Gibraltár;Brexit;

- Fájdalmas lehet a Gibrexit

Gibraltár helyzetét jócskán összezavarta, hogy a britek a Brexit mellett foglaltak állást a június 23-i népszavazáson. 

Az ABC című spanyol lap úgy értesült, hogy a mintegy 300 éve brit tengerentúli területnek számító, London fennhatósága alatt álló Szikla lakossága ingadozik: inkább feláldoznák a brit állampolgárságot, de tagjai maradnának az Európai Uniónak. A gibraltári lakosság 96 százaléka az unióban maradás mellett voksolt a David Cameron kormányfő által kezdeményezett népszavazáson.

Gibraltár megélhetésének alapja ugyanis az EU egységes piacához tartozás, az áruk, munkaerő és tőke szabad áramlásának fennmaradása, ezért az ABC szerint a Gibraltárt irányító helyi kormányzat élén álló főminiszter kampányt indított, hogy a Brexitet ne kövesse a helyi lakosságot igencsak fájdalmasan érintő Gibrexit. A spanyol konzervatív lap szerint Fabian Picardoe helyett azt támogatná, hogy London írjon ki egy második referendumot a brit EU-tagságról. Picardo azonban cáfolta az értesülést, hogy a gibraltáriak a brit szigetországétól eltérő kapcsolatrendszert akarnának az EU-val. A főminiszter azt állítja, ennek éppen az ellenkezőjét jelentette ki, s úgy véli, nincs szükség második népszavazásra, mivel bármi is történjen, a gibraltáriak a brit korona fennhatósága alatt akarnak maradni.

Japán, Dél-Korea és Kína hármas csúcstalálkozót tartana december 3-4-én, a találkozót Tokió kezdeményezte, de még mindig nem tudni, Peking elfogadja-e az invitálást.