Kína;Japán;Ázsia;Dél-Korea;csúcstalálkozó;

- Elmarad az ázsiai hármas csúcs?

Japán, Dél-Korea és Kína hármas csúcstalálkozót tartana december 3-4-én, a találkozót Tokió kezdeményezte, de még mindig nem tudni, Peking elfogadja-e az invitálást.

A meghívókat már szeptemberben kézbesítették, s az Abe-kormány még Vlagyimir Putyin orosz elnök december közepére tervezett tokiói látogatása előtt meg akarta volna tartani az összejövetelt, de a kínaiak továbbra sem jelezték vissza, hogy hajlandók-e azon részt venni – jelentette az Aszahi című japán napilap.

Abe Sinzojapán kormányfő a szeptemberben, Laoszban tartott kelet-ázsiai csúcstalálkozón a dél-kínai-tengeri területi vitákban a délkelet-ázsiai államokkal közös (Kína-ellenes) platformra helyezkedett, s Tokióban úgy vélik, Peking emiatt nem akar részt venni a tervezett találkozón. A hágai nemzetközi választott bíróság júliusban a Fülöp-szigeteknek adott igazat Kínával szemben, elutasítva Peking agresszív katonai terjeszkedését a nemzetközi vizeken. Kína nem ismeri el a hágai döntést, de a területi viták diplomáciai megoldását ígérte.

A decemberre tervezett hármas csúcs végül elképzelhető, hogy teljesen elmarad, miután időközben Dél-Koreában súlyos válság robbant ki, s még az sem kizárt, hogy alkotmányos vádemelési eljárást indítanak Pak GunHje elnökasszony ellen.
A három állam 2008-ban tartott először csúcsszintű tárgyalást, s 2012-ig felváltva vállalták a házigazda szerepét. Legutóbb, három év kihagyás után Szöulban rendezték meg tavaly a hármas találkozót.

Befejezte a rendőrség a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínelését és feloldotta a teljes útlezárást a 4-es számú főút 157-es kilométernél - közölte a rendőrség a honlapján.