökeinek letartóztatása. Ezek jellemzik manapság Törökországot. Ha valaki bírálatot merészel megfogalmazni Recep Tayyip Erdoganról, vagy elköveti azt a hibát, hogy az elnök egy döntésével nem ért egyet, „gülenistának” bélyegzik, majd megindul ellene az eljárás. (Az Egyesült Államokban élő hitszónokot tartja a kormány a júliusi puccskísérlet agytrösztjének.) Törökország a jogállamiság tekintetében ma a legsötétebb diktatúrákat idézi, ami azért is megdöbbentő, mert néhány éve még legfontosabb prioritása az uniós csatlakozás volt. A legszomorúbb az egészben: az Európai Uniónak is megvan a sara abban, hogy idáig fajultak a dolgok.

A márciusban Törökországgal megkötött megállapodás miatt Angela Merkel kancellár mindez idáig nem kívánt konkrét lépéseket tenni Ankara ellen. Bár múlt héten, sajtóértekezleten tiltakozott amiatt, hogy letartóztatták a kurdbarát parlamenti párt két társelnökét, Selahattin Demirtast, valamint Figen Yüksegdagot, illetve a HDP további képviselőit, konkrét lépések nem követték a dörgedelmeket. Azzal vádolják egyébként a börtönbe vetett személyeket, hogy „terrorizmust szítottak”. Ez a vád azon 130 újságíróval szemben is, akik rács mögött vannak.

Ugyanakkor már Berlinben is egyre nagyobb a mozgolódás annak kapcsán, hogy a dolgok nem mehetnek tovább a jelenlegi mederben. A Die Welt egy hétvégi kommentárjában követelte az Ankarával megkötött megállapodás felmondását. Nyilvánvaló, hogy egy uniós fellépés Törökország ellen elképzelhetetlen lenne Berlin jóváhagyása nélkül.

Az Európai Unióban is egyre több olyan hangot hallani, hogy fel kell lépni Törökország ellen. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Deutschandfunknak adott nyilatkozatában felvetette a gazdasági büntetőintézkedések bevezetésének lehetőségét. Utalt arra, Ankara exportjának 50 százaléka az EU-ba irányul, a beruházások 60 százaléka pedig az Unióból érkezik. Mint mondta, ez „komoly nyomásgyakorlásra adhat lehetőséget”. Asselborn párhuzamot vont a nemzetiszocializmus és a török kormány fellépése között. „Ezek olyan módszerek, amelyekről nyíltan meg kell mondani: a náci uralom során alkalmazták őket”.

Már most látható azonban, hogy Asselborn felhívásának nem lesz foganatja. Brüsszelben felettébb visszafogott reakciókkal illették a luxemburgi tárcavezető ötletét. Az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke, Elmar Brok (CDU) szerint szankciókról csak akkor érdemes beszélni, ha egy ország megtámad egy másikat. Akkor nem lehet büntetőintézkedéseket bevezetni, „ha nekünk nem tetsző belpolitikai fejlemények történnek”. Mint mondta, ezért sem sújtják szankciókkal Kínát vagy Egyiptomot. Hozzátette azonban, hogy a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások során igenis kifejezésre lehet juttatni az EU elégedetlenségét.

„Ilyen körülmények között nem lehet folytatni a csatlakozási tárgyalásokat” – fejtette ki a német kereszténydemokrata politikus. A német szociáldemokraták EP-delegációjának vezetője, Udo Bullman annak a véleményének adott hangot, hogy meg kell vizsgálni a lehetőségét annak, milyen intézkedéseket hozzanak a török kormánnyal szemben. „Amennyiben a török elnök felszámolja a független sajtót, bebörtönzi a demokratikusan megválasztott parlamenti képviselőket, fokról fokra leépíti a jogállamot, akkor az európai döntéshozóknak el kell gondolkodniuk egy megfelelő válaszon” – közölte.

Bullmann szintén szóba hozta a gazdasági szankciók lehetőségét, hasonló érveléssel, mint azt Asselborn tette. „Erdogannak is pontosan tudnia kell, hogy Törökország exportjának több mint a fele az EU-ba irányul” – emelte ki. Hozzátette azonban, hogy az esetleges intézkedések nem irányulhatnak a török lakossággal szemben. Mint a berlini Tagesspiegel című lapnak elmondta, a törökök maguk is szenvednek az önkény miatt.

Rebecca Harms, a Zöldek EP-frakcióvezetője felszólította Federica Mogherinit, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét arra, hogy hívja össze az EU külügyminisztereinek rendkívüli csúcstalálkozóját a török ügyek miatt.

A német kormány aligha támogatja a szankciók ötletét. Steffen Seibert kormányszóvivő azt közölte, a német kormány „most” nem kíván részt venni egy a gazdasági szankciókról szóló vitában. Hozzátette azonban, közös európai magatartásra lenne szükség. Mit is takarhat ez? Már Berlinben sem számít tabutémának a csatlakozási tárgyalások megszakítása. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter múlt héten, a HDP társelnökeinek letartóztatását követően is közvetve ezzel fenyegetőzött.

Thomas Oppermann, a szociáldemokraták frakcióvezetője szerint „egy ország, amely börtönbe küldi az ellenzéket, nem várhatja a tárgyalások folytatását”. Az EU-n belül Ausztria üti meg a legkritikusabb hangot Ankarával szemben. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szerint késlekedésnek nincs helye, azonnal fel kell függeszteni a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Bécs már nyáron felvetette a lehetőségét ennek, akkor azonban elutasították javaslatát az EU tagországai.

Az EU-török kapcsolat az uniós külpolitika újabb próbatétele. Ismét fény derülhet arra, képes-e közös nevezőre jutni az EU (még) 28 tagállama egy fontos külpolitikai kérdésben, vagy sem. „Európának meg kellene tanulnia a kül- és biztonságpolitika közös irányítását” – fejtette ki Arne Lietz, az SPD külpolitikai szakértője az ARD-ben. Mint mondta, ezért sem segíti az ügyet, ha egyes külügyminiszterek (s itt Asselbornra utalt) más utakon járnak.

Természetesen a csatlakozási tárgyalások megszakítása veszélyekkel is jár. Ankara szinte hetente fenyegetőzik az EU-val megkötött megállapodás felmondásával, s azzal, hogy tömegesen küldi az EU felé a menekülteket abban az esetben, ha nem szűnik meg még az idén az uniós vízumkényszer. Ez utóbbira azonban semmi esély, hiszen Brüsszel a demokrácia aláásását lehetővé tevő terrorizmusellenes törvény felszámolását követeli, Ankara azonban hallani sem akar erről. Egy biztos, ha az EU hű kíván maradni alapértékeihez, nem nézheti el Ankarának a rendkívül súlyos jogsértéseket, s az országnak nyújtott fejlesztési támogatások folyósításának felfüggesztésén is el kellene gondolkodnia.